Felvesszük a néhány hétre elejtett szálat, és tovább nyomozunk Cynara ügyében. Simone de Beauvoir memoárjának az egyik passzusa volt a kiindulópontunk, ő említett egy Cynara című filmet, amelyet Londonban látott Jean-Paul Sartre társaságában. Innen jutottunk el Ernest Dowson (1867-1900) angol dekadens költőhöz, az ő Non sum qualis eram bonae sub regno Cynarae ("Nem az vagyok, aki a jó Cynara uralma alatt voltam") című verséhez (a címet Horatiustól vette a költő). A vers egyik félsora - gone with the wind - aztán az Elfújta a szélhez vezetett bennünket, a regény pedig a belőle készült filmhez. Közben végig magyartalálatokra vadásztunk: kiderítettük, hogy magyar honvédtiszt volt a Cynara-film rendezőjének, King Vidornak a nagypapája, Angliában letelepült magyar tőzsdés volt Leslie Howardnak, az Elfújta a szél-ben Ashley Wilkes alakítójának az édesapja, s a Miskolcon született Emeric Pressburger rendezte a Negyvenkilencedik szélességi kör című filmet, amelyben Leslie Howard élete egyik utolsó nagy szerepét játszotta.
Azaz egész jó volt a találati arány. De az igazán márkás magyartalálat, valóságos magyar-telitalálat még csak ezután következik. A Cynara-történetről, Ernest Dowsonnak és szíve hűtlen hölgyének a szerelmi históriájáról - azaz a vers születésének a körülményeiről - ugyanis magyar szerző tollából olvashatunk szépirodalmi alkotást: Szerb Antal "Századvég" című elbeszélését. (1934-ben jelent meg, épp akkoriban, amikor Beauvoir és Sartre Londonban megnézte a King Vidor-féle Cynara-filmet.) A novella szereplői mind életből vett alakok, az ezernyolcszázkilencvenes évek Londonjának irodalmi figurái, a Dekadensek, ahogy francia minták nyomán nevezték magukat. Itt van - és az elbeszélés végén jobblétre szenderül - Lionel Johnson (1877-1902), a költő, aki latin nyelvű versben hódolt Oscar Wilde-nak (In Honorem Doriani Creatisque Eius - 1891), bár aztán kiábrándult a dekadencia szupersztárjából. (Maga Wilde is tiszteletét teszi az elbeszélésben, személyesen és beszédtémaként egyaránt.) Itt van természetesen Dowson is, aki - barátjához, Johnsonhoz hasonlóan - a szépirodalom művelése mellett elvszerű és céltudatos önpusztítással foglalkozik, mint minden magára valamit is adó dekadens. (Mindkettőjüket az alkohol vitte el, igen fiatalon: Dowsont harminchárom, Johnsont harmincöt éves korában - úgy tudják, hogy az utóbbi költő egy bárszékről lefordulva lelte halálát.) És itt van a Vezér is, a dekadens lírikusok éllovasa, a Rhymers' Club nevű költőtársaság elnöke, sőt királya, William Butler Yeats, aki máris költőóriás, bár még nem sejti, hogy egy szép napon Nobel-díjas lesz.
Szerb Antal már-már posztmodern ravaszkodással csúsztatja át bizarr fikcióba az irodalomtörténet tényeit. Ernest Dowson "Cynará"-ja a valóságban egy Adelaide Foltinowicz nevezetű ifjú hölgy volt (tizenkét éves korában akadt meg rajta a költő tekintete), egy lengyel származású, Párizsból Londonba települt vendéglős lánya, aki idővel hozzáment apja egyik pincéréhez (a történet egy másik változatában: egy szabóhoz, aki a földszinti vendéglő fölött lakott az emeleten). A "Századvég"-ben Dowson - a többi dekadens irodalmi szereplőhöz hasonlóan - név szerint, saját személyében szerepel, ám a lengyel-francia vendéglősből skót fűszeres lesz, akivel a költő rendszeresen kártyázik egy kiskocsmában, Foltinowicz kisasszony pedig itt a Miss Higgins névre hallgat, s pincér (vagy szabó) helyett egy vidéki lap helyettes sportrovatvezetőjét választja párjául.
Egyedül W. B. Yeats nem szerepel igazi nevén: őt "Tyrconnel"-nek hívják az elbeszélésben. (Talán azért, mert amikor a "Századvég" 1934-ben megjelent, még élt, sőt Nobel-díjas [1929] nemzetközi irodalmi híresség volt, és Szerb Antal úgy gondolta, hogy nem illik egy ilyen közismert személy életrajzába irodalmilag belepiszkálni.)
Ez volna - a múltkoriakkal együtt - a negyedik, egyben eddig legértékesebb magyartalálatunk. S tulajdonképpen le is zárhatjuk az ügyet, hiszen Szerb Antal közreműködésével visszaérkeztünk Dowsonhoz és az ő Cynarájához.
De ennek a "Tyrconnel" névnek azért még érdemes lesz futólag a nyomába eredni. Igazi ír név, szabályos helyesírású alakja, a "Tyrconnell" ősi feudális cím, az O'Donnell nemzetség mindenkori feje viselte, aki így - az angol főrendi nómenklatúra szerint - Tyrconnell earlje, azaz "gróf Tyrconnell" volt. Az utolsó nemzetségfő, Rory O'Donnell 1607-ben hagyta el Írországot - több más earllel egyetemben önkéntes száműzetésbe vonult, miután az angolok leverték az "északi ír grófok" - így nevezik őket a történészek - lázadását. Apjának, "Vöröshajú" Hugh O'Donnellnek az egyik az udvari költője öntötte ír-kelta nyelvű versbe Róisín Dubh (Kis fekete rózsa) címmel a felkelés harci riadóját. Ebből a versből azután James Clarence Mangan (1803-1849), a sokat nyomorgó és fiatalon kolerában elpusztult protodekadens ír költő készített angol nyelvű változatot Dark Rosaleen (Kis fekete rózsa - 1846) címmel - ez azóta afféle Nemzeti dal az íreknél. Mangan más nyelvekből is szívesen fordított, ismerte magyar költők műveit is. (Apró, ám nem értéktelen magyartalálat, az ötödik a sorban.)
A menekülő earlök Európa katolikus országaiban kerestek és találtak menedéket - a Tyrconnellek Ausztriában telepedtek le, és a Habsburgokat szolgálták, elsősorban katonaként, századokon át. 1853. február 18-án Libényi János csákvári szabólegény hazafiúi felbuzdulásból merényletet kísérelt meg a bécsi Burg (azóta lebontott) bástyasétányán levegőző I. Ferencz József - akkor még a magyar szabadság hóhéra, később hőn szeretett király - ellen. A könnyebb sérülést szenvedő uralkodó életét szárnysegédje és a közelben sétálgató Ettenreich bécsi mészárosmester mentette meg, akik megfékezték a merénylőt. A császár szárnysegédje, mit tesz Isten, a hangzatos Maximilian Karl O'Donnell, Graf von Tirconnell nevet viselte, a lázadó Hugh O'Donnell leszármazottja volt. Libényit halálra ítélték és kivégezték. (Hatodik - ezúttal szomorú - magyartalálat.)
Erre a különös ír-magyar történelmi linkre ír oldalról is rákattintottak. Joyce ír-magyar mélypárhuzamokkal dolgozó Ulyssesének újságszerkesztőségi epizódjában (7. fejezet) így emlékeznek az esetre:
- A császár lovai. Habsburg. Ír ember mentette meg az életét a bécsi bástyán. Ne feledjük! Maximilian Karl O'Donnell, graf von Tirconnell in Ireland. A trónörökösével küldte el az angol királynak az osztrák táborszernagyok jelvényét. Ennek még komoly következményei lehetnek. Vadludak vándorlása. Igen, mindig ez a nóta. Ne feledjük!
- A kérdés éppen az, hogy ő nem felejtette-e el - tűnődött J. J. O'Molloy, lópatkó-papírnehezéket forgatva. Uralkodók életmentéséért köszönömmel fizetik ki az embert.
MacHugh professzor feléje fordult. - És ha nem?
- Elmondom, hogy volt - kezdte Myles Crawford. - Volt egyszer egy magyar...
Sajnos, Myles Crawford nem folytatja az anekdotát, de a magyartalálat így is megvan (hetedik). És volna még egy, a nyolcadik: Páskándi Géza 1984-ben Lélekharang címmel írt drámát Libényi sorsáról, a merényletről és következményeiról (1987-ben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban be is mutatták Léner Péter rendezésében). De van egy kis baj: gróf Tyrconnell nem szerepel a darabban.
Cynaráról nem is beszélve...
