Nádasdy Ádám: Modern Talking

publikálva
2002/2. (01. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az -ista képző a magyarban rengeteg szót képzett és képez ma is, az 1562-ben adatolt pápistá-tól az 1990-es években megjelent fundamentalistá-ig. No jó, mondhatnánk: sok olyan szót használunk a magyarban, amelyek -ista elemet tartalmaznak, de van-e jogunk ezt a magyar nyelv elemének tekinteni? Másképp fogalmazva: "belelát"-e a magyar nyelvtan ezekbe a szavakba, van-e tudomása az -ista elem jelenlétéről?

Egy mancsista vallomásai

Az -ista képző a magyarban rengeteg szót képzett és képez ma is, az 1562-ben adatolt pápistá-tól az 1990-es években megjelent fundamentalistá-ig. No jó, mondhatnánk: sok olyan szót használunk a magyarban, amelyek -ista elemet tartalmaznak, de van-e jogunk ezt a magyar nyelv elemének tekinteni? Másképp fogalmazva: "belelát"-e a magyar nyelvtan ezekbe a szavakba, van-e tudomása az -ista elem jelenlétéről?

A kérdés jogos: az idegenből átvett szavak belső szerkezetét nem mindig látja az átvevő nyelv nyelvtana. A latin com- ("-val, együtt") elemet nincs jogom észrevenni a magyar kombinál, kompánia, komposzt szavakban, mert ottlétéről a magyar nyelvtan nem tud, nincs a magyarban olyan szabály, mely erre az elemre vonatkozna, megfogható jelentést tulajdonítana neki stb. A com/kom- tehát nem eleme (szakszóval: nem morfémája) a magyar nyelvnek. Hasonló a helyzet a latin eredetű -ens végződéssel is (régens, kvóciens, impotens): az, hogy ezekben ugyanaz az elem van, a magyar szempontjából legföljebb régészeti érdekesség.

Más a helyzet az -istá-val. Minden olyan szó, mely -istá-ra végződik, tartalmaz egy azonosítható jelentéselemet, melynek három árnyalata van. (1) "Bizonyos tanok, viselkedésmódok követője", pl. legitimista (a Habsburg trónjog elismerője), nudista, mazochista; (2) "egy bizonyos vezető, felekezet, iskola stb. híve", pl. horthysta, adventista, sandinista (egy nicaraguai párt híve), fradista; (3) "bizonyos szakma, művészet űzője", pl. szlavista (szláv nyelvek tudósa), csellista, csekista (a CseKa tagja), focista. Mindezekben az -ista állandó, megfogható jelentéssel bír: "olyan személy, aki ...-t hisz, követ, művel, űz." Ha pedig ez így van, akkor az -ista magyar elem, hiszen ezt a jelentést minden magyar beszélő ki tudja vonni a kérdéses szavakból, olyasféleképp, mint ahogy minden -talan képzőt tartalmazó szóból kivonható a "híján van valaminek" jelentéselem. Az -ista tehát morfémája a magyar nyelvnek. Érdemes megjegyezni, hogy már a latinban is jövevény volt, a görög -istés átvétele, mely az -izó képzős igékből csinált főneveket, pl. görög bapt-izó "keresztelek", baptistés "aki keresztel, keresztelő".

A magyarban a legtöbb -ista képzős szónak a töve idegen eredetű, sokszor "abszolút tő" (azaz önálló magyar szóként nem létezik): nud-, dekabr-, rojal-, opportun-, pian-. Gyakori az is, hogy az -ista egy meglévő szó "kötött tőváltozatához" járul (azaz a tő önálló szóként is létezik, de az -ista hozzátételekor valamilyen változást szenved): praktikum - praktic-ista, kórus - kór-ista, germán - german-ista, kabaré - kabarett-ista.

Nos, mik az -ista képző hozzátételének szabályai a magyarban? Először is, a szóvégi magánhangzó lecsípődik: páp-ista, csell-ista, szól-ista, nagyimr-ista, ugyanígy novell-, gárd-, jehov- (és bizonyítva, hogy a szabály él: csurk). Kivétel a dada-ista - de hát mit várunk a dadaistáktól? Mindig megtörténik az -i kiesése: bicikl-ista (nem *bicikli-ista), horth-ysta, bicsérd-ista (a Bicsérdi névből). Ide tartozik a trock-ista is, persze itt a németes Trotski a kiinduló alak (különben *trockijista lenne). Az -i-kiesés valóban az -ista által kiváltott szabály, hiszen más helyütt a magyar tűri a kettős -ii- kapcsolatot, lásd Ercsiig. Azt kérdezi az olvasó: nem inkább az -ista -i-je csípődik le, tehát nem inkább bicikli-sta, horthy-sta (ahogy az írás is sugallja)? Erre nemmel kell válaszolnunk, mert a többi magánhangzó esetében az -ista i-je marad győztes (nem *pápasta, *csellósta, *nagyimresta).

Másodszor, a szó belsejében álló magánhangzó megrövidül, ami magyar jelenség, az átadó nyelvekben hiába keresnénk, pl. folklór - folklor-ista, gimnáz(ium) - gimnaz-ista, túr(a) - tur-ista (bár ezt én hosszú ú-val mondom: [túrista]). A modern személyneveknél ez már nem következik be, tehát torgyánista és nem *torgyanista.

Az -ista járulhat magyar nevekhez: horthysta, rákosista, lukácsista, valamint magyar eredetű (vagy már elmagyarosodott) közszavakhoz is: egyetem-, irod(a)-, bicikl(i)-, elem(i)-, zongor(a)-, forgal(o)m-, mázl(i)-. Ezek egyértelműen mutatják, hogy az -ista képző magyar elem, mely nem nézi, milyen eredetű tőhöz járul. Szép példája ennek a futballista: teljesen magyar alakulat, ilyen képződmény sem a németben, sem az angolban nincs. Igen ám, vethetnénk ellen, de akkor miért nincs *főiskolista, *szakközépista, *hegedűista (vagy *hegedista?), *krisnista (vagy *krisnaista?), *hitista ("a Hit Gyülekezetének tagja"), *szopránista, *prózista, *pechista stb.? A szóképzés azonban a nyelvekben nem úgy szabályos, mint a ragozás: ha egy képzett alak hiányzik, az nem rendhagyóság, míg valamely ragozott alak hiánya mindig az (pl. ha egy igének nincs múlt ideje, egy főnévnek tárgyesete stb.). A képzővel ellátás csak lehetőség, melynek tényleges megvalósulása lexikális véletlen. Nem tudjuk, miért nincs *olvasvány és *kiáltmány -, de hiányuk miatt nem lehet az olvas és kiált igéket (vagy a -vány és -mány képzőket) rendhagyónak minősíteni.

Külön gyönyörűség, hogy az -ista képző néha -iszta formában jelenik meg: masiniszta, soviniszta, fasiszta, fetisiszta, zsurnaliszta, spiritiszta, stiliszta, statiszta. Ezek értelmileg nem mutatnak semmi közöset, így az -sz-ezést feltehetően az okozza, hogy ezekben a tövekben már van egy -s- (vagy vele rokon -zs-) hang, s a képző -s- hangja ettől elhasonul, a hangzást kellemesebbé teendő. Szabad tő (pl. név) esetén ez a szabály már nem működik, pl. sulyokista, rákosista, nem *rákosiszta. Ez alighanem rendben is van: a nagyon "on-line", átlátható képződmények gyakran annyira analitikusak, hogy szótő és képző érzéketlenek egymásra. Talán ezért nem törlődik a szóvégi -o az új, névtövű képzésekben (francoista, maoista, titoista).

Vajon az intimpista (eredetileg Intim Pista, egy képzelt személy neve) azért lett annak idején népszerű közszó, mert olyan, mintha az intim-ből -istá-val képzett főnév volna? A -p- betoldódása szabálytalan, de hát a nyelv végtelen gazdagsága...

publikálva
2002/2. (01. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk