Nádasdy Ádám: Modern Talking

publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Én úgy tanultam, hogy Budapest nevét angol beszédben "bjúdöpeszt"-nek kell mondani, vagyis az angol kiejtés szabályai szerint kell beemelni az angol szövegbe. Így ejtették cambridge-i barátaim, itt élő angol kollégáim, magyartanáraim. (Esetleg a "j" hang elhagyható, tehát létezik "búdöpeszt" ejtés is, bár ez a ritkább, hiszen kevésbé szabályos, angol szempontból idegenszerű.) Az utóbbi időben figyeltem föl arra, hogy angolul jól tudó magyarok a Budapest nevet a magyar kiejtés szerint illesztik bele angol beszédükbe. Tehát nem azt mondják, hogy áj lav bjúdöpeszt veri macs ("Nagyon szeretem Bp.-et"), ahogy én mondanám, hanem áj lav budapest veri macs, az angol hangfolyamot mintegy megszakítva, a név kimondásának idejére magyarra állítják át a szájukat. Igen, gondolhatnánk, így is van rendjén, hiszen e várost voltaképpen "budapest"-nek és nem "bjúdöpeszt"-nek hívják, az ott élők így ejtik, márpedig a mindenkori városlakók beszédszokását kell mérvadónak tekinteni. A város nevének helyi ejtése tehát "budapest", s az újprecíz logika szerint az ettől eltérő alakok (így az angolos "bjúdöpeszt", a franciás "büdápeszt", az oroszos "budapjést" stb.) értelemszerűen helytelenek (vagy ahogy Woland prof. mondaná: másodlagos helyességűek). A magyaros ejtés ezenfelül szép gesztus is: ha egyszer magyar vagyok, hát mondjam a magyar neveket magyarosan. Szokják meg az angolok, franciák, oroszok, hogy nem minden az ő szájuk íze szerint történik.

@:Fővárosunk, Bjúdöpeszt

Én úgy tanultam, hogy Budapest nevét angol beszédben "bjúdöpeszt"-nek kell mondani, vagyis az angol kiejtés szabályai szerint kell beemelni az angol szövegbe. Így ejtették cambridge-i barátaim, itt élő angol kollégáim, magyartanáraim. (Esetleg a "j" hang elhagyható, tehát létezik "búdöpeszt" ejtés is, bár ez a ritkább, hiszen kevésbé szabályos, angol szempontból idegenszerű.) Az utóbbi időben figyeltem föl arra, hogy angolul jól tudó magyarok a Budapest nevet a magyar kiejtés szerint illesztik bele angol beszédükbe. Tehát nem azt mondják, hogy áj lav bjúdöpeszt veri macs ("Nagyon szeretem Bp.-et"), ahogy én mondanám, hanem áj lav budapest veri macs, az angol hangfolyamot mintegy megszakítva, a név kimondásának idejére magyarra állítják át a szájukat. Igen, gondolhatnánk, így is van rendjén, hiszen e várost voltaképpen "budapest"-nek és nem "bjúdöpeszt"-nek hívják, az ott élők így ejtik, márpedig a mindenkori városlakók beszédszokását kell mérvadónak tekinteni. A város nevének helyi ejtése tehát "budapest", s az újprecíz logika szerint az ettől eltérő alakok (így az angolos "bjúdöpeszt", a franciás "büdápeszt", az oroszos "budapjést" stb.) értelemszerűen helytelenek (vagy ahogy Woland prof. mondaná: másodlagos helyességűek). A magyaros ejtés ezenfelül szép gesztus is: ha egyszer magyar vagyok, hát mondjam a magyar neveket magyarosan. Szokják meg az angolok, franciák, oroszok, hogy nem minden az ő szájuk íze szerint történik.

Azt várnánk persze, hogy az újprecízek ugyanezzel a logikával - mintegy a fentiek tükörképeként - magyar beszédükbe az angol, francia stb. neveket angolosan, franciásan stb. szőjék bele, tehát például "Májusban jártam landönben", és nem "londonban", hiszen e várost helyesen (értsd: az ott élők ejtésszokása alapján) "landön"-nek hívják. Az Eiffel-torony "párí" közepén áll, a Kreml "maszkvá" közepén. Ugyanígy illene Toronto nevét "töránó"-nak, Athént "asziná"-nak, Los Angelest "loszandzselesz" helyett "lász endzsölíz"-nek mondani. Csakhogy ezeket magyar beszédében senki sem mondja így. Valami nem stimmel: az újprecízek idegen beszédükben szükségesnek érzik a magyar városnév helyi, tehát magyaros ejtését, de fordítva nem: magyar beszédükben nem igyekeznek a kérdéses idegen nevek helyi, ottani ejtését használni.

Nekem úgy természetes, ha Budapest egyike azoknak a nemzetközileg ismert városoknak, melyeket ki-ki a maga szájaíze, hagyománya szerint ejt - és a hagyományba a torzítás is beletartozik. Az újprecízségi divat mögött én importált politikai korrektséget érzek: tiszteljük meg a helybélieket, tegyünk a bennszülöttek felé egy gesztust azzal, hogy az ő ejtésmódjukat utánozzuk. Ceylon helyett Srí Lanka, Alma-Ata helyett Almati. Ám ezt az illemszabályt a nemzetközi ízlés csak a távoli, egzotikus helyekre érzi betartandónak, a stabil, "bevett" helyekre nem: senkinek se jutna eszébe Kairó, Párizs vagy Prága megszokott nevét lecserélni a "precíz" változatra. Nemrég osztrák kollégákkal beszélgettem, s ők gondosan igyekeztek a magyar fővárost a németes "búdapeszt" helyett "budapescht"-nek ejteni. Kérdeztem, miért. Hát, mondták, ti úgy mondjátok; az a helyes, nem? Megkérdeztem, vajon az olasz fővárost ők "Roma"-nak mondják? Dehogyis, mondták, az "Rom". Kérdeztem, miért, ott nem a "Roma" a helyes? Na ja, mondták elmosolyodva, az más.

Hát ez a baj, ha más. A gesztus így a visszájára fordult: azt sugallja, hogy Budapest is valami újonnan felmerült, szokatlan hely, ahol a civilizált embernek illik a helyieket megtisztelni a városnév precíz ejtésével. A politikai korrektség lesajnálást takar. Természetesen mindazok a magyar helynevek, amelyek nincsenek a nemzetközi horizonton, csakis magyarosan ejthetők: Dabas, Fülek vagy Sepsiszentgyörgy nevét nevetséges volna franciás/angolos formában beleszőni egy francia/angol mondatba, hiszen ennek nincs hagyománya. (Nem lehetne "dabá", "fjúlik" - a harmadikat meg se próbálom.) De az a néhány földrajzi név, mely a magyarlakta területeken kívül is jól ismert (talán csak Budapest meg a Duna ilyen?), megérdemli az idegenes névhasználatot. Német beszédben még egy-két nagyvárost is megtisztelhetünk ezzel, például Pozsony/Pressburg vagy Kolozsvár/Klausenburg esetében (bár ezeknél nemcsak kiejtési, hanem névválasztási különbség is van, ami már más probléma). Szerintem éppen az az igazi hazafias gesztus, ha igyekszünk fönntartani a hagyományt, hogy városunk a világkultúra térképén van, s ezért nyelvenként más-más kiejtéssel emlegethető: "bjúdöpeszt", "büdapeszt" s a többi.

Érdekes ebből a szempontból Peking esete. Ez a név a kínai "pej-tying" hangalak európai közelítése, majd torzítása, majd nyelvenként más-más hagyományozódása (angol "píking", francia "péken" stb.). A kínaiak az utóbbi évtizedekben elvárják, hogy ehelyett a világ a helyi változatot használja, méghozzá az általuk bevezetett latin betűs írással: Beijing, ahol elvileg a b betű ejtése "p", a j betű ejtése "ty" vagy "cs". A külföldiek persze ezt nemigen tudják, s a Beijing alakot többnyire a nem létező "beidzsing" formában olvassák. Ám legyen; a kínaiak lemondanak városuk nevének sok száz éves kulturális beágyazottságáról (Marco Polo hol járt?), de ne áltassuk magunkat: ők megtehetik. Peking akkor is ott marad a térképen, akárhogy hívják. Budapest esetén munkálkodni kell ezen.

Tudom, fontos a helyi sokféleség, a büszke kisebbségiség, a lokálpatriotizmus. De van egy pár komoly hely, személy, dolog a világon, melynek csak emel az értékén, ha bedarálják a nemzetközi kultúrába, és a nevét összevissza torzítva használják. Ez is sokféleség. Én szeretném Budapestet ilyennek tudni, és nem olyannak, mint Dabas, Stavanger vagy Asunción, melyek tiszteletre méltó és derék települések, de más súlycsoportban vannak. Azt gondolom, ha egy személyiség eléggé ismert, akkor mindegy, hogy Tommaso di Aquino, Thomas Aquinas vagy Toma Akvinszkij néven emlegetik - éppen ez mutatja, hogy az illető a világkultúra szereplője. Én berzenkedem, ha látom, hogy Budapestet kivesszük a globális játszmából, és egy kis ország furcsa nyelvén emlegetjük és emlegettetjük.

publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk