Podmaniczky Szilárd: Déli verő (Bíbic 2001!)

publikálva
2001/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bíbicnek lenni se fenékig tejfel. Pedig azt hittem, hogy majd az a sok szárnyalás, kilépés a síkból, belépés a térbe, felülemelkedés, madártávlat, nem kell cipőt hordani, és megfelelő formájút keresgélni egy héten át, a ruházkodás nyűge is elszáll, fárasztó és haszontalan megmutatkozások, hogy ez mind egyszerre le van bírva.

Bíbic 2001!

Bíbicnek lenni se fenékig tejfel. Pedig azt hittem, hogy majd az a sok szárnyalás, kilépés a síkból, belépés a térbe, felülemelkedés, madártávlat, nem kell cipőt hordani, és megfelelő formájút keresgélni egy héten át, a ruházkodás nyűge is elszáll, fárasztó és haszontalan megmutatkozások, hogy ez mind egyszerre le van bírva.

Már eleve azzal kezdődött, hogy lehet, nem is bíbicnek hívnak. Van, ahol bébicznek, máshol klébicznek, aztán megint másutt kibicz a nevem. Méghogy én kibicz!? De jó, ezen túlteszem magam, mint ahogy azon is, hogy állítólag a lilefélék családjába tartozom. Te kis lile, mondom majd legközelebb a rokonoknak, püspöklile a dolmányod. Az már csak természetes, hogy az efféle szóérzékenységeket magammal hoztam, de lassacskán leszámolok velük.

Ennél azért sokkal többet vártam, egyszerűbb beilleszkedésre; egyelőre azt se tudom, fiú vagyok-e vagy lány. Majd elválik. Megszoktam a fiúságot, meg ami azt illeti, baromi nagy tojásokat kéne rakni, négyet, ez a szabály. Állítólag a tojásrakás előtt majd dramatikus játékokon veszünk részt, ahol jól begyakorolhatjuk, mit kell csinálni költésnél. Mindent meg fogok jegyezni, de azért talán mégis a fiúbíbic munkásságát erősítem magamban.

Tavasszal kezdődik a költés, márciusban, amikor a névnapom is van; szeretem ezt a felelőtlen tavaszi időjárást; no, akkor kiválasztok magamnak egy gyönyörű nősténybíbicet, bár egyelőre olyan egyformák, aztán megtesszük, amit megkíván az anyatermészet, igaz, jellemző tévedés, mondták a drámatanfolyamon, hogy azért a párválasztásnak meg kéne előznie a költést, úgy fair. Jól van, a földön aztán az asszonnyal kaparunk egy kis gödröt, telehordjuk száraz szöszmötökkel. A tojások tojásánál ugyan nem kell apás szülést elképzelni, de azért állítólag majd nekem is segédkeznem kell. Láttam elég ilyen filmet, úgyhogy ezzel nem lesz különösebb gond. De eztán jön még a java: őriznem kell a fészek környékét, de itt külön szómagyarázatot fűztek az értetlenebb bíbicek kedvéért, hogy valójában amíg a fészek környékét őrizzük, igazából nem a környéket, hanem magát a fészket őrizzük, stimmt! És itt érkeztünk el egy izgalmas részhez: a fészek közelébe érkező támadókat bátran meg kell támadnom, vagy ha nem támadok is meg mondjuk egy bazi nagy rókát, akkor legalább a figyelmét kell elterelnem úgy, hogy összevissza rohangálok, természetesen egyre távolabb a fészektől - magyarul csúnyán kockára teszem az életem, s ha ne adj´ isten... akkor adj´ isten, a négy tojás félárva marad. De például, kérdeztem a tanfolyamon, mit csinál addig a tojó, amíg én összevissza megyek, röpködök? Azt mondták, hogy a tojó egyszerűen észrevétlenül elhagyja a tojásokat, majd elrepül. Na, jól van, mondtam, és a tojásokkal mi lesz? Itt a drámavezető lapozott, haladjunk, mondta, bizonyos dolgokra úgyis csak az élet fog megtanítani, s ebből én mindjárt gyanítottam, hogy azt a négy tojást nekem kell kiköltenem, a kotlási idő pedig 24 nap. Paff! És még így is, ilyen erőbedobás ellenére is jó, ha a kölkök harmada megmarad, mert állítólag igen ízletes a húsunk, jönnek ránk a prémes meg a szárnyas ragadozók, nem beszélve a részeg traktorosokról. Áldozatos egy munka vár. Aztán meg jön a költözés. Amúgy is olyan hülyén repülök, cikcakkban, a hosszú úton nem tudom, hogy bírom majd. De nyár végére állítólag csapatokba verődünk, ott majdcsak ellesek valamit, lehet, hogy a bóbitámat, ezt a fél bajusz alakút kell jobban behúznom, elég guzmis a légellenállása; aztán irány a Földközi-tenger, Korzika, Szardínia vagy az Atlanti-óceán nyugati partvidéke. Na, ez már tetszik, végre horgászhatok a tengerben.

Azért egyvalami nagyon nyomja a bögyömet és csípi a csőrömet. A drámatanfolyamon azt mondták, hogy ugyan védett madarak vagyunk, de vallásilag nem egészen tiszták. Hogy tetszett ezt mondani, kérdeztem, és már láttam, hogy ilyen akadékos bíbiccel senki nem akar majd egy rajban repülni a költözésnél. Sebaj, legyek jól informálva. Szóval, valami lelkiismeretes néphagyomány szerint a beszédünk sírós és fájdalmas, és ennek egyetlen jó oka lehet, méghozzá az, hogy maga az ősbíbic hozzájárult az Úrjézus elárulásához. Mert midőn az üdvözítő személy a Getsemáne kertből egy bizonyos híd alá menekült, hát az ősbíbic a következőket kiáltotta a légtérbe: "Híd alatt Jézus, buvik, buvik!" Én azonban biztos vagyok kettő dologban. Ha ezt üvöltözte is az ősbíbic, biztosan jó oka volt rá, lehet, hogy azt hitte, nem a híd alatt buvik, rossz volt a szeme stb. A másik pedig az, hogy nem szép egy ilyen kardinális problémát szegény ősbíbic nyakába varrni, nem kimondottan lelkiismeretes népre vall.

Valószínűleg gyötri is magát ez a nép azóta, fejben s gyakorlatban egyaránt, mert mindezen túldimenzionált hiedelmek ellenére 2001-et a bíbic védelmének évévé (hahaha!) nyilvánította.

Köszöntsük is így egymást nyugodtan: Vanellus vanellus, míg a spenótban dagad a kocsonyaporzselé!

publikálva
2001/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk