Sajó László: Öt és feles (A kép címe: Miskolc)

publikálva
1998/14. (04. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város. Ebben a városban állandóan köd volt, néhány fokkal mindig hidegebb, mint másutt és örökké fújt a szél a város környéki hegyekből. Az emberek leszegett fejjel jártak, mintha szégyellnék magukat, egymást és a városukat is - írtam, a város: Miskolc, persze.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város. Ebben a városban állandóan köd volt, néhány fokkal mindig hidegebb, mint másutt és örökké fújt a szél a város környéki hegyekből. Az emberek leszegett fejjel jártak, mintha szégyellnék magukat, egymást és a városukat is - írtam, a város: Miskolc, persze.

Nem vagyok én idevalósi, ittszülött miskolci, főleg nem újdiósgyőri, mint alter egotársam - falusi fiú a Zemplénből, Tolcsváról hoztak a nagyvárosba, mentem volna én vissza, sokáig. Vidéki kitűnő tanuló, nyolcadik á, az első meglepetés énekórán, fura vonalak, mi ez, kotta, te bunkó. Mostantól minden másképp lesz, tudtam. A szorongás, megpillantva négyemeletes házunkat, lakás a negyediken, azóta sem múlt. Köszönet Miskolcnak, nem vagyok idevalósi, idevaló vagyok, nekem való város. Nem akartam miskolci diák lenni, gimnazista, muszáj! akkor közgazdasági szakközépiskola! valami szakma legyen a kezedbe´, később az egyetemen, ha kérdezték, honnan gyöttem, ugye a földesből?, majnem, százegyesszakmunkásképző, fordultak el utálkozva, hitték, szetes vagyok. Megtanultam vakon gépírni, Kosztolányi-szövegeken gyakoroltunk, ennyi hasznom volt. A kisz-klub kicsi, lehet kiszemelt leányhoz nyomulni, függöny be, magnó a padlón, piramis, lokomotív. Nulladik óra testnevelés, fiúk ki a hidegbe focizni, gyűl a tömeg, és nézik. Később visszajöttem Diósgyőrbe, nem nekik szurkolok, de szurkolok nekik, ha épp nem velünk játszanak. December volt, régi szép hideg, egy sörösüveget teletöltöttem rummal, egy vagyon, mondtam öcsémnek és haverjainak, ha nekünk szurkolnak, ihatnak. Aztán félidőben megindultak felénk a diósgyőri béközépből, vezérük már a rácsnál, nyújtom a sörösüveget, néz, meghúzza, miezbazdmeg, majdnem odaveszett a második félidei adag. Nincs harag, balhé, mondom, régi szép idők, verés csak a pályán, akkor iksz volt, utánanéztem (1977. december 27. [!!], 1-1, forrás: Varga Lajos: Diósgyőri futballtörténet 1910-1996). Akár Tolcsvára, ide is vissza akartam szökni később, a Keleti csarnokából már elindult a vonat, fölugrottam, aztán vissza a Tiszairól rögtön. Reménytelen ingázó, el, hagyom a várost. Nemrég találkoztam osztálytársammal a Rákóczi úton, följár doktorálni, vagy mi, kéne már egy érettségi találkozó, volt vagy kettő. Az elsőre kivonult mindenki családostul, hangulat nullfokon, a másodikra mindenki egyedül jöjjön!, na, kitört a botrány, a zárórára érkezők elemlámpával keresték szeretteiket az Avas bokraiban, diákszerelmek épp-hogy be nem teljesültek. Én a közeli temetőben vészeltem át a hadműveletet, jellemző. Mondom, találkozzunk, írjatok, megyek. Intercity, büfékocsi, unicum sörrel szorongás ellen, mert az megvan, azóta, és fölhorgad, amikor meglátom az Avas-dél lakótelep óriás sírkőpaneljeit, megjöttem, kiiszom a sört, átfutom az újságot, az Avasi lakótelepre merészkedett rókák közül egyet lelőttek az iskolaudvaron... Egy Szinva-parti iskolát elleptek a patkányok... Az erdőben elásott állati tetemek veszélyeztetik Miskolc ivóvizét..., itthon vagyok, ez nekem való város, leszállok, legalább öt fokkal hidegebb van, mint a pokolban.

Utóirat. Most látom, sok itt a temető meg hasonlók, istenem, ez az írás irálya, persze volt és van például Lillafüred és Tapolca, Miskolcot senki sem szereti, külhelyeit, azokat igen, vízesés meg virágmezők, pedig Miskolcon is, benn a forinton sétálva, befordulva a Sötét- (lám, ez is) kapun, a figyelmes sétáló, magányos álmodozó hallja, amint elfut a lebetonozott Szinva-patak, szarkofágban fuldokló halak. S még egy kép, Balla Demeteré, sírkövek, olvashatók a nevek, a háttérben, rögtön a temető mellett lakótelep, erkélyen száradó lepedők, belátni az ablakokon. Nyitva vannak, süt a nap. Az élet él és. Ismerős helyszín, láttam eleget a megyei könyvtár olvasóterméből, látószög talán innen. A kép címe: Miskolc. Ennyi.

publikálva
1998/14. (04. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk