Sajó László: öt és feles (Húsvét után)

publikálva
1999/14. (04. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A gyerek ordítva keresi az anyját, szépen elterveztük pedig, a nyuszifészket kutatva bolyong majd a lakásban. Nem leli, az anyját, nyuszifészken áttapos, nem veszi észre, anyja magába roskadva, elege van, nyuszi szül a fûben, már hároméves, menjen óvodába, hagyják õt békén, leginkább én, még mindig döglök, pedig frissek ma a kislegények, / öntözködni járnak, hát menjenek isten hírével, feltámadott az úr!, hagyj békét, uram, aludnék, de most már a gyerek ordít, nyüszít, ül a fûben. Kelj fel, és.

Sajó László

Öt és feles

Húsvét után

A gyerek ordítva keresi az anyját, szépen elterveztük pedig, a nyuszifészket kutatva bolyong majd a lakásban. Nem leli, az anyját, nyuszifészken áttapos, nem veszi észre, anyja magába roskadva, elege van, nyuszi szül a fûben, már hároméves, menjen óvodába, hagyják õt békén, leginkább én, még mindig döglök, pedig frissek ma a kislegények, / öntözködni járnak, hát menjenek isten hírével, feltámadott az úr!, hagyj békét, uram, aludnék, de most már a gyerek ordít, nyüszít, ül a fûben. Kelj fel, és.

Hosszú húsvét, a karácsony csak két (és fél) napig tart, ez meg már a negyedik, negyednap. Pénteken illõ homály, szürkehályog az égen, még az esõ is. Jön egy lány, ki szeretné nyomtatni a nagypénteki prédikációját, hát persze, lehet. Nem lehet, a gép nem tudja olvasni, ez az elsõ jel. Gyerünk a Duna-partra, a víz, az halált jelent, én meg halak vagyok, e jelben. Dühödten tisztogatom a borostyánt, fölfutott a fehér falra, ablakra, rázom, tépem a száraz leveleket, fényt, levegõt az egészségeseknek, szabadulok a betegektõl, a halottaktól, így kezdek minden tavaszt a Dunán, tíz körömmel gereblyézek, marad a föld a körmöm alatt, száraz levél a borostyánban, már máma rohad tovább. Éjszaka vigília, katolikus havilap, ismerem az ünnep kellékeit, én, a külsõs, ebben olvasom. Az idézetekben gyakran fordul elõ a "halottak közül" kifejezés, a görög "ek nekrón". Több magyar bibliafordítás e szavakat a teljesen érthetetlen "halottaiból" szóval fordítja. Már miért lenne érthetetlen, hiszen szép. És pontos. Földi maradványaiból, vagy hogy´ mondjam, finoman, támadt föl, romló testébõl, s ezért harmadnapon, nem másnap, a szombat a halálmunka ideje, mert minden megtörtént vele, ami az emberrel, halálában is. Hagyjuk csak halottaiban, ha nem is úgy hiszekegy, a szavakhoz ragaszkodom. És hagyjuk a bölcseletkedést. Közben szombat lett, az ég nem tart gyászszünetet, az majd csak este, a meccsen, verõfény. Bogárhátú autók az Andrássy úton, temetõbogárhátúak, keresem idétlenül a jeleket, a ligetben hatan heverésznek a fûben, fél tanítványsereglet, mesterük könyvet kommentál, míg a gyerek egy gödröt (!) mélyít (!), közelebb hallgatózom, szót hallok, heidegger, nem is, hejdegger, menekülök, a gyerek eltûnt a gödörben. Nyuszit öl a fûben. A harminchetesen, meccsre menet, mint mindig, az egyik bal oldali ajtónak támaszkodom, ez nem nyílik, innen belátok a temetõbe, Fiumezõi út. Dõlt keresztek, gaz, kõ kövön, sír, nem nyílik, felirat. Az üveg olyan koszos, fel tudnám írni én is, NEM TÁMADUNK FEL, de. De élünk, én. Erre iszunk, aztán a gyõzelemre Gusztival, sötét unikum keveredik világos sörrel a gyomorban, hugyoznom kell, minimum, a villamos nem áll meg, pedig a temetõben szeretnék, sírok titkos ösvényein egy kripta oldalában, ha már itt vagyok, hányni. Belülrõl röhögést hallok, hahaha, hatszázhatvanhat, a halál hahotázik. Már megint be vagy rúgva. A tévében még elkapom a Nagyítás befejezõ képsorait, a halott nincs a parkban, a bokor alatt, hát persze, feltámadt és ment a dolgára, nincs mit fényképezni, a holt helyet, a fotós tudomásul veszi, a feltámadást, innen egy új játék kezdõdik, pantomimtenisz labda nélkül, ott van az, csak el kell hinni, hiszekegy labdában, hiszekegy játékban, a feltámadásban, semmilabda gurul, fotós visszadobja, követi a játékot, a kerítésen kívül álló, benne van. Ideje aludni, abbahagyni az alokoskodást, éjfél, mostantól húsvétvasárnap. Jönnek a rokonok.

Elmentek a rokonok.

Húsvéthétfõ, itt ülök és ezt írom, ahelyett, hogy. Mennék a bekötõúton Tolcsvára, be is térnék minden házba, ahol, józanodni lefeküdnék az iskolakertben, nyugi, züll a fûben, bogár mászna torkomra, nem temetõ-, katica-. Nyelj el és szállj. Indulnék vissza euroszitivel, Sátoraljaújhely-Bécs, a büfékocsiban elõvenném a vigiliát, végigolvasnám, Pestig a Vépi Énekeskönyv szövegeit, aminõket én sose tudok bírni írni. Én vagyok az ki az sárbon, / arczúl estem rut mocsárbon / es baromi Abrazatban, / gyõnyõrkõdvin az rutsagban // Nincsen is rutab nálomnal, / bûdõssebb vagyok ganeinál, / undokab ovit ruhánál / Csuszo maszo allatoknál, valahogy be kéne rakni, mottó?, készülõ könyvembe, a reklám helyem, címe is van, ott találnám ki a vonaton, Negyednap, napkeleti pályaudvar, leszállok.

Karácsonyig tart a húsvét. Legyen vége már!

publikálva
1999/14. (04. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk