Techet Péter

Svarcgelb

Horvátország isztambulizációja
szerző
Techet Péter
publikálva
2018/17. (04. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Horvátországban a helyzet annyival rosszabb a magyarországinál, hogy ott a sorosista, sátánista és szabadkőműves erők már a jobboldalra is beférkőztek, és átvették a hajdani államfő, Franjo Tudjman pártját, a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ). Legalábbis ezt állították, avagy inkább kajabálták tüntetők pár hete Zágrábban, nemrég pedig a napsütéses spliti tengerparti korzón.

A HDZ-t 2016 óta a párt mérsékelt szárnyához tartozó Andrej Plenković irányítja, aki 2016-os parlamenti választási győzelmével legitimálni tudta a párton belüli hatalmát is. Ellenfelei azonban továbbra is várnak az alkalomra, hogy ledöfhessék. Tomislav Karamarko, aki Plenković előtt irányította a jobboldali pártot, míg egy magyar vonatkozású korrupciós ügy miatt lemondani és visszalépni nem kényszerült, most újra szólásra emelkedett. Ürügyet erre a már négy éve aláírt Isztambuli Egyezmény szolgáltatott, amit Plenković most végre ratifikálni akart. Ez szigorúbban büntetné a nők elleni és a családon belüli erőszakot. A második házasságában élő Karamarko pedig rögtön a horvát nemzet és a keresztény hit végét vizionálta az egyezmény elfogadása miatt. A nő mégiscsak verve jó, a családon belüli erőszakról meg nem illik beszélni – foglalható össze a korszerű konzervatív kiáltvány lényege.

A HDZ-n belül többen is kikeltek Plenković ellen, mondván, a jobboldali politikus elárulja a párt keresztény jellegét, mivel a családon belüli erőszak fogalmával delegitimálja a család intézményét. Davor Ivo Stier, aki Argentínából tért haza HDZ-s politikusnak, elismerte, hogy a nők elleni erőszak probléma, de szerinte az egyezménnyel az a legfőbb baj, hogy bevezetné Horvátországban a „genderideológiát”.

Az utcára vonulók is ezt hajtogatták – bár amikor az Index.hr internetes újság afelől érdeklődött náluk, hogy mit is jelent a gender-ideológia, egyesek a kommunistákat, mások a szerbeket, szintén mások Soros Györgyöt kezdték el szidni. Egy jól öltözött, csinos spliti nő pedig egyenesen úgy vélte, Isten küldte őt a tüntetésre: ő nem tudja pontosan, miről van szó, csak azt, hogy „ez bűn a horvát nemzet és a katolikus hit ellen”. A tüntetéseken összeverődött a horvátországi szélsőjobboldal, amely számos, egymással is veszekedő pártban tömörül. Mindazonáltal e társadalmi réteg nem lebecsülendő pusztán azért, mert Plenkovićnak jelenleg tényleg sikerült őket a HDZ-n belül háttérbe szorítani, sőt, a koalícióból is kinyomni. Erejük három tényezőben rejlik.

Egyrészről jól mozgósítható, aktív, hangos kisebbségről van szó, amelynek megvannak a maga hősei. A történész Zlatko Hasanbegović, aki egykor Karamarko kultuszminisztereként akart konzervatív forradalmat, de Plenković kivágta a pártból, ma a Függetlenek Horvátországért nevű saját pártjával van jelen a politikai színtéren; a szintén történész Bruna Esih, a párt elnöke pedig tavaly a zágrábi főpolgármester-választáson a HDZ hivatalos jelöltjét is lehagyta. Noha a horvát média és közszolgálat helyzete a magyarországinál fény­évekkel jobb (például van még ellenzéki napilap, nem is egy), Hasanbegović körei, amelyek főleg a történettudományi szférában befolyásosak, egyre erősebben vannak jelen a közszolgálati adó politikai és tudományos műsoraiban. Másodsorban hiába lett kipenderítve Hasanbegović a HDZ-ből, nézeteihez sokan ma is közel állnak a párton belül. Az Isztambuli Egyezmény ürügyet szolgáltatott nekik arra, hogy ideológiailag és személyes ellenszenvektől motivált támadást intézzenek Plenković ellen, akit túl európainak, túl oroszellenesnek, túl centristának tartanak. A baloldali Express zágrábi hetilap március közepén még arról írt, hogy egy fiatal európai parlamenti képviselőnőre cserélné le a pártbeli ellenzék Plenkovićot, akinek ezért vált fontos hatalmi kérdéssé az Isztambuli Egyezmény. Végül az április első hetében lezajlott parlamenti szavazáson a HDZ képviselőinek túlnyomó többsége igent nyomott – de a nemmel szavazók között fontos nevek vannak, például Tudjman fia, Miroslav Tudjman vagy két korábbi külügyminiszter, Miro Kovač és Davor Ivo Stier. Plenković egyelőre csatát, és nem háborút nyert.

Főleg az államfő, a szintén HDZ-s Kolinda Grabar-Kitarović körül tömörül a párt széljobbja. Ráadásul a kormány-, illetve az államfő között külpolitikailag is vita van: míg Plenković Horvátországot a mag-Európa felé közelítené, és elsősorban Párizsra és Berlinre figyel, Grabar-Kitarović a visegrádi négyek felé tájékozódik, és nagy szimpátiát mutat a Varsó által favorizált „három tenger együttműködés” iránt, amely egyfajta illiberális, közép-európai szövetség lenne Brüsszellel szemben.

Harmadsorban pedig azért nem becsülhető le az ellenállás mértéke, mert az Isztambuli Egyezmény ellen nem csupán HDZ-s elégedetlenek vagy parlamenten kívüli, széljobbos törpepártok, de a horvátoknál jelentős politikai, kulturális és gazdasági hatalommal rendelkező katolikus egyház is föllépett. A nacio­nalista, sokszor kifejezetten usztasabarát püspökök által meghatározott püspöki konferencia tavaly egyhangúlag „gyarmatosításnak” minősítette az egyezmény esetleges ratifikációját. Miközben a katolikus vallás – az ortodoxiával vagy a protestantizmussal ellentétben – eredendően nemzetek feletti, a Balkánon a katolicizmus inkább a nemzeti önmeghatározás és elhatárolódás eszköze. Ahogy Magyarországon a „keresztény” sokáig csak annyit tett, hogy „nem zsidó”, úgy Horvátországban a „katolikus” jelenti azt, hogy „igazi horvát”, „nem szerb”, „nem jugoszlavista”. Ennek révén a katolikus vallás és egyház nem univerzalista, hanem az eredetileg szekuláris partikularitás, a nemzet szolgálóleánya lett. Horvátországban a katolikus vallás a nemzet szakralizációját szolgálja sok tekintetben. Igaz, az ottani egyházon belül is sokféle irányzat van, illetve a katolikus egyház éles jobboldalisága a baloldal éles antiklerikalizmusával is magyarázható. Emiatt Horvátországban – más katolikus országokkal (Olaszország, Lengyelország stb.) ellentétben – nem tudott igazán liberális vagy baloldali katolicizmus megjelenni.

Mindazonáltal az Isztambuli Egyezmény mostani elfogadása jelentős siker Plenkovićnak – és egyben esély a horvát mérsékelt jobboldalnak. Ahogy a kormányfő mondta a frakciója előtt: „Miért hagynánk ezt a témát a baloldalnak, ha mi is levehetjük a napirendről?” Plenković azonban nem csupán hidegfejű számító: Nemcsak levette ügyesen a kérdést a napirendről, hanem előtte bátran fel is tette oda.

szerző
Techet Péter
publikálva
2018/17. (04. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk