töredék

Most látom rémülten, a rovat címe, hol az ego bár tombolhat - publicisztika. Nosza, ha publit, legalább ne olyat, mint pár (száz) politológus pubi és puli, ha lehet. Téma az utcán, plakátokon, un-tat-ta. Akkor ego ergo arról, miért nem, én. Szégyellem is magam, mint rendesen. Bűnbánó soraim a vég(rész)eredmény, valamint ismerőseim tudta nélkül írom, ne befolyásoljon. Én se, senkit. Isten, engem, úgyse, éljen. Most már mindez érdek-telen. Éppen, ezért. Csak nehogy az utolsó pillanatban kitörjön rajtam a szurkolóbetegség: megfogadtam, soha többet, be nem teszem a lábam, a Góóóól!!!!-t se nézem meg, aztán rohanok a meccsre. Maradok nyugton, derűsen nézem a méltóságteljes vonulást, megint kimaradok valamiből, nézek százezer szavazót, hogy´ gombolyítja sorsom fonalát. Macskaegér, játszok magamban, míg vélem is. Nyári nap, pacáznak a szép rendőrsipkák. Hej, ha én is, beh jó lenne, fiam a nyakamban (elmegy az anyjával, kötelességét tudja bezzeg), nézek utánuk, hallgatom az ünnepélyes, lassú déli harangszót, kampánycsönd a gangon is, csak jó ebédhez hallik. Megkavarom a krumplit, mondták. Azt is, kire szavazzak, kiterítenek úgyis. Akkor meg miért ne. Hadd legyek hát zsebdemagóg.

Mer´ amerre én járok, nem találkoztam élő képviselőjelölttel. Gyűlésre, majálisra, ősök erére én nem, társaságom ők sem keresték. Metróban, közértben, harminchetes villamoson, kocsmában. Aluljáróban se jöttek oda. Mozgólépcsőn se, szembe, pedig abbahagytam a sportolvasást, hátha. De szavazó(i)k jöttek szembe CSAK, csupa NAGYBETÛVEL. Mi találkozunk naponta, úton-útfélen, nagy emberek az útszélen, most látom, milyen óriásplakát ő. Például a kereszt, hát az útszéli, mit és hova tegyek, a kereszt mellé, a keresztet, nem ám ikszet, és valóban, dőlt, majd´ szentkoronás kereszt a négyzetben, csalnak is, a függőleges alul kifut, csorog alá, csorog az üres, a földre. És hová tegyem, a bal vagy a jobb latorhoz essék közelébb? Egy körlevél talán segítene. Zárójel. Húsvétvasárnap voltam keresztelőn, szertartás késik, nézegetem a keresztény ojság vezércikkét, idézem, szabadon, részlet, aki nem megy választani, hazaáruló, ez a szó szöveghű, lelkembe mart, megnéztem a cikk szerzőjét, hála istenének, elfelejtettem a nevét. Azám, hazám, ez minden, nem. Zárójel. Ha már, szégyenszemre, itt tartunk: szólni kéne már, hogy az Újszövetség, még különírva is, copyright, elég neves szerző(k) védjegye, nem áru. További úti élmények: plakáton gyermek szüleje ölében, háttérben darvak szállnak, biztosan nem Moszkva felé. Egy rend-hagyónak indult párt legújabb irályát szimbolizáló monstregiccs. Változat kicsiben: szórólap, ismerős név, foglalkozása: nemzetpolitikus. Vesd össze: fémvasmunkás, továbbá lírai költő. Ha magyar vagyok, velük tartok. Akkor inkább a darvakkal, darvadozok és emlékezem.

Volt egyszer egy politikus, nem mondta, hogy nemzet-, reggelente együtt utaztunk a héven, ki-ki a munkahelyére, én könyvtárba, ő parlamentbe. Parlamentbe. Volt jó. Beszéltünk erről, a mi kis, meg arról, az övékéről, a jó édes anyjukról, olyikat nem tartottuk senkinek, elmondtuk hát mindennek. Legutóbb a hévmegállóban futottunk össze, ő plakáton, néztem rá föl, szívesen átadnám a helyem, a héven, pedig én vagyok az öregebb, demokrata, meg le se szoktam ülni.

A krumpli persze odaégett, ennyit se lehet rád bízni, nemhogy a nemzet sorsát. A gyerek azt mondja, szavazni volt, hiába tanítottam: vá-lasz-ta-ni, a szavazás az régen, te már egy szép új világbank. Éjszaka majd nézem a tévét, mennyi az eredmény, ha szurkolni nincs is kinek. Vagy. Vagy leadom töredékszavazatomat, mely elvész, nemcsak, a győztes (mégis, új és magyar) pártra.

A második félidőre talán kiérek.