Várhegyi éva: Ekotrip (Ezredvégi bő esztendő)

publikálva
2000/3. (01. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hála istennek és földi másának, az időközben elégedetten visszavonult Bill Gatesnek, túléltük a dátumváltást. Repülők fönt nem maradtak, bankszámlánk sem szállt át dédapánkra, PC-nk (hacsak nem régi 486-os) könnyedén átkurblizta magát 2000-re. Jól indult az ezredvégi esztendő.

Hála istennek és földi másának, az időközben elégedetten visszavonult Bill Gatesnek, túléltük a dátumváltást. Repülők fönt nem maradtak, bankszámlánk sem szállt át dédapánkra, PC-nk (hacsak nem régi 486-os) könnyedén átkurblizta magát 2000-re. Jól indult az ezredvégi esztendő.

Nemcsak a programozók, de a (szabad)kőművesek is jól végezték dolgukat: a szent kapu könnyedén nyílt meg szenteste a pápa és harmadik világbeli hívei előtt. Lám, a kereszténység jól vizsgázott a globalizációból. A megtisztulás lehetőségével meglepő módon elsőként Jelcin élt: bűnbocsánatot kapott cserébe azért a szép gesztusért, hogy átadta székét és atomkulcsát az új korszak régi vágású, bár kétségkívül újabb generációs emberének.

Putyin generációja nálunk már bizonyított: a korosztályát reprezentáló pénzügyi vezetésünk az év végére príma gazdaságot teremtett. A kezdeti nehézségek és a természeti csapások ellenére megmutatta a kétkedőknek, mire is képes megfelelő hátszéllel. Hála az Európai Unió fellendülésének és a hazánkban ármánykodó idegenszerűek haszonlesésének, nem várt exportdinamika vette kezdetét, miközben a profit zöme is bent maradt az országban. Ezek a multik szerencsére nem olyan érzékenyek, hogy mindenféle kormányfői sértésekre vegyék a kalapjukat, fittyet hányva önös gazdasági érdekeiknek. Így aztán jó esélye van, hogy fizetési mérlegünk tavalyi folyó hiánya a senki által nem remélt kétmilliárd dollár körüli szinten állapodjon meg.

Népünk (különösen a mindent eltűrő nyugdíjasok) és kormányunk (különösen a kreatív könyvelésre képes pénzügyminiszter) jóvoltából minden idők legjobb költségvetése is talpon maradt. Sőt jobb is lett a tervezettnél: az államháztartás hiánya a GDP 3,9 százalékára rúgott csupán, pedig a hisztériára hajlamos elemzők tavasszal még 4,5-5,5 százalékkal riogattak. Az éves átlagos infláció is 14,3 százalékról kerek 10-re csökkent, ami, tekintettel a múltra, nem kis dolog. Igaz, az infláció üteme az év folyamán tapodtat sem mozdult a tíz százalékról. Ez nem sok jóval kecsegtet az idénre, hiába próbál a jegybank a kormánnyal karöltve kamatmérsékléssel meg leértékelési ütemcsökkentési ígérettel meggyőzni bennünket arról, hogy az infláció rögvest mélyrepülésbe kezd.

Az egyensúlyi helyzet javulása ellenére négy százalékkal gyarapodtunk tavaly. Ez valóban maga a Kánaán. Ha bejönnek a prognózisok, a jóra sikerült 1999. után még jobb évvel búcsúzhatunk az évezredtől. Matolcsy bevonulása ellenére 7-tel ugyan nem, de azért a szintén nem csekély 4-5 százalékkal gyarapodhat gazdaságunk. Merthogy fő exportpiacunk, az EU is vagy hárommal növekedni fog. Meg hát az egykori növekedéskutató, amúgy szintén Putyin generációjához tartozó új minisztert ebben széles merítési bázisú, az MSZP és az SZDSZ szakértőit is magába ölelő tanácsadói testület is segíteni fogja.

Ha nemcsak a kormány, de mi is úgy akarjuk, kétszer annyi lakást építünk fogyó nemzetünknek. Ha történetesen kisvállalkozók vagyunk, dől majd a hitel meg a beszállítói megrendelés. Ha az olajfogyasztással csínján bánunk, és árainkat sem emeljük 6 százaléknál jobban, a pénzromlás üteme 6-7 százalékra csökken, miközben bérünk 8,5 százalékkal nő. Így, ha minden jól megy, megérjük, amiről szegény József Attila csak álmodozott: öt forintért kuglert veszünk, hozzá libasültet eszünk. Jó ruhában járunk, kelünk.

Megérdemeltük, hogy végre megint boldoguljunk. Szent István és Széchenyi után a harmadik helyre mégiscsak Kádárt választottuk az évezred emberének.

Az ígéretek szerint jövőre, az új évezred nyitányán már euróban is számolhatjuk pénzünket. Hiszen az infláció addigra 4 százalékra csökken, és így megszűnhet a kisgazdák által is utált csúszó leértékelés. Gazdaságunk növekedése viszont tovább szárnyal, Red Bull nélkül is elérheti az öt százalékot. Már ha tartósnak ígérkezik az európai konjunktúra.

Igazán nem kell sok ahhoz, hogy a kormányunk sugallta álmok valóra váljanak. Csak egy kis hit, remény, esetleg szeretet. Meg néhány apróság. Például az, hogy a tavaly fegyelmezetlenül megduplázódott világpiaci kőolajárak gyorsan leszálljanak a 16-18 dolláros szintre. Hogy a Mol, az MVM és a távhőszolgáltatók nyeljék le a békát, ne akarjanak folyton árat emelni meg nyereségesek lenni. A vasutasok és más, erőpozícióban lévő munkavállalók pedig ne akarjanak tovább nyújtózkodni, mint ameddig veszteséges kenyéradójuk takarója ér.

Az sem ártana, ha magunk is visszafogottabbak lennénk: kevesebb libasülttel is beérnénk, és többet takarítanánk meg. Akkor is, ha a kamatok csökkenése elébe szaladt a makacsul stagnáló inflációénak, és így a reálkamatok egyre kevésbé csábítanak megtakarításra. Akkor is, ha jövőre már kamatadóval is megpróbálnának a takarékoskodásról leszoktatni. Hogy legalább az aranytojást tojó tyúkot ne együk meg, legyen miből beruházni, országot felvirágoztatni.

Ilyen egyszerű a dolog.

publikálva
2000/3. (01. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk