László Géza

Visszajátszás

Az új tröszt én vagyok
szerző
László Géza
publikálva
2018/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Megint Rejtőt hallgatok a kocsiban: a Három testőr Afrikában után most épp a Piszkos Fred közbelép megy. A nagy röhögésből magamhoz térve azon merengek, miért tetszik nekünk ez a szöveg még ma is. Lehet, hogy a poénokon és a nosztalgián túl van valami aktuális Fülig Jimmy, Csülök és a többiek történeteiben? Tulajdonképpen miről szólnak Rejtő Jenő rongyosra olvasott könyvei?

Az 1940-ben megjelent Három testőr Afrikában három különböző nemzetiségű legionárius szökésével indul, a negyedik nemzetet képviselő orosz hússaláta elfogyasztása után. Azt a kettőt, akik a könnyebb utat választják, hamar elkapják, míg a skót Pittman megmenekül. Leginkább azért, mert elárulja katonatársait, akiket így a lesben álló beduinok mind egy szálig lemészárolnak. Főnöküket, a véreskezű rablóvezért az akció után Pittman, az áruló emlékezteti arra, mit ígért cserébe. A sejk egy pillanatra eltűnődik, de aztán teljesíti a kívánságait, mert tudja jól, mit jelent az, ha az üzletnek híre megy az európaiak között. Később Pittman eltesz láb alól egy főhadnagyot és jelentkezik helyette az Igoriban induló nagy vasútépítésnél. A következő években gyorsan emelkedik a csillaga, mert „először hagyta, hogy a vállalkozók megvesztegessék (…) Később már ő irányította a szélhámosságot. (…) A francia vasútépítéshez érkező anyagot a belga munkálatokhoz szállították. (…) A hihetetlen pénzösszegeket egyszerűen eltették”. A töredékéből pedig Pittman és társai létrehoznak „egy mennyországot”, ahol a rabok boldogan és kövéren lézengenek egész nap. Csülök, Tuskó és a többiek megzavarják ezt az idillt, és végül – ahogy a romantikus regényekben szokás – győznek a jók, és a szerelmesek egymáséi lesznek. Pittmant elfogják, de csak nevet, amikor vallatják, ami nem mondható el a képzeletbeli adófizetőkről, hisz „a szélhámosok bankbetétje a tizedét sem fedezte a kárnak”.

Rejtő abszurd világa a pesti kabaré hagyományaiból és a kikötőkből hazahozott személyes élményekből született meg. Monográfusa, Thuróczy Gergely szerint ő volt az első, aki a légiós regényekbe a humort is beleszőtte, de szerintem van még egy különlegességük ezeknek a történeteknek: az üzleti háttér. Szinte minden regényben kulcsszerepe van a pénznek és a gazdagodásnak. S bár annak, amit a gazdaságról elmesél a szerző, kevés köze van a tankönyvekhez, mindez annál tanulságosabb. Kis sefteket és nagy ívű üzleteket ismerhetünk meg – és néhány évtized távlatából rádöbbenhet az olvasó, hogy az életbiztosítás vagy a szállodabiznisz lényegét nehéz lenne Rejtőnél frappánsabban összefoglalni.

A Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára) alaphelyzete is egyszerű: egy milliomos gyorsan szeretne világhírűvé válni, és hirdetésben keres látványos projekteket. A jobbnál jobb ötletek közül főhősünk az eltűnt földrajzkutató, Gustav Bahr felkutatását választja. Egy ilyen expedíció felettébb kockázatos – az utókor is hiába kereste Barguzinban Petőfit –, ám főhősünk sikere garantáltnak tűnik: az állítólag elveszett tudós ugyanis személyesen jelentkezik a feladatra. Pénz nem számít, így hamar összeáll a nagy projekt szakmai csapata: portás, hóhér, műötvös, kórboncnok, félhülye inas és futballbíró adja a brigád gerincét, hozzájuk csatlakoznak a rejtői vidám alvilági figurák és egy fegyvercsempész banda, hogy meglegyen az üzleti szál is. Később feleségek, gyermekek és egyéb családtagok is felbukkannak. A lényeg: szinte mindenki garantáltan alkalmatlan a feladatára.

A szakértelem nemcsak a HR-vonalon, hanem a beszerzéseknél is döcög. A felkészülés során kevés valóban nélkülözhetetlen eszközre sikerült szert tenni, mert a neves szakértő kizárólag a száraztésztához ragaszkodik, a műszereknél pedig a cipőhúzó jut az eszébe. Ez nem könnyíti meg az első tisztté avanzsált Fülig Jimmy helyzetét. Jimmy – aki egykor St. Antonio főherceg strómanjaként is szerepelt – a nehézségeiről szórakoztató levelekben számol be mentorának. Leginkább azért nincs könnyű dolga, mert vele szemben Piszkos Fred, a kapitány keveri a kártyákat, valamint Fred strómanja és üzlettársa, a szinte mindig részeg, ámde rendíthetetlen kedélyű Wagner úr. Üzleti belépője nagyon meggyőző: „Az új tröszt én vagyok. A hajókat, matrózokat, vállalkozókat jól ismerem, tehát tisztában vagyok a bűnözéssel, és így üzleteket is vállalok.”

Mi az üzleti siker titka Rejtőnél? „Mindig az nyer utoljára, aki először üt.” Miután ez gyakran megtörténik, és Piszkos Fred is tudja, mit miért csinál, a szélhámos expedíció szerencsés véget ér: senkit sem csuknak börtönbe, a hű barátok és családtagjaik gazdagok lesznek. Néhányan azért kicsit csalódottak, mert „nem kaptak semmit a dicsőségből, csak hitvány dollárezreket”. Aki alaposan belegondol a fordítottjába – kevés pénz, sok dicsőség –, az általában lenyugszik.

Piszkos Fred az üzlet érdekében remekül befolyásolja az érzelmeket: nem szimplán egy bűnbak elleni hecckampányra épít, hanem a saját magával szembeni közutálattal manipulál. Akivel látványosan barátkozik, azt mindenki gyűlölni kezdi és fordítva – ez narcisztikus korunkban merőben szokatlan pszichológiai fegyver. Játszmái a tengerésznép gondolkodásának ijesztő mértékű befolyásolhatóságára épülnek. Ezek a verekedős alvilági alakok, akik nem félnek senki emberfiától, olyan babonásak ugyanis, hogy az ismeretlen vizeken elég egy „lágy harmonikafutam, és a zöld pofa legendája” máris működésbe lép. Ők maguk ugyan még sosem látták a rémet, de a szóbeszédből tudni vélik, milyen hatalma lehet – és a rettegés védtelenné teszi őket azzal szemben, aki ezt a gyengeségüket ismeri.

A nagy beszerzések professzionalitásának hullámvölgyeiről erős képet fest A láthatatlan légió c. regény is. Az olajbiznisz természetrajzába ágyazott romantikus sztori emlékezetes jelenete, amikor a személyi titkár, a marsall és a százados vehemensen vitatkoznak azon, melyiküknek kell a beszerzéseket irányítani. „Jó, akkor osszuk háromfelé, amit a bevásárláson keresünk” – döntenek végül józanul, de a nagy igyekezetben néhány fontos dolog vételezése itt is elmarad. Az árukapcsolások miatt ugyanakkor kerekedik „hétszáz darab gumikesztyű, negyven teniszütő és hetven tucat biztosítótű. A marsall szerint a sivatagban ilyennek nagy hasznát vehetik, és amikor Wilkie közelebbi felvilágosítást követelt, azt mondta, hogy a tűkkel alkalmilag odatűzhetik a gumikesztyűket a teniszütőkhöz, ha úgy adódik majd egyszer, hogy felmerül a biztosítótűk használatának kérdése. Nem merült fel többé”.

Rejtő az esetlen tudósokon, szakértőkön mindig szívesen ironizál. A nagy Levin, a meg nem értett gasztronómiai zseni a Szahara gyakorlati kihívásaival már nem boldogul. A nélkülözhetetlen földrajztudós még a saját laká­sá­ban is eltéved. Ha a sort kiegészítjük a kiváló fizikussal, akitől Gorcsev Iván kártyán nyeri el a Nobel-díjat, akkor világossá válik: az értelmiség Rejtő karikatúráiban élhetetlen balfácán, mert rossz katona, ügyetlen matróz, nem ért a szigonyhoz és az üzlethez sem. (A szerző – miközben csak az élet iskolájában érettségizett le – ponyváinak sikere sok tanult ember szemét szúrta. Kritikájuk nagyon bosszantotta az egykori csavargót, hajóslegényt, rakodómunkást és egyben sikeres írót: valószínűleg ettől is lett ilyen csípős itt a humora.)

Az egyik utolsó Rejtő-regény, a Csontbrigád a hűtlenségek könyve, de leginkább a Pokoltetőre zárt, leépült börtönmunkások miatt emlékezetes: itt él Volpi, a dorong, a Vak, akinek lámpása van és a többiek. A követ fejtő meggyötört egykori légiósok már arra sem emlékeznek, hogy hívták őket régen. Fenn a sziklán új nevüket egy-egy jellemző tárgyról kapják, már ha van ilyenük. „Itt minden fontos, ami van valakinek. Mert akinek nincs semmije, az maga is semmi. Én senki vagyok! Nincs semmim, ami csak az enyém” – mondja Dugó. Később aztán sikerül túllépnie ezen az „akinek nincs semmije, annyit is ér” problémán, és ő lesz az első a „csontbrigádban, akinek barátja van”.

A Pokoltetőn nincs demokrácia: kell egy vezér, akinek több jár, mint másoknak, mert ő a Törvény. Korábban legalább az ételt egyenlően osztották el, de amikor Ököl, akinek élni kell lesz a Törvény, megváltozik ez az alapszabály. „Aki azt akarja, hogy neki kedvezzek, azon lássam, hogy örül. (…) Mert elárulja azokat, akik nem szeretnek engem” – hirdeti ki. Ez jó törvény – mondják a tűz köré gyűlt rabok, és a tekintetek hosszan és elégedetten szegeződnek a helyzetet értékelő vezérre.

 

*

Rejtő Jenő abszurd, de közben nagyon realista világa a nyolcvanas években nekünk a kalandot, a józan észt, a nyílt beszéd és a szabad üzletelés hangját jelentette. Sok családba eljutottak, s így Rejtő nyelve közös nyelv lett. Néhány éve, amikor a Nemzeti Könyvtár sorozat szerkesztője kikérte tanácsát, Orbán Viktor a Három testőr Afrikában, a Piszkos Fred közbelép és a Csontbrigád c. regényekre hívta fel a figyelmét.

A Harry Potter-generációnak a rejtői történetmesélés talán már nem elég érdekes, hiszen ma már hozzáférhető a populáris irodalom végtelen tárháza, s a rejtői mondatokból kiolvasható szabadság magától értetődő. Mi viszont megint egy bezáruló világot látunk magunk körül és abszurd elemektől dús társadalomátalakítást. Aki nem igazodik, annak nincs könnyű dolga – de Rejtő humora sokat segíthet legalább a jókedvünk megőrzésében.

szerző
László Géza
publikálva
2018/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk