A kora reggeli órákban házkutatási paranccsal jelentek meg a gyerekek szüleinél, a lakásokat felforgatták

  • narancs.hu
  • 2018. június 19.

Élet + Mód

Több tucat diákot rúgna ki füvezés miatt egy balatonfüredi középiskola

A balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskolában történt füvezési botrányról ír az Index. A botrány önmagában nem is abból eredt, hogy diákokat csapatostul kaptak füvezésen, hanem az utána következő eljárásból. A cikk szerint ugyanis az iskola igazgatója az utolsó tanítási héten hívatott be, és gyakorlatilag rúgott ki több tucat diákot.

Maga az ügy más korábbi eseményekre vezethető vissza, amikor is az iskolai kézilabdacsapat majd' feléről kiderült, hogy füves cigit szívtak. Ezt egy feljelentés, majd egy múlt heti razzia követte, amikor a rendőrség 30-40 középiskolás otthonában tett látogatást. A kora reggeli órákban házkutatási paranccsal jelentek meg a gyerekek szüleinél, a lakásokat felforgatták, drogot kerestek, illetve vért és vizeletmintát vettek az előállított gyerekektől – írják. A diákok alig múltak 18 évesek, a szülőket nem engedték be a kihallgatásra, így aztán többségük be is vallotta, hogy kivel, mikor, hol füvezett.

A történet az iskolában folytatódott, ahol másnap az igazgatónő egyesével behívta a gyerekeket, és elmondásuk szerint közölte velük, hogy két hetük van másik iskolát keresni vagy fegyelmi eljárással kicsapják őket. A szülők felháborodva fogadták a hírt, egyrészt azért, mert őket teljes mértékben kihagyták az ügy tisztázásából, másrészt azért, mert a szünet előtt ennyi idővel – egyes diákok esetében az érettségi közben – szinte lehetetlen új iskolát találni. A szülők hiába fordultak a polgármesterhez, az nem sokat tudott tenni, hiszen az intézménynek már nem az önkormányzat a fenntartója.

Az igazgatónő ellenben az Indexszel azt közölte, hogy nem rúgott ki senkit, minden érettségiző megjelent, és bizonyára azért pletykálják ezt az emberek, mert unatkoznak.

Figyelmébe ajánljuk