A Boross-apokalipszis

  • Kálmán C. György
  • 2017. április 28.

Első változat

Boross Péter kifejtette gondolatait a haldokló Nyugatról és az életerős, fenyegető Keletről.

Nyilván blaszfémiának tekintik a hardcore Wagner-rajongók, de nekem mindig kicsit mulatságos a Parsifal harmadik felvonásának legvége – minden misztikus módon egyesül mindennel, minden diadalmaskodik és megszentelődik: a hatalom, a szerelem, a húsvét, az egész kereszténység, a legyőzött betegség (vagyis az élet) és a hit. Megszűnik a logika (hiszen a hit és a csoda uralkodik), nincs többé semmi okszerűség, sorrend, hierarchia, bármi bármivel azonos, és minden egyetlen kitüntetett pillanatba sűrűsödik.

Felemelő, de azért sok.

Amiképpen az ellenkezője is sok, a mérhetetlenül pesszimista, apokaliptikus látásmód, ahol nem azt látjuk, hogy minden a legfőbb jó felé tart, amelybe beleolvad végül, hanem éppen a végső romlás van jelen, minden széthull, és a pusztulás már-már fokozhatatlan. Ez onnan jutott az eszembe, hogy olvastam Boross Péter interjúját (itt), amiből kitűnik: az agg bölcselő szeme előtt világunk képe a szörnyű, beteges enyészet jegyeit mutatja. A rothadás is rothad, fekély, galád, már az agónia sem a régi.

Boross Péter

Boross Péter

 

Míg Wagnernél egyetlen pillanatba zsúfolódik össze az üdvösség és a legfőbb szentség, addig a Boross-féle hanyatlástörténet ezredévekre hullik szét: a „fehér civilizáció” sok száz évéről van szó meg a lehanyatlott Nyugatrómai Birodalomról, és még megússzuk, hogy Róma bukásáról ne szóljon feddő szavakkal a volt miniszterelnök.

Összefoglalva: minden szétesik, zuhan, halódik és bűzlik.

Európának vége, „a romlás centruma Nyugat-Európa, amelyik álmokból él”, jön a kalifátus, mert a végromlásában agonizáló Nyugat mindent megvet, ami tőle keletre van. Márpedig „ami nyomul, annak hite van, s ereje, ahová nyomul, ott megszűntek a régi hitek és azok az erények, amelyek egykor Európát jellemezték”. Kelet-Európának az lehet az esélye, hogy ha nem járkálnak ide „emberi jogi kutatók, és fals hírekkel nem tömik tele a világot” – de a hitét veszített Nyugat menthetetlen.

false

Nem Boross mond egyedül efféléket, az elmúlt években nagy a divatja kormány- és kormányközeli körökben a világtörténelmi látomásoknak. Nehezen állja meg az ember, hogy feltegyen néhány kérdést. Mit tetszenek érteni a Nyugat hanyatlásán? Mi pontosan az az életerős és pusztító Kelet, amelyik be akar törni? A primitív japán hordák, a vérfertőző és büdös arabok, netán a megszállott tatárok? És ha a hitetlen, züllött, gyenge világ eltűnik, az miért nem pozitív fejlemény?

És így tovább. Annyi kérdés volna, annyi tisztázatlan, bonyolult probléma – csakhogy ezek mintha túl egyszerűen hullanának bele a feneketlen sötétségbe. Minden az apokalipszis mélyén egyesül, ott fortyog és enyészik el. S akkor ráébredünk, hogy ez pusztán a megfordítása az üdvtörténetnek: kérdéseink ne legyenek, észszerűséget ne keressünk, minden a végromlásba fut ki. Ha van hitünk, adjuk fel az elemzést. Pont úgy, mint a Parsifal végén. Dőljünk hátra, élvezzük a csodás (bár szomorú) képet.

Azért Wagner zenéje legalább csodálatos.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.