Hogyan ne ironizáljunk?

  • Kálmán C. György
  • 2015. február 9.

Első változat

Bródy János helyreigazítást közölt, de az MTVA ezt merő gúnyolódásnak érzékelte, és pénzbüntetésre pereli a szerző-előadót. Fura idők jönnek.

Ha nem tudtad volna, kedves olvasó, a hatalomnak csipkefinom, érzékeny lelke van, amelyet nagyon könnyű akár akaratlanul is megsérteni. Nagyon óvatosan és körültekintően kell bánni a hatalommal, rossz szót ne mondjunk rá, de inkább semmit, mert még az is lehet, hogy ha dicsérjük, az is rosszulesik neki.

false

 

Fotó: Simonyi Balázs

Történt (itt olvasható), hogy Bródy János előadó-dalszövegíró írt egy félreérthető mondatot a Facebookra, ami arra utalt, hogy volt szám, ami kimaradt Koncz Zsuzsa műsorából (amit az MTVA felvett, s e számok nélkül adott le). Nem utalt egyértelműen cenzúrára, de úgy is lehetett érteni. Az MTVA erősen megsértődött, a bejegyzés eltávolítását követelte, s Bródy ezt meg is tette. Majd helyreigazítás gyanánt közölte, hogy a „valóság az, hogy ma Magyarországon nincs cenzúra, és a sajtó szabadságát semmi sem veszélyezteti, és a közszolgálati média pártsemlegesen működik, és ezt a működést a pártsemleges Médiatanács felügyeli, mely az Alaptörvény értelmében védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, és biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”.

Akkor, ugye, rendben is volnánk.

Dehogyis. Ezen a hatalom halálosan megsértődött. Azt követeli Bródytól, hogy tüntesse el ezt a „cinikus hangvételű” nyilatkozatot, és fizessen üstöllést egymilliót (plusz kamatok) a közmédia számára. Mert bántják őt, gúnyolódnak rajta, bizalmatlanságot gerjesztenek vele szemben, mindenféle alaptalan információk keletkeztetésére alkalmas valótlanságok vannak terjesztve. Szip-szip, meg kell védeni a hatalmat, bírósági úton, pénzbüntetéssel.

(Aki azon akadna fel, hogy a hatalom és az MTVA nem volna azonos, azzal hosszú és komoly beszélgetésem volna, jobb, ha itt abba is hagyja az olvasást.)

Mi következik mindebből?

Először is, hogy kedves szakterületemhez forduljak ismét, az eset az irónia létmódjának közismert jellegzetességére világít rá. Jelesen arra, hogy az irónia jelentős mértékben a befogadói érzékelésen múlik: a „Mari gyönyörűszép” mondat attól függően ironikus (vagy nem), hogy mi a mondat hallgatójának a meggyőződése Mari esztétikai tulajdonságairól (és mit gondol, hogy mit gondol erről a beszélő). Vagyis ha Bródy idézett szövegét a magas MTVA ironikusnak véli, akkor ezzel rögtön azt is sugallja, hogy a benne foglaltak semmiképpen nem érthetők szó szerint. Vagyis, még egyszerűbben: nem igaz az, hogy ne volna cenzúra, a sajtószabadságot semmi nem veszélyeztetné stb. Elég érdekes, ha maga a hatalom így látja. Hátha igaza van?

Másodszor viszont, épp az irónia befogadófüggésének jegyében, ezentúl tekintetbe kell venni, hogy a hatalom speciális befogadói diszpozíciója (tudniillik, hogy hajlamos sok mindent ironikusan értelmezni) veszedelmes lehet minden további megszólalásunkra nézve. Ha én most ide leírom, hogy Magyarország alkotmányos jogállam, ahol törvények garantálják a szólás (stb.) szabadságát, többpártrendszer van, és az Országgyűlés kiválóan működik, mindenki egyenlő a törvény előtt (stb. stb.), akkor a hatalom bedurcizik, azt visítja (dünnyögi, morogja), hogy én egy aljas ironizáló vagyok, kinevetem őtet, rám hívja az óvó nénit.

Gondoljuk csak meg: mintha Béla beperelné Böskét, mert Böske azt mondta róla, hogy okos – márpedig ez csakis metsző gúny lehet.

Mit lehet ezután mondani? Ha a hatalom így ki van hegyezve az iróniára, s mindenben jól elrejtett szarkazmust gyanít? Marad néhány elem: köszönhetünk, mondhatunk indulatszavakat, efféle. Nem sok. Jobb, ha hallgatunk.

Figyelmébe ajánljuk