Őrizzünk együtt

  • Kálmán C. György
  • 2016. szeptember 18.

Első változat

Az értékőrzéssel foglalkozó Magyar Polgári Együttműködés Egyesület végre, végre megszólalt a népszavazás ügyében.

Ősz volt, már jócskán esteledett, amikor Kovács végre hazaért. Fáradtan huppant le a fotelbe, gyermekei örömmel, egymás szavába vágva, nagy nevetések közepette gyűltek köré. Ki ezt, ki azt akarta elmesélni, megmutatni, szavukat is alig lehetett érteni. – Hagyjátok már szegény apátokat – mondta szelíden Kovácsné –, az egyesületből jön, nagyon sokat dolgozott szegény. – De Kovács csak szelíden legyintett, az egyik kislányt a térdére ültette, a többiekhez is volt egy-egy kedves szava, mosolyogva hallgatta csivitelésüket. – Megőriztétek? – érdeklődött Kovácsné. – Sikerült ma is? – Meg – bólintott elégedetten Kovács –, nem volt egyszerű, de sikerült.

Kovács a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület tagja volt, amely 1996-ban alakult, de csak 2015-ben jegyezték be, és alapszabálya nem érhető el az interneten (csak egy tervezet, itt). Főszereplőnk neve – akárcsak a fenti családi jelenet – csak szeszélyesen szárnyaló fantáziám terméke; azt azonban tényként kell elfogadnunk, hogy „az egyesület célja, hogy megőrizze a magyar, a nemzeti és az európai kulturális értékeket”, mert ezt mondta Tordáné Petneházy Judit, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület alelnöke (elnök: Balog Zoltán).

Tordáné Petneházy Judit

Tordáné Petneházy Judit

Fotó: MTI

Az egyesületi élet tehát, ha intenzíven és hatékonyan zajlik, az értékek megőrzésére összpontosít. Nehéz, felelősségteljes munka, sok a buktató, tévút, sőt veszély. Bizony, össze kell szedniük magukat az egyesület tagjainak: még az is lehet, hogy havonta egyszer értéket őriznek, amikor éppen a munka dandárja van. Most például a népszavazás ügyében kellett véleményt nyilvánítaniuk: részvételre és nemmel szavazásra biztatják a választókat, „meg kell védeni az évszázadok alatt kialakult európai értékeket, hogy ne vesszenek el, és ne alakuljanak ki párhuzamos társadalmak”.

Ki ne érezte volna, hogy elveszőben vannak az európai értékek? Ott tolong a sok kínai meg japán meg arab a múzeumokban, koncerttermekben, és hát születnek-e új Michelangelók meg Beethovenek? Wass Albertnek van-e méltó követője? Mindannyian hálásak lehetünk azért, hogy van egy egyesület (és nem mocskolja be semmiféle politika, pillanatnyi érdek, holmi anyagias összefonódás), amelyik csakis az őrzésnek szenteli valamennyi energiáját.

Lehet csatlakozni.

Figyelmébe ajánljuk