Társaság és pénz

  • Kálmán C. György
  • 2017. május 28.

Első változat

Egy társaság tagjává válni - megtiszteltetés. De hogy ezért még pénzt is kapjon valaki?

Szerte a világon vannak - hivatalosan bejegyzett, alapszabállyal, tagsággal és céllal rendelkező - társaságok, amelyek teljesítmény (érdemek, tehetség, adottságok, eredmények) alapján veszik fel tagjaikat: bekerülni dicsőség.

Az ilyen társaságok azon alapulnak, hogy a tevékenység, amely tagjaik hivatása, a társaságtól függetlenül is működik: a művészet vagy tudomány művelői akkor is tudnak és akarnak eredményes munkát végezni, ha semmilyen társaságuk nincs. Éppen ezért maga a társaság nem feltétele a hatékonyságnak - és magában a társaságban csakis a tagok kedve és ideje szabja meg, hogy milyen és mennyi munkát kell vállalni. Valamennyi szervező és adminisztratív feladat van, szükség van helyiségre (esetleg könyvtárra, klubra), néha vendégeket kell hívni (külföldről is), kávé, ropi, kóla. Mindezzel a társaság pénzt nem keres, legfeljebb alkalmanként és véletlenszerűen esik le olykor valami.

Tehát a társaság fenntartása pénzbe kerül.

Az volna tehát a normális, hogy a társaság - lehetőség szerint alacsonyra szabott - költségvetését a tagok dobják össze. Vagy legalábbis hozzájárulnak a költségekhez, kiegészítik a nemes lelkű alapító adományát, meg a folyamatosan támogató gazdag emberek bőkezű juttatásait. Rossz esetben - és Magyarország mindig a rosszabbik eset - az államhoz kell fordulni, ahonnan rendszeresen apanázst lehet kapni, ha a mindenkori hatalom úgy gondolja, hogy a társaság támogatásra érdemes. Ez vagy minden évben ismétlődő kuncsorgás és küzdelem, vagy (néhány ritka esetben) törvényben (rendeletben, kormányhatározatban, államtitkár-helyettesi körlevélben) rögzített eljárás - bizonyos összegre a társaság rendszeresen számíthat.

De ez - az államtól való függés - nincs rendjén. Ha volnának (lettek volna) tehetős alapítók és rendszeres támogatók, a társaságoknak - a tagság kis segítségével - nem kellene az állam szeszélyes és hatalmi játszmáktól függő pénzcsapjára figyelniük, igazán függetlenek lehetnének. Összejöhetne annyi, amennyiből az infrastruktúrát és a szervezést-adminisztrációt ki lehet gazdálkodni.

Na de hogy a tagoknak, akik vegyék megtiszteltetésnek, hogy bekerülhettek, akik legyenek büszkék, és állítsák tudásuk, tehetségük, idejük csekély töredékét a társaság szolgálatába - hogy a tagoknak komoly fizetést adjon a társaság? Ez teljesen abszurd.

Nincs semmilyen statisztikám, de az a benyomásom, hogy a világon a legtöbb társaság nem úgy működik, hogy tagjai pénzt kapnak - hanem úgy, hogy a tagok pénzt fizetnek be. Lehet, hogy csak szimbolikus összeget, lehet, hogy alkalmanként el is tekintenek ettől - de az elképzelhetetlen, hogy többé-kevésbé meg lehessen élni abból, hogy valakit egy (művészeti, tudományos, szakmai stb.) társaság megtisztel a tagsággal. Ha egyszer a szakma (művészet, tudomány, stb.) működik a társaság hiányában is, akkor mi szükség van erre - mi értelme? Attól eltekintve, hogy a tagok jól járnak?

Persze, lehet azt mondani, hogy szolidaritás is van a világon, egy társaság nem hagyhatja, hogy tagjai közül bárki nyomorogjon. Oké. Személyre szabottan, indokolt esetben, kérvényezés után, igazolásokkal alátámasztva ki lehet egészíteni néhány valóban nehezen élő tag jövedelmét. Ameddig a sanyarú helyzet fennáll. De a többiek fizessenek, jövedelmük arányában. Akár csak egy-két ezreléket.

false

Magyarországon mind az MTA, mind az MMA esetében ez a helyzet: a tagok nem csekély havi ellátmányban részesülnek. Így viszont az a gyanú ébred sokakban - és ez főleg az MMA-t érinti - , hogy a tagságra jelentkezés legfőbb oka a pénz. Magyarán: azért akar valaki akadémikus lenni, mert rosszul él, és minden meggyőződés, lelkesedés vagy a társasággal való azonosulás nélkül a havi fix jövedelem kell neki. Ezt nemcsak a tagok nemigen mossák le magukról, de maga az MMA sem. Gyakorlatilag: pénzért szerez magának lojális tagságot. Ha egy-egy jól csengő nevet fedezünk fel a tagok névsorában, rögtön erre gondolunk: kevés a nyugdíj, gyenge a honorárium, nagy a család. És dühösek vagyunk, hogy a középszerűek, kóklerek, önjelöltek és gazemberek tengerében ott látjuk őket, csak a pénz miatt.

Ha egyszer eljön az az idő, amikor természetes lesz, hogy a tagságért nem jár fizetség (sőt tagdíjat kell fizetni), tisztulhat a kép. Ki az, aki úgy gondolja, hogy éppen ehhez a társasághoz szeretne tartozni, és örömmel veszi a megtiszteltetést, hogy beválasztják - és ki az, aki hanyatt-homlok menekül, mert a pénzen kívül semmi nem köti oda.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.