Munkácsy Hotel – Békéscsaba

  • ételhordó
  • 2016. december 16.

Ételhordó

Kövér Lászlótól a körösi halászléig

Két évvel ezelőtt Kövér László avatta fel Békéscsaba első négycsillagos szállodáját, nem is akármilyen szöveggel: „Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek, és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket!” A házelnök G. B. Shaw-t idézte, sajnos nem sikerült megfejtenünk, hogy miért – a beruházás javát uniós pénzből fedezték.

false

A Munkácsy ennek ellenére kívül-belül kellemes szálloda, külön dicséret illeti az igényes bútorokat, a jó ízlésről tanúskodó dekorációt, mivel ezek még ma sem magától értetődők egy négycsillagos magyar szállodában. (A wellnessrészleg inkább, de azt nem néztük meg.)

Ezért is oly igen szomorú, hogy péntek este az étterem csak azért nem kong az ürességtől, mert egy családi asztaltársaság ünnepel valamit. A személyzet igyekvő, kedves, de olyan érzésünk van, hogy ebben az igyekezetben az is benne van, hogy nagyon meg kell becsülni errefelé egy ilyen munkalehetőséget.

Nem esik rosszul a körösi halászlé (1190 Ft), de azt nem tudjuk, mivel érdemelte ki a jelzőjét. Az átlagnál valamivel jobb, de a négycsillagostól távol esik. A zöld pestós tagliatelle fenyőmaggal és grillezett kecskesajttal (2990 Ft) maga a megtestesült túlkapás. Az amúgy teljesen rendben lévő tészta pestóval és fenyőmaggal egyszerű, de különleges dobás lehetne, csakhogy rákarikáztak még két, nagy alakú grillezett sajtot is, mintha az éhes vendég reklamációjától tartanának. Így aztán létrejött egy olyan, össze nem illő „kompozíció”, melynek előzményét nem az olasz konyhában, hanem abban a szakácskönyvben kell keresnünk, ami először közölte a milánói sertésborda receptjét.

A magyar és olasz nekibuzdulások mellett az étlap az ún. paleo táplálkozás híveinek is kedvében akar járni, legalábbis az aszalt gyümölcsökkel töltött jércemell meggychutney-val (2390 Ft) ennek jegyé­ben született. A töltelék és a meggyes szósz valóban nagyszerű, a jérce viszont annyira száraz, hogy azt még a kiváló kiegészítők sem tudják feledtetni. Szinte morzsál.

Gesztenyés tiramisu-pohárkrémmel (1390 Ft) fejezzük be a vacsorát, amiről most legyen elég annyi, hogy túlárazott.

Figyelmébe ajánljuk