A Demokrata azt írja, hogy leváltják Prőhle Gergelyt

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 2.

Fekete Lyuk

Prőhle szerint viszont ebből egy szó sem igaz.

Míg a Bencsik András-féle Demokrata „az érintetthez közelálló forrás”-ra hivatkozva azt írja, hogy távoznia kell a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről Prőhle Gergelynek, mert Kásler Miklós miniszter elbocsátotta, Prőhle nem tud a dologról.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A Demokrata a magyarázattal sem marad adós: „Kásler Miklós elsősorban a Tanácsköztársaság politikai és esztétikai igazolását kérte számon az igazgatón. Mint ismert, a sajtóban viták zajlottak egy Tanácsköztársasággal foglalkozó kiállításról, amelynek hivatalos kiadványát Prőhle jegyezte.”

Maga az érintett azonban, akit – más intézményvezetőkkel egyetemben – az utóbbi időben sűrűn támadnak a kormánymédia kultúrharcosai, mert helyet ad „balliberális” művészeknek is, szóval Prőhle Gergely nem tud a saját, állítólagos elbocsátásáról.  Az index megkeresésére a Petőfi Irodalmi Múzeum kommunikációs vezetője azt mondta, nem tudnak a menesztésről, Prőhle utolsó információja, hogy a miniszter úr méltatta a tevékenységét.

Figyelmébe ajánljuk