A Filmalap újabb 10 millióval támogatja Dobó Kata első rendezését

  • 2018. január 11.

Fekete Lyuk

A Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint a filmszakmai döntőbizottság 10 millió forint gyártás-előkészítési támogatást szavazott meg a Dobó Kata rendezésében készülő Kölcsönlakás c. filmnek. Történt mindez azt követően, hogy – mint azt a 444.hu megírta – a Filmalap tavaly már megdobta a filmet egy másik tízessel: akkor forgatókönyv-fejlesztésre kapott a produkció (melynek producere remek üzleti kapcsolatot ápol Vajna Tímeával) 10,5 millió forintot.

false

 

Fotó: MTI

Andy Vajna hajdani élettársának egyébként ez lesz az első rendezése: a filmrendezői ambíciókat tápláló színésznő Ray Cooney és John Chapman színdarabját fogja megfilmesíteni.

Az egykori élettársak, Andy és Kata mindketten Ray Cooney-veteránnak számítanak: a filmügyi kormánybiztos és a színésznő az ugyancsak Cooney-műből született A miniszter félrelép forgatásán ismerkedtek meg egymással, és Dobó a Játékszínben futó Kölcsönlakásban is szerepel.

A Filmalap működését, a Vajna-éra ellentmondásait nemrég tekintettük át – cikkünk itt olvasható.

 


Figyelmébe ajánljuk