A karácsony Nagy Bandó Andrást is ellágyította

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 26., 15:12
kommentek
53
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ezért levélben kér bocsánatot Orbán Viktortól.

Nagy Bandó András még december 20-án volt vendége az ATV Egyenes beszéd című műsorának, ahol azt mondta: hallotta, hogy a kecskeméti kórházba szállítják Lévai Anikót, ha férje, Orbán Viktor elveri. A kijelentésből természetesen botrány kerekedett, a csatorna rögtön elhatárolódott, és az interjút gyorsan le is szedte oldaláról.

A karácsony hatására Nagy Bandó Bayer Zsoltnak címzett levelében kér elnézést a miniszterelnöktől:

„Amit elhibáztam, nem idézem ide, de kimondom: előbb említettem meg egy mástól hallott dolgot, mint helyes lett volna, és bár akkor is hezitáltam, mondjam vagy sem, kimondtam. Élő adás lévén ez így maradt. Nem az én állításom volt, amit mondtam, egy kórházi dolgozó szavait citáltam, de így is megbánthattam vele azokat, akiket érintett. Nem vagyok érzéketlen ember, azóta is bánt, ami történt, és keresem a lehetőséget, hogy ezt kifejezzem.
Karácsonyi családi együttlétünk alatt jutottam el odáig, hogy most írjak Önnek, és levelére reagálva kérjek bocsánatot a Miniszterelnöktől és Családjától.”

A teljes levél megtalálható itt:

Nagy Bandó András

NYÍLT LEVÉL BAYER ZSOLTNAK Tisztelt Bayer Úr! Elolvastam a rólam, mondjuk így: velem, az ATV-s beszélgetéssel kapcsolatos írását, és Karácsony szent este, a szeretet hírvivőjének, Jézus születésének…

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 26., 15:12
kommentek
53
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 13
    szegedi789
    2017. december 26., kedd 21:45
    Kovács (8) , épül-szépül a politikai trashmitológia. Az állandó eposzi jelzőkkel. A görög-római óta, ez a mese is hogy megváltozott ! ! !
  2. 12
    Pendragon
    2017. december 26., kedd 21:43
    Szerintem magának a tényállításnak a megalapozottságát illetően mindenkinek van véleménye. Másra hívnám fel a figyelmet.
    Először érdemes elolvasni bayerzsolt vonatkozó "írását", és rögtön azután elolvasni nagybandóandrás bocsánatkérését. Mindig azt hiszem, hogy undorítóbb már nem jöhet. És mindig jön.
  3. 11
    rworse
    2017. december 26., kedd 21:43
    Veri vagy nem veri: nem az itt a kérdés.
  4. 10
    szegedi789
    2017. december 26., kedd 21:41
    Úgy látom, Kende doktor viktoros könyvének "szellemisége" lengi be a kommentszekciót...

    Kár. Nagy kár. 2002 óta nincs változás. NBA példát mutatott, hogy legyen továbbra is a jól belakott szemétdombon. Kicsit vicsorgunk, kicsit viktrozunk, oszt' annyi. Meg lehet nyugodni. Viktor marad. Holnap jöhet a masik pletyó. Például a "Viktor gyógykezelésre jár franc tudja hova" című. Szemétdombon valamiért még mindig nem mutatkoznak azok a bizonyos repedések. Na mindegy, majd a harmadik pletyóra...!
  5. 9
    rworse
    2017. december 26., kedd 21:30
    2

    +1

    -.-.-.-.-

    Nagy Bandó szerint ottani kórházi dolgozó mondta. Lehet kitaláció. Rendőrségi nyomozást megérne - ne legyek naiv, ez nem amerikai film. A 2002-es elhíresült esetet nekem Orbán egyik akkori kormányőre mesélte el, aki az eset másnapján volt szolgálatban Orbán(ék) mellett, és az előző napon szolgálattevő, tehát az esetnél szem- és fültanú társa mesélte neki, hogy mi volt előző nap. Lehet kitaláció. Rendőrségi nyomozást megérne - ne legyek naiv, ez nem amerikai film.
    Aztán egy rendes C-típusú átvilágítást is megérne a kormányfő tevékenysége, ha már kormányfő.
  6. 8
    Kovacs
    2017. december 26., kedd 21:24
    Valahol valami tényleg nem stimmel nálatok. Ha olyan valaki, mint Simicska kijelenti ország-világ előtt, hogy Magyarország miniszterelnöke egy "g", sőt ismétlésképpen még ecsetet is ragad, ezt megerősítendően, miért téma az, hogy az említett miniszterelnök szeret-e verekedni házilag vagy sem. Van ennek még jelentősége? Azt a "g"-t nagyon nehéz überelni.
  7. 7
    sachs
    2017. december 26., kedd 21:12
    "ha milliomoséknál orvost igénylő probléma adódik akkor a saját magánorvosukat hívják"

    Hát ez az érv nem jó, mert mint tudjuk, Orbánnak még 300 ezer forintot gyűjtenie kell, hogy kijöjjön az egymillió. Esetleg összedobhatnánk neki.
  8. 6
    tiszapolgári
    2017. december 26., kedd 19:49
    Krumplibogár a maga Lázár Jánosának a micsodája.
  9. 5
    szegedi789
    2017. december 26., kedd 19:46
    Ja, és még valami. Amit nem értek. Itt van ez a hőn szeretett min.elnök, akiről tudható székház ügytől, Tokajon és a terrorista gyanús Pharaon szomszédon s pénzváltós jordánokon keresztül a vej és a gázszerelő meggazdagodásának ügyéig bezárólag egy rakat olyan jellegű dolog, amiből egy is sok lenne. Főleg egy, a hőn szeretett min.elnököt nem szerető számára. Meg amúgy bármely gondolkozásra képes átlagpolgár számára.
    Oorosz külpolitikai orientáció. Kínai hitel. Napestig sorolható.

    Na és akkor NBA mivel jön ????? Na mivel...??????

    Nem értem. Nem.
  10. 4
    szegedi789
    2017. december 26., kedd 19:11
    Elég nagy baj az, hogy forráskritika nélkül elhiszünk bármit. Még az ezeréves faszságokat is.

    Másrészt, az még nagyobb baj, mondhatni TRAGÉDIA, hogy csak ennyire futja. "XY buzi." vagy "XY veri a feleségét..." Se a lényegi problémát nem látjuk, se ellenszerünk nincs az eddigi politikai károkozásra... Előre letéve a fegyvert...

    NBA hasznos idiótaként megcselekedte, amit megkövetelt az agybaj...

    Ettől nem megy előrébb a világ, annyi szent...

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Nincsenek is fekete lyukak. (Stephen Hawking)

Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk