A karácsony Nagy Bandó Andrást is ellágyította

  • narancs.hu
  • 2017. december 26.

Fekete Lyuk

Ezért levélben kér bocsánatot Orbán Viktortól.

Nagy Bandó András még december 20-án volt vendége az ATV Egyenes beszéd című műsorának, ahol azt mondta: hallotta, hogy a kecskeméti kórházba szállítják Lévai Anikót, ha férje, Orbán Viktor elveri. A kijelentésből természetesen botrány kerekedett, a csatorna rögtön elhatárolódott, és az interjút gyorsan le is szedte oldaláról.

A karácsony hatására Nagy Bandó Bayer Zsoltnak címzett levelében kér elnézést a miniszterelnöktől:

„Amit elhibáztam, nem idézem ide, de kimondom: előbb említettem meg egy mástól hallott dolgot, mint helyes lett volna, és bár akkor is hezitáltam, mondjam vagy sem, kimondtam. Élő adás lévén ez így maradt. Nem az én állításom volt, amit mondtam, egy kórházi dolgozó szavait citáltam, de így is megbánthattam vele azokat, akiket érintett. Nem vagyok érzéketlen ember, azóta is bánt, ami történt, és keresem a lehetőséget, hogy ezt kifejezzem.
Karácsonyi családi együttlétünk alatt jutottam el odáig, hogy most írjak Önnek, és levelére reagálva kérjek bocsánatot a Miniszterelnöktől és Családjától.”

A teljes levél megtalálható itt:

Nagy Bandó András

NYÍLT LEVÉL BAYER ZSOLTNAK Tisztelt Bayer Úr! Elolvastam a rólam, mondjuk így: velem, az ATV-s beszélgetéssel kapcsolatos írását, és Karácsony szent este, a szeretet hírvivőjének, Jézus születésének…

Figyelmébe ajánljuk