A zongoránál: Mészáros Lőrinc

  • narancs.hu
  • 2017. április 16.

Fekete Lyuk

Balog Zoltán nótáskedve hangszer nélkül mit sem ér.

Már éppen feledésbe merült a miniszter két évvel ezelőtti nagy ötlete, a mindennapos éneklés az iskolákban, melynek elősegítésére még a

Mindennapos Éneklés Bizottságát

is létrehozták.

false

 

Fotó: MTI-Illyés Tibor

 

Úgy tűnt, Balog elfelejtette az egészet, vagy elfogyott a bizottság pénze, most azonban kiderült, hogy egésszel az a baj, hogy

nincs minden iskolában pianínó.

Noha korábban ezt nem vetette fel senki, a miniszter szombati, a Katolikus rádiónak adott interjújában már egyértelműen arra utalt, hogy ez tűrhetetlen.

A kormányzás végére minden olyan iskolának lehet pianínója, ahol még nincs ilyen hangszer, s

azt ajándékba kapja a kormánytól

  • - mondta Balog, amiből csak egyvalamire következtethetünk. Arra, hogy valaki meg nagyon jól fog járni, de azok nem a gyerekek vagy a pedagógusok lesznek.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.