Atyaég! Németh Szilárd beöltözött Németh Szilárdnak, és még Orbánt is megeteti

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 2.

Fekete Lyuk

Végre egy nap, amikor a rezsihuszárnak nem kell kivetkőznie magából.

Már beindult a fideszes dzsembori Kötcsén, ahol a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében 2004 óta összeverődik a párt krémje. A Polgári Pikniken az elmúlt hét év eredményeinek megvédése lesz a fő téma – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a helyszínen ólálkodó újságíróknak.

A Dobozy-kúria előtt a miniszter – aki egyben a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke is – azt mondta: a találkozó fő üzenete, hogy „mi az, amit hét év kormányzás után meg kell védenünk, hogy továbbra is sikeresek tudjunk lenni”. Arról fognak beszélni, hogy mi a küzdelem tétje, például Brüsszellel, valamint arról, hogy egy gyarapodó országban élhessenek a magyarok – tette hozzá.

Sajnos eddig nem tartott sajtótájékoztatót a Fidesz alelnöke, Németh Szilárd, akit a mai napra kineveztek élelmezésért felelős piknikbiztosnak, ugyanis a rezsihuszár is eteti majd a népes Fidesz-hadsereget. Facebook-oldalán nyomon követhetjük, hogy áll a csorbaleves, amelyben van sok más mellett „menasági növendék marha, füstölt marhanyelv, medveorrú gomba és pityókagombóc” is.

Ha már ebéd után van, nézze meg, milyen, amikor Németh Szilárd kezébe veszi a fakanalat! Ebből még Orbán Viktornak is jut majd.

false

 

Fotó: Németh Szilárd Facebook-oldala

Wittner Mária és Szilágyi Ákos vállalta először a „minőség-ellenőrzést”.

false

 

Fotó: Németh Szilárd Facebook-oldala

Figyelmébe ajánljuk