Csak az én áldozatom az áldozat: a 85 éves filmrendező esete ’56 nagyasszonyával

  • narancs.hu
  • 2017. március 26.

Fekete Lyuk

Újabb adalék Schmidt Mária szánalmas tevékenységéről.

Mészáros Márta a Magyar Nemzetnek adott interjújában emlékeztet arra, hogy Schmidt Mária, aki ma már nem sokra tartja Nagy Imrét, tíz évvel ezelőtt még másképp beszélt, sőt a Terror Házában be is mutatták a mártír miniszterelnökről szóló, A temetetlen halott című filmjét.

„Akkoriban

még hősként beszélt Nagy Imréről.

Sokszor meghívott engem is a Terror Házába, vetítette a filmjeimet, és azt mondta, a gyerekei a Napló-filmeken nőttek fel.

false

 

Fotó: MTI/Koszticsák

Aztán lassan megszűntek a találkozások” – meséli Mészáros, akinek szobrászművész apját (a Napló-filmek kulcsfiguráját) 1938-ban végezték ki az oroszok.

A filmrendező szerint Schmidt azután szakította meg vele a kapcsolatot, hogy jelezte, a Terror Házában csak azok a kommunizmus áldozatai,

akiket ők kiválasztanak.

„Apám például nem szerepel ott, pedig a kommunizmus áldozata. Sok olyat tudok, akinek ott lenne a helye, harcolt a szabadságért” – jegyzi meg Mészáros Márta.

Figyelmébe ajánljuk