Mintha mi sem történt volna: a magyar televíziózás nem tud meglenni Demcsák Zsuzsa nélkül

  • narancs.hu
  • 2018. május 17.

Fekete Lyuk

Természetesen Andy Vajna csatornáján jutott hely az óriási tehetségnek.

„Sokan kérdeztétek tőlem az utóbbi időben, hogy igaz-e, hogy visszatérek a Tv2-höz? Most már hivatalosan is megerősíthetem, hogy a hír igaz. Hamarosan újra láthattok a televízió képernyőin a MasterChef VIP című műsorban a Tv2-n” – írja közösségi oldalán a műsorvezető, aki tavaly szeptemberben igazolt át az ATV-hez, hogy ott a korábban Kálmán Olga vezette Egyenes beszéd című műsorában dolgozzon. A dolog azonban nem jött össze, hiszen Demcsáknak nem sikerült felkészülten politikai interjúkat készítenie, sőt időnként értelmes mondatokat sem tudott összerakni.

Demcsákra kiakadt az ATV, mert felkészületlenül vezet műsort

Lekerül a képernyőről. Demcsák Zsuzsa csak pár hete került át a Tv2 reggeli műsorából az ATV Egyenes beszéd, illetve a reggeli Start című műsoraiba, de a jelek szerint nem sokáig maradhat ezekben a székekben, ugyanis belső vizsgálatot indít ellene a csatorna – értesült a A műsorvezető nem vitte túlzásba a felkészülést, többször előfordult, hogy nem olvasta át az adásmenetet és egyáltalán nem volt képben azzal kapcsolatban, hogy mit kellene kérdeznie.

Figyelmébe ajánljuk