Rétvári Bence szerint rendben van, hogy 10 millió magyarra mindössze 104 darab CT jut

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 11.

Fekete Lyuk

Szerinte igazából nincs is szükség többre.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke kérdezte meg Rétvári Bencétől, az Emmi parlamenti államtitkárától, hogy hány CT-, illetve MRI-berendezés található az országban. Rétvári tegnap megküldött válaszából kiderült, hogy az országban jelenleg 104 CT és 65 MRI van. Az államtitkár – hála istennek – meg is dicsérte a jelenlegi kormányt, mivel szerinte 2010 óta 42,5 százalékkal nőtt a CT- és 116,7 százalékkal az MRI-berendezések száma, amelyek átlagéletkora négy és fél év.

Rétvári Bence

Rétvári Bence

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„A képalkotó diagnosztikai kapacitások a szükségleteknek megfelelően kerülnek meghatározásra (sic!), így ma nincs olyan beteg Magyarországon, aki számára ne lenne elérhető a CT- és MR-vizsgálat. Szakértői adatok alapján a Magyarországon működő CT- és MRI-készülékek nagyon magas kihasználtsággal működnek. Kapacitástöbblet igénylésére a legtöbb esetben nincs szükség, azonban a területi igények közötti különbségek előfordulhatnak” – írta Rétvári, és most már mindenki megnyugodhat, hisz nem is kell ide több CT, szerencsére teljesen rendben mennek a dolgok.

Csupán egy adalék: Hadházy azután tette fel a kérdést, hogy nemrég kiderült, az ajkai kórház rossz CT-je miatt nem vették észre egy nő daganatát, akit azzal küldtek haza, hogy nincs semmi gond. A nő négy hónap múlva meghalt.

Figyelmébe ajánljuk