Ezt a fotót a Fidesz lakájmédiumainak küldjük, ahol már azt fogalmaznák: Soros emberei alig voltak a mai tüntetésen

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. ápr. 21., 19:04
kommentek
4
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nagyon sokan tüntetnek most is.

„Beszámoltunk arról is a múlt heti tüntetés kapcsán, hogy nem sikerült a legjobban, hiszen csak a sörösök, borosok és cigisek védték este 10 után a demokráciát, és a legnagyobb sikerük is az volt csupán, hogy az egyik ifjú demokrata éppen az Oktogon közepén dobta ki a taccsot, ahogy arról képet is mutattunk” – ezt az origo nevű propagandaoldal írja éppen egy szombat kora esti „cikkében” az egy héttel ezelőtti tüntetésről. Az anyagban csak azt felejtették el megemlíteni, hogy mennyien voltak az utcán a békésen demonstrálók az előző tüntetésen.

A portál egészen elképesztő badarságokat hord össze arról is, hogy kik is állnak a tüntetések mögött – ki más, hát Soros és az emberei, na meg Gyurcsány –, de még a félhitelesség látszatát sem keltik legalább azzal, hogy egy fotót közölnek az eseményről. Nos, a mostaniról sem fognak mutatni, hiszen ezúttal sem hazudhatják majd azt, hogy kevesen voltak. Mi mutatjuk, a lenti képet a Deák térnél, az egyik irodaház tetejéről készítette Sióréti Gábor kollégánk az éppen most az Erzsébet híd felé hömpölygő tömegről.

false

Fél nyolc körül a tüntetők egy része egyébként már megérkezett az Erzsébet hídhoz, éppen várják a Kossuth térről később indulókat.

false
szerző
narancs.hu
publikálva
2018. ápr. 21., 19:04
kommentek
4
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4
    tiszapolgári
    2018. április 22., 20:32
    oké.
  2. 3
    naki
    2018. április 22., 20:05
    OKÉ (v. ÉKO?)

    "Minek tanú maga, Gulyás!?"
  3. 2
    tiszapolgári
    2018. április 22., 10:47
    Néhány észrevétel a tegnapi babazsúrral kapcsolatban:

    1. A felső képen egyetlen ismerőst sem látok, pedig többen is jelezték, hogy ott lesznek.
    2. Az azonban jól látszik, hogy senki nem figyel a szónokokra.
    3. Az alsó képen legalább ketten dohányoznak, a jobb alsó sarokban a rózsaszín ruhás hölgy és a bal szélen a fehér pólós fiú. Ennyit ér mások egészsége?! Az ellenzék ma a tüdőnket teszi tönkre, holnap az országot!
    4. Szintén az alsó képen jól kivehető a „Balra kanyarodni tilos” tábla. Ehhez nem is kell kommentár.
  4. 1
    tiszapolgári
    2018. április 22., 10:37
    Egyszerű Photoshop-trükk.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Nincsenek is fekete lyukak. (Stephen Hawking)

Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk