Farkas Flóriánék előléptek a félhomályból, és a holokauszt emléknapján elítélték a Soros-tervet

  • narancs.hu
  • 2018. január 27.

Fekete Lyuk

Senki ne merjen arra gondolni, hogy ez nem a Lungo Drom saját ötlete volt!

Ma délután a Magyar Távirati Iroda hírfolyamában megjelent a Farkas Flórián miniszterelnöki megbízott és örökös politikai túlélő által vezetett Lungo Drom közleménye. Amikor megláttuk, gondoltuk, hogy legalább néhány sort írnak a holokauszt nemzetközi emléknapján a Magyarországról is elhurcolt romákról, és pár sablonos mondatban felhívják a figyelmet arra, hogy jó lenne tenni valamit a rasszista megnyilvánulások ellen. De nem ez történt.

A Lungo Drom – amellyel a Fidesz nemrég ismét választási szövetséget kötött annak ellenére, hogy az elnök Farkas Flórián tele van korrupciógyanús ügyekkel – úgy érezte, ma van a napja annak, hogy kijelentsék: ők is elítélik a Soros-tervet és imádják a Fideszt.

Jár a taps

Jár a taps. Szép volt, Flóri!

Fotó: MTI

Kiemelni a közleményből túl sok mindent felesleges lenne, hiszen szinte az összes mondata rímel a fideszes agymosásra, egy helyen aktualizáltak, ahol azt írták: szerintük a „Soros-hálózat” célja, hogy „megszervezze a bevándorlást és a bevándorlókat előnyben részesítve háttérbe szorítsa a cigány lakosság lehetőségeit”.

A seggnyalás mintapéldánya is lehet a közlemény második fele, amelyben Farkas Flóriánék leírták: „A Lungo Drom a társadalmi felzárkózás további folytatásának, értékeink megvédésének garanciáját továbbra is a Fidesz–KDNP pártszövetség kormányzásában látja. A Lungo Drom és szövetségesei kiállnak a kormány felzárkózáspolitikájának folytatása mellett, és felelősséget vállalnak a magyarországi cigányság egészéért.”

Valójában a felzárkóztatás garanciája az lenne, ha Farkas Flórián buksiját nem a miniszterelnök simogatná, hanem bíróság előtt felelne azokért az milliárdokért, amelyekért ő és az emberei feleltek.

„Azzal fenyegetnek, hogy eltörik a kezem, elgázolnak"

A Fidesz továbbra is számít Farkas Flóriánra – jóllehet az Orbán Viktor által kinevezett miniszterelnöki biztos tele van zűrös ügyekkel, s a múltja sem makulátlan. A Lungo Drom vezéréről és a befolyása alatt álló Országos Roma Önkormányzatról a Farkas ügyeit évek óta nyomozó újságíróval beszélgettünk.

 

Figyelmébe ajánljuk