Így nyaral a magyar, ha azt hiszi, senki nem látja

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 30.

Fekete Lyuk

Medencébe vizelünk, rongálunk, belógunk, vendéget csempészünk.

A Szallas.hu egy ismerős jelenségről, a szabálysértő vendégről készített friss felmérést – ez derül ki sajtóközleményükből, amely szerint a felmérés augusztus  21. és 24. között készült, közel 1500 szálláshely és turisztikai attrakciót üzemeltető partner megkérdezésével.

false

Nos, akkor lássuk, hogy nyaralunk mi!

1. Négy szálláshelyből háromnál volt legalább egy emlékezetes eset, ahol a vendég előírást sértett. Az elkövetett kihágások sorában a leggyakoribb elem a rongálás, amit a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető pluszvendég követ, míg harmadik helyen a lopás végzett.

2. A medencés szállásoknál nem csak a belógás lehet probléma: harmaduknál le kellett már engedni a medence vizét azért, mert a vendég ott végezte el a dolgát.

3. A turisták számára programot, illetve látnivalót biztosító helyek kétharmadának volt már dolga az előírtakat újraértelmező látogatóval. A problémás esetek leggyakrabban rongálásról, lopásról, illetve nyitvatartási időn kívüli belógásról szólnak.

4. Jellemzően alkohol vagy más szer befolyása alatt áll a rendbontó.

5. Az esetek zöme nem igényel rendőri intézkedést, de olykor előfordulnak kirívó alkalmak.

Mindehhez csak annyit tudunk hozzáfűzni: bármely hasonlóság valós személyekkel, NEM a véletlen műve!

Figyelmébe ajánljuk