Kásler Miklós történelmi mélyelemzést tartott: Szent István közvetlen kapcsolatba került a Mindenhatóval

  • narancs.hu
  • 2018. június 18.

Fekete Lyuk

Forrásközpontúnak épp nem nevezhető előadás az emberminisztertől.

A nagyváradi Szent László Napokon tartott előadást Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője, aki elemzett, bemutatott, kivetített, és kész történelmi leckét adott a jelenlévőknek Szent Istvánról és Szent Lászlóról.

false

 

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kásler szerint Szent István apostoli királyságot hozott létre, megszervezte a magyar államot és az egységes egyházat, „felkenésével" pedig közvetlen kapcsolatba került a Mindenhatóval. A miniszter a magyar beavató koronáról is beszélt, amelyből szerinte a Szent Korona és a Szent Korona-tan következett, utóbbi „a világon egyedülálló erőként nemzetösszetartó erővé vált”.

Aztán jött Szent László: Kásler szerint ő az egyik legkiválóbb magyar hadvezér volt, akit rettenhetetlen bátorság jellemzett. Kásler azt is mondta, hogy „Szent László, az államférfi helyreállította a királyi hatalom és a magyar birodalom szerveződését”.

Kásler Miklós már korábban is megnyilvánult történeti kérdésekben műkedvelő történészként, a hivatalos Wikipédia-oldalán például ezt olvasni róla: „Kásler professzor onkológusi munkája mellett mindig nagy érdeklődést tanúsított a magyar nemzeti történelmi, történelemfilozófiai sorskérdések iránt, és számos szakértővel folytatott e témákban mélyreható beszélgetéseket. Az a véleménye alakult ki, hogy a mai ember utat tévesztett, elveszítette értékeit.”

Ahogy pedig két évvel ezelőtti portrénkban írtuk, Kásler Nemzeti Nagyvizit c. műsora a köztévén és rádión hosszú évekig ment, majd egy hatkötetes könyv formájában meg is jelent annak a Kairosz Könyvkiadónak a gondozásában, amely erre 39 millió forintos PADA-támogatást kapott. Az alapítványok szerint a sorozatra azért volt szükség, mert „a Nyugatról érkező, erősen globalista történelemszemlélet ellensúlyozására szükséges a magyarság történetének nemzeti érzelmű és szemléletű bemutatása, a hazafiúi érzelmek erősítése”. A gyakorlatban ez többek között magyar őstörténet-kutatást, a hun-magyar rokonság, vagy a Szent Korona-tan vizsgálatát jelenti.

false

 

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Figyelmébe ajánljuk