Kövér László Soros György halálát emlegette

  • narancs.hu
  • 2018. március 8.

Fekete Lyuk

A Magyar Nemzet munkatársa kilátogatott Kövér László és Tuzson Bence fideszes képviselő gödi választási fórumára, ahol nem csak a Scorpions Wind of change című száma keltett hangulatot, de az Országgyűlés elnöke is. A beszámoló szerint Kövér László egyenesen nemzethalált vizionált arra az esetre, ha nem a Fidesz–KDNP marad kormányon, s hogy ez mennyire így lesz, azt bősz sorosozással, brüsszelezéssel, bolsevikozással és balliberálisozással támasztotta alá.

false

„Gyomorforgató, hányingerkeltő” – ezt már az ellenzéki összefogásról mondta az Országgyűlés kifinomult elnöke, majd sietett lebolsevikozni a Transparency Internationalt. Dr. Kövér zárszavában arra hívta fel hívei figyelmét, hogy „a küzdelem akkor sem fog véget érni, ha Soros Györgyöt magához hívja Isten egy elbeszélgetésre”, mert előkerülnek helyette mások, akik a helyébe lépnek.

Figyelmébe ajánljuk