Nincs ennél szánalmasabb: a Fidesz a hajnali londoni támadásból is belpolitikai tőkét akar kovácsolni

  • narancs.hu
  • 2017. június 19.

Fekete Lyuk

Maradtak volna inkább csendben.

Még sok részlet homályos a Londonban történt furgonos támadással kapcsolatban, de a Fidesz már jelentkezett – noha senki nem kérte –, hogy hát persze, hogy nekik van igazuk.

Ezt a közleményt sikerült kiadniuk:

„A Fidesz elítéli az újabb londoni támadást, részvétét fejezi ki az áldozat családjának és a sérülteknek mielőbbi felépülést kíván. Bár az incidens körülményeit még vizsgálják, az újabb embertelen támadás ismét aláhúzza: a magyar kormány helyesen jár el, amikor első helyen kezeli a magyarok és Magyarország biztonságának megőrzését.

Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség”

Persze, nem kell meglepődni, korábban is volt már ilyen:

A Fidesz gyomorforgató hiénaakciója a terroristáknak kedvez

Ez akkor is így van, ha kiderül, hogy az Iszlám Állam terroristahálózata aktívan részt vett a manchesteri robbantás kivitelezésében, és akkor is, ha az derül ki, hogy magányos merénylő robbantott. Hiszen a terroristák célja pontosan a pánikkeltés, a káosz és a fenyegetettség érzésének növelése.

Figyelmébe ajánljuk