Rétvári csúcsra járatja a parát: szerinte az a tétje a választásoknak, hogy meg tudják-e védeni a nyugdíjasokat

  • narancs.hu
  • 2017. december 30.

Fekete Lyuk

Mert a gonosz erők már leselkednek rájuk.

Sajtótájékoztatót tartott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton, aki megosztotta a nagyérdeművel, hogy „a kabinet célja, hogy a gazdaság javuló teljesítményét minden generáció, így az idősek is érezhessék”.

Az ajándékozó államtitkár

Az ajándékozó államtitkár

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Rétvári olyanokat mondott még az MTI tudósítása szerint, hogy

  • „a kormány az elmúlt években megteremtette a méltó, tisztességes időskor feltételeit, jövőre pedig további 3 százalékkal, átlagosan havi mintegy 4 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak”,
  • „a kabinet olyan nyugdíjemelési rendszert hozott létre, amelynek az idősek csak haszonélvezői lehetnek, hiszen illetményük értéke semmiképpen sem csökkenhet”,
  • „amennyiben a Fidesz–KDNP folytathatja a kormányzást és a gazdaság továbbra is bővül, akkor erre jövőre is lehetőség nyílik, a jövő évi költségvetésben ugyanis szerepel a nyugdíjprémium 32 milliárd forintos fedezete”,
  • „a választásoknak az is a tétje, hogy a kormány meg tudja-e védeni a nyugdíjasokat, vagyis folytatódik-e az a kormányzás, amely egyrészt garantálja a nyugdíjasok létbiztonságát, másrészt a nyugdíjprémiumokkal, Erzsébet-utalványokkal többlettámogatást is biztosít számukra”.

Figyelmébe ajánljuk