Sok a fogyasztó, kevés a whisky

  • narancs.hu
  • 2017. október 11.

Fekete Lyuk

Újranyitásra készül több skót lepárló is.

Most már nemcsak a kávé, de a skót whisky is felkerülhet a veszélyeztetett cikkek listájára. Bár előbbinél évek óta hallani, hogy egyre fogy, míg utóbbira CNN Money cikke hívta fel a figyelmet.

A Scotch Whisky Association adatai szerint a single malt skót whisky iránti kereslet jócskán megnőtt az utóbbi években: 2012-ben 47 millió palack, 2016-ban már 114 millió palack kelt el. A növekvő igényekkel azonban nem könnyű lépést tartani. Épp ezért a londoni központű Diageo vállalat (többek közt a Johnnie Walker, Talisker és Lagavulin márkák közreadója) úgy döntött, hogy két, a 80-as években már bezárt lepárlóját is újranyitja. A Port Ellen és Brora két kisebb lepárlónak számít, körübelül 800 ezer liter whiskyt produkálhatnak évente.

Hogy milyen lesz az eredmény, annak megkóstolására persze még évekig várnunk kell: a skót whisky ugyanis szigorú szabályok szerint készül. Minimum 3 évig kell érlelni, és mivel single malt, ezért egyetlen lepárló, csak malátából készült párlata lehet – semmi keverés! Ráadásul az új lepárlók ezt is überelik: a hírek szerint 12 éves single maltokkal fognak előrukkolni. Szóval: türelem!

Figyelmébe ajánljuk