„Soros gólyákat telepítene be Afrikából” – Alusisakos aktivisták ragasztották át a kormányzati őrültségeket

  • narancs.hu
  • 2018. február 11.

Fekete Lyuk

Egy kis keserédes móka vasárnap délutánra.

A Narancs legfrissebb számában olvasható egy interjú Varga Zoltán debreceni önkormányzati képviselővel, aki a város januári képviselő-testületi ülésén egy alusisakot húzott a fejére, amikor a „bevándorlásszervező Soros-szervezetek elutasításáról szóló határozati javaslatról” tárgyalt a képviselő-testület. A DK-s politikus elmondása szerint így védte magát a „kormányzati őrültségektől”.

Varga – aki a Demokratikus Koalíció és az MSZP–PM közös jelöltje a Debrecen egy részét magában foglaló Hajdú-Bihar megyei 2-es számú választókörzetben – és néhány aktivista vasárnap alusisakban akciózott Debrecenben, ahol átragasztottak egy sorosozós kormányzati óriásplakátot. Hogy ettől még nem szűnnek meg a kormányzati őrültségek, az biztos, de aki az átszerkesztett plakátra néz, jó eséllyel kuncoghat egyet.

false

 

Fotó: Beküldött fotó

 

„Amit csinálnak, az már a hülyeség, a szédítés legalja"

Varga Zoltán, a DK debreceni önkormányzati képviselője szerint amikor már nem volt értelme az észérveknek, alusisakot húzott a fejére, hogy megvédje magát a „kormányzati őrültségektől”. Akkor szólalt fel egy alusisakban a január végi debreceni közgyűlésen Varga Zoltán ellenzéki politikus, amikor a „bevándorlásszervező Soros-szervezetek elutasításáról szóló határozati javaslatról” tárgyalt a képviselő-testület.

 

Figyelmébe ajánljuk