Szakács Árpád újra aktív, és most azon akadt ki, hogy a rádiók nem játsszák az Eddát

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 10.

Fekete Lyuk

A Magyar Idők kultúrharcosa „sejti”, miért válaszolt neki úgy Tóth Vera.

Bayer Zsolt Echo Tv-s műsorának volt vendége Szakács Árpád, aki az utóbbi hónapokban azzal vált hírhedtté, hogy temérdek kulturális szereplőnek ment neki az úgynevezett kultúrharc jegyében.

Szakács Árpád a műsorban felmondta a kormány szövegét is, amikor arról beszélt, hogy kevert népességet akarnak létrehozni valakik, merthogy az ilyen embereket úgy lehet irányítani, ahogy akarják. Szerinte a közpénzből fenntartott Petőfi rádió nem játssza a jobboldalhoz kötődő zenészek számait, és Szakácsot az is zavarja, hogy a rádiók nem játszanak rockszámokat sem. Példaként az Eddát, a Beatricét említette.

Szakács Tóth Verát továbbra sem hagyja békén, pedig az énekesnő korábban Facebook-posztban jelezte, hogy vele ne példálózzon. Az önjelölt kultúrharcos „sejti, milyen módszerek vannak abban a világban”, utalt ezzel arra, hogy szerinte miért így válaszolt a korábbi cikkére Tóth Vera.

Amikor Bayer megkérdezte Szakácsot, hogy folytatódik-e a kultúrharcos sorozata, a korábbi házmesterfőnök azt mondta, hogy igen.

Szakácsot egyébként pénteken egy nagyon hülye embernek nevezte Bereményi Géza, mire Gajdics Ottó, a kultúrharcos főnöke, a Magyar Idők főszerkesztője magyarázkodni kezdett.

Bereményi Géza a kormány kultúrharcosáról: „Szemlátomást egy nagyon hülye ember"

Az író nem bosszantja fel magát a híreken, inkább csak röhög rajtuk. Interjút adott a 24.hu-nak Bereményi Géza, aki beszélt az elmúlt hónapokban elharapódzó kultúrharcról is. „Tegnap futottam össze egy járókelővel, aki megállított azzal, hogy azt olvasta rólam a sajtóban, én vagyok a mostani rendszer kedvence.

 

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.