Szakács Árpád újra aktív, és most azon akadt ki, hogy a rádiók nem játsszák az Eddát

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. szept. 10., 12:12
kommentek
7
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Magyar Idők kultúrharcosa „sejti”, miért válaszolt neki úgy Tóth Vera.

Bayer Zsolt Echo Tv-s műsorának volt vendége Szakács Árpád, aki az utóbbi hónapokban azzal vált hírhedtté, hogy temérdek kulturális szereplőnek ment neki az úgynevezett kultúrharc jegyében.

Szakács Árpád a műsorban felmondta a kormány szövegét is, amikor arról beszélt, hogy kevert népességet akarnak létrehozni valakik, merthogy az ilyen embereket úgy lehet irányítani, ahogy akarják. Szerinte a közpénzből fenntartott Petőfi rádió nem játssza a jobboldalhoz kötődő zenészek számait, és Szakácsot az is zavarja, hogy a rádiók nem játszanak rockszámokat sem. Példaként az Eddát, a Beatricét említette.

Szakács Tóth Verát továbbra sem hagyja békén, pedig az énekesnő korábban Facebook-posztban jelezte, hogy vele ne példálózzon. Az önjelölt kultúrharcos „sejti, milyen módszerek vannak abban a világban”, utalt ezzel arra, hogy szerinte miért így válaszolt a korábbi cikkére Tóth Vera.

Amikor Bayer megkérdezte Szakácsot, hogy folytatódik-e a kultúrharcos sorozata, a korábbi házmesterfőnök azt mondta, hogy igen.

Szakácsot egyébként pénteken egy nagyon hülye embernek nevezte Bereményi Géza, mire Gajdics Ottó, a kultúrharcos főnöke, a Magyar Idők főszerkesztője magyarázkodni kezdett.

Bereményi Géza a kormány kultúrharcosáról: „Szemlátomást egy nagyon hülye ember"

Az író nem bosszantja fel magát a híreken, inkább csak röhög rajtuk. Interjút adott a 24.hu-nak Bereményi Géza, aki beszélt az elmúlt hónapokban elharapódzó kultúrharcról is. „Tegnap futottam össze egy járókelővel, aki megállított azzal, hogy azt olvasta rólam a sajtóban, én vagyok a mostani rendszer kedvence.

 

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. szept. 10., 12:12
kommentek
7
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    szegedi789
    2018. szeptember 10., hétfő 13:28
    Szakács m5-ön is tiszteletét tette, Kukorellyvel "vitázott".

    És szerinte persze , hogy a ballibek kezdték (nyilván!), mikor Stohl Bucit (!) megfenyegették (!) Vajna-tévére való igazolása miatt ! ! !

    Ő csak a tényeket (!) foglalja össze !

    És a csúnya ballibek állami pénzen diktatúrázzák az O.-kormányt ! Brrr!

    Most csak két-három percet szemléztem. Hajaj.......
  2. 2
    simipapa2
    2018. szeptember 10., hétfő 17:27
    Kevert népességet akarnak létrehozni?Még ennél is kevertebbet mint a mostani?Kun,jász,tót,horvát,szerb....stb.Hülye gyerek ez nem elég kevert?
  3. 3
    tiszapolgári
    2018. szeptember 10., hétfő 19:01
    Szakács Árpád szerelmes Tóth Verába, csak fél megmondani.
  4. 4
    naki
    2018. szeptember 11., kedd 07:03
    Ki ez a faszi? Mivel írta be magát a magyar progresszióba? Az életben nem lehetett róla hallani. Mit akar ez kultúrharcolni? A Fidesz ganajtúrója lehet mindössze. Juj, de égő!
  5. 5
    Nonemart
    2018. szeptember 11., kedd 08:09
    Milyen fazonok kerülnek itt elő ? Pincebogarak !
  6. 6
    Pasinszki
    2018. szeptember 11., kedd 11:23
    "Magyar Idők"! Te égbe kajdászó szent Péter! Miért nem Magyar Frekvenciák?
  7. 7
    rworse
    2018. szeptember 11., kedd 14:41
    "a rádiók nem játsszák az Eddát"

    Hát, erre még a svéd választások előtt kellett volna gondolni. Most már eső után köpönyeg.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Nincsenek is fekete lyukak. (Stephen Hawking)

Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk