Tud élni: 20 milliós Teslát bérelnek közpénzből a New York-i magyar főkonzulnak

  • narancs.hu
  • 2017. november 9.

Fekete Lyuk

Kumin Ferencnek szerencsére bejött az amerikai álom.

Az Átlátszó még október 23-án, a New Yorkban tartott 1956-os megemlékezés idején fotózta le a New York-i Főkonzulátus CKH 0001 rendszámú Tesla S autóját, ami pompás járgány, csak nem olyan olcsó. Onnan lehet tudni, hogy az autó a magyar főkonzulátushoz tartozik, hogy a rendszámban ott a „KH”-jelzés, ami a portál szerint egyértelműen Magyarországra utal. Az Átlátszó látta is, amint Kumin Ferenc főkonzul bepakol néhány dolgot az autóba, ám akkor valamiért egy másik kocsiba szállt be.

Az autó

Az autó

Fotó: tesla.com

A portál ezután kikérte a New York-i Főkonzulátus által használt autók listáját, és kiderült, hogy az amúgy 20 milliós Tesla Model S 70D-t tavaly március óta bérlik havi 829 dollárért, vagyis több mint 223 ezer forintért. „Tavaly március óta már bő 4,7 millió forintot fizettek ki a Kumin Ferenc által használt luxusautó bérlésére” – jegyzi meg az Átlátszó.

false

Kumin Ferenc

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

(Átlátszó via 24.hu)

Figyelmébe ajánljuk