A folyamat, ahogy recesszióba süllyedünk

Felcsuti Péter

A kormány harmadik alkalommal tette közzé gördülő konvergenciaprogramját, amely ezúttal a 2013–16-os időszakot fedi le. A három dokumentum összehasonlítása nyomán az érdeklődő szemei előtt kibontakozik a folyamat, ahogy egy ország recesszióba kerül.

Az első program a Széll Kálmán Tervre épült, amely maga volt a diadalmas optimizmus és az ihletett magabiztosság. A bevezetőt a miniszterelnök írta, központi gondolata: „a magyarok munkájából ne mások gazdagodjanak!” A program drámai mértékű adósságcsökkentést, gazdasági növekedést és költségvetési deficitcsökkentést irányozott elő.

2012-ben újabb Széll Kálmán Terv készült, amely stílusosan a 2.0 elnevezést kapta. Ehhez már nem írt előszót a miniszterelnök, és az anyag hangvétele is határozottan szerényebb lett. A gyengébb teljesítményt a külpiaci helyzettel indokolja, egyik fő feladatként pedig a „növekedésbarát fiskális konszolidációt” jelöli meg, ami magyarul azt jelenti, hogy a költségvetési egyensúlyt úgy kell javítani, hogy eközben a magyar gazdaság  képes legyen növekedni.

Idén már egyáltalán nem készült Széll Kálmán Terv, ehelyett készült egy igencsak visszafogott dolgozat, amelyben a következő triviális gondolat jelenik meg: „az adósság leszorítása nem lehet sikeres a növekedés beindítása nélkül.” Vajon kinek szól ez az intés? Brüsszelnek? Az IMF-nek? Netán magának a kormánynak?

Mindenesetre érdemes végignézni, hogyan változott négy kulcsmutató a három egymást követő programban (vékonnyal a terv-, vastagon a tényszámok).

1. A GDP növekedése tervezett növekedési ütem: itt muszáj megjegyezni, hogy az első Széll Kálmán Terv egy konzervatív és egy „dinamikus” verzióval számolt. A konvergenciaprogramban a konzervatív számok szerepelnek, és csupán említés történik arra nézve, hogy a dolgok ennél sokkal jobban is alakulhatnak.

 

2011

2012

2013

2014

2015

2016

konvergencia-program, 2011

3,1%

3,0%

3,2%

3,3%

3,3%

konvergencia-program, 2012

1,7%

0,1%

1,6%

2,5%

2,5%

konvergencia-program, 2013

1,7%

-1,7%

0,7%

1,9%

2,3%

2,5%

 

2. Az államadósság GDP-hez mért aránya. Ezek a számok is meglehetősen beszédesek, és tegyük hozzá, hogy 3000 milliárd forintnyi nyugdíjvagyon elégetése után értendők. Ez utóbbit úgy is mondhatjuk, hogy az állam egy jövőben beváltandó csekket (tudniillik a magán- helyett az állami nyugdíjat) adott a volt magán-nyugdíjpénztári tagoknak. Igaz, nem írta rá az összeget, de bármekkora is az az összeg, implicit módon már most növeli az államadósságot.

 

2011

2012

2013

2014

2015

2016

konvergencia-pogram, 2011

75,5%

72,1%

69,7%

66,7%

64,1%

konvergencia-program, 2012

80,6%

78,4%

77,0%

73,7%

72,7%

konvergencia-program, 2013

80,6%

79,2%

78,1%

77,2%

76,1%

73,4%

 

3. Potenciális növekedés. Lényegében arról van szó, hogy milyen ütemben bővül a gazdaság jövedelemtermelő képessége (döntően a beruházások révén), ami  alapvetően meghatározza a jövőbeni növekedési ütemet. Ma, a kormány saját bevallása alapján, a potenciális növekedés valahol 0% és 1% között van.

 

2011

2012

2013

2014

2015

2016

konvergencia-program, 2011

1,3%

2,3%

2,4%

2,4%

2,6%

konvergencia-program, 2012

0,3%

0,8%

1,4%

1,6%

1,8%

konvergencia-program, 2013

0,3%

0,3%

0,9%

1,1%

1,3%

1,5%

 

És még egy adatsor, amiért mindez történt: a költségvetési deficit leszorítása (az adatok a 2013–16-os konvergenciaprogramból).

2011

2012

2013

2014

2015

2016

4,3%

–2,0%

–2,7%

–2,7%

–2,2%

–1,5%

 

A fenti adatokból nem csak az látható, hogy a kormány fokozatosan józanodik saját tündérmeséiből. Az is látszik, hogy a kormány óriási áldozatot hozatott a magyar társadalommal és a magyar gazdasággal a költségvetési deficit 3 százalék alatt tartásáért, miközben más, általa fontosnak tartott területeken – növekedés, adósságállomány – semmilyen eredményt nem ért el. A gazdaság növekedési tartalékai lényegében kimerültek, a kormány  beáldozta a jövőt a jelen kedvéért.

Figyelmébe ajánljuk