Az elárvult MNB

Felcsuti Péter

Az új jegybankelnök azonnal eltávolított néhány kulcspozícióban lévő szakembert. És ami ennél is rosszabb, kimondottan orwelli, a totalitárius rendszerekre jellemző technikákkal félemlíti meg a megmaradó munkatársakat.

Bejelentette lemondását Király Júlia alelnök. „Szóltam és megmentettem a lelkemet” – tartja a klasszikus mondás, és nyilván ő is így gondolja, hiszen kinevezése idén júliusban amúgy is lejárt volna. Szimbolikus, figyelemfelhívó lépésről van tehát szó; Király Júlia olyan dolgokra figyelmeztet, amelyek mindennaposakká váltak a közszolgálati szférában az elmúlt években: az új vezető hozza a saját embereit, eltávolítja azokat, akiket nem tart megbízhatónak, átszervez, aminek révén csökken az átláthatóság stb. Legyinthetnénk is akár, de nem tesszük, mert nem akármelyik állami szervről, hanem éppen a jegybankról van szó.

Jelen sorok szerzője bankszakember, karrierje első tizenhét évét éppen a rendszerváltásig a jegybankban töltötte, ami már akkor is pozitív értelemben különbözött a többi minisztériumtól és főhatóságtól; itt a világra nyitottabb, az ideológiai ortodoxiáktól mentesebb, a szakmaiságra sokat adó szervezeti kultúra uralkodott és a munkatársak büszkék is voltak relatív függetlenségükre.

A rendszerváltást követően a jegybank korábbi informális és részleges függetlensége immáron teljessé vált és a törvény garantálja. Az egymást követő elnökök – pártállásukra és ideológiai rokonszenveikre tekintet nélkül – értéknek tekintették ezt. A modern piacgazdaságokban a független jegybank kitüntetett szerepet játszik a gazdasági növekedés alakulásában elsősorban az árstabilitás biztosítása révén. Ennek elengedhetetlen feltétele a meglehetős szakmai és egzisztenciális biztonság.

Király Júlia szerint ez került most veszélybe. Tény, hogy az Orbán kormány kezdettől fogva eszközökben nem válogatva támadta a jegybankot; volt offshore-lovagozás, fizetéscsökkentés és büntető adók, és voltak elvetélt törvényhozási kísérletek. Mostanra megtörtént a teljes hatalomátvétel, és a szervezeti kultúrát érintő első lépések – miközben a monetáris politikai döntések egyelőre kellően óvatosak – valóban adnak okot aggodalomra: az új jegybank elnök alelnökének egy fiatal adószakértőt választott, aki semmilyen elméleti, illetve gyakorlati pénzügyi ismeretekkel nem rendelkezik (ami érdekes kérdést vet fel az illető alkalmasságát illetően, hiszen a jegybankról szóló törvény kimondottan magas színvonalú makrogazdasági és pénzügyi ismeretek meglétét írja elő a pozíció betöltésének feltételéül). Ha a második alelnök az az egyébként kedves úriember lesz, akiről a városi pletykák szólnak, nos, illő tisztelettel, eddigi karrierje során ő sem töltött sok időt monetáris politikai és pénzelméleti ismeretek tanulmányozásával.  De legalább az apparátus, mondhatnánk... Ám az új jegybankelnök azonnal eltávolított néhány kulcspozícióban lévő szakembert. És ami ennél is rosszabb, kimondottan orwelli, a totalitárius rendszerekre jellemző technikákkal félemlíti meg a megmaradó munkatársakat. Arra az obszcén, morálisan romboló ötletre gondolok, hogy pénzdíjakért lehet olyan tanulmányokat írni, amelyekben a munkatársak azt boncolgatják, hogy miért volt rossz az eddigi jegybanki politika és mitől lesz az, ami most következik. Az biztos, hogy az ilyen ötletek nem fogják erősíteni a munkatársak szakmai autonómiáját, azt az érzésüket, hogy lehet és érdemes önálló álláspontot képviselni akár még a felettesekkel szemben is. Ellenkezőleg,  a szakmai és emberi szempontból gyengébbek számára ez kiugrási lehetőség, a jobbak és gerincesebbek pedig elmennek, vagy belső emigrációba húzódnak. Ezt hívják kontraszelekciónak, az eredmény pedig a szakmai színvonal romlása. Félő, hogy ezzel a jegybank is beáll a hasonlóképpen lepusztuló állami intézmények hosszú sorába.

A tét pedig nem kicsi: színvonalas és hiteles jegybank nélkül hosszú távon nincs erősebb forint, nincsenek alacsonyabb finanszírozási költségek, nagyobb üzleti bizalom és végső soron nincs nagyobb növekedés sem.

Király Júlia lemondásával erre figyelmeztet.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.