Felcsuti Péter

Tájkép csata közben

Hol tart a devizahitelek ügye? A Fidesz – mint annyiszor az elmúlt évek során – felfigyelt a szélsőjobb felől érkező kihívásra, és válaszul még egy lapáttal rátett annak populista demagógiájára.

Cipőt a cipőboltból – A tervezett reklámadóról

Milyen hatása lesz a reklámadónak, ha bevezetik? Nyilvánvalóan drágul a reklám, amit az adóalanyok (tévé, rádió, újság) igyekeznek majd áthárítani a reklámozókra. Ez részben továbbgyűrűzik majd a végső fogyasztóra, részben tovább csökkenti a reklámkiadásokat. A kettő csökkenti a fogyasztást.

Érvek a jó élet mellett

A frivolnak tűnő cím dacára az írás komoly dolgokkal szeretne foglalkozni. Olyannyira, hogy meg is szeretném kérni az olvasót, pár percre tegye félre napi gondjait, aggodalmait és indulatait, s tartson velem egy (majdnem) utópisztikus világba.

Az elárvult MNB

Az új jegybankelnök azonnal eltávolított néhány kulcspozícióban lévő szakembert. És ami ennél is rosszabb, kimondottan orwelli, a totalitárius rendszerekre jellemző technikákkal félemlíti meg a megmaradó munkatársakat.

Rasszisták vagyunk?

Ne tévedjünk, a mentorálás azt jelenti, hogy a vállalkozó kedvű tanárok hétvégenként leutaznak a világ végére, és a felvételi tantárgyakból különórákat tartanak a diákoknak.

Beszéljünk az állam szerepéről!

A választópolgároknak tehát tudniuk kell, mire számíthatnak sok egyéb mellett az állami szerepvállalás tekintetében is a politikai pártoktól, ha hatalomra kerülnek. Ameddig ezt nem követelik ki, vagy a pártok elsunnyogják a világos beszédet, addig a demokrácia jószerével csak üres formaság marad.