Szinte örülünk

Felcsuti Péter

Az Orbán-kormány stratégiája, hogy először előállnak egy lehetetlen gazdaságpolitikai elképzeléssel, aztán ami megvalósul, az jóval enyhébb. Az eredmény: az állampolgár szinte örül. Hisz minden csak viszonyítás dolga.

Ismert lélektani jelenség, hogy az emberek a jó és a rossz dolgokat többnyire valamilyen viszonyítási ponthoz képest értékelik: például ha valami nagyon jóra számítunk és kevésbé jó történik velünk, csalódottak vagyunk, másfelől, ha a várt rosszhoz képest kisebb rossz történik, megkönnyebbülést, sőt elégedettséget érzünk.

Ez utóbbi jelenséget velem együtt sokan átérezhették az elmúlt két évben, amikor a kormány kétéves gazdaságpolitikájának különböző vargabetűivel szembesültek.

Íme egy-két példa: a múlt év végén sokan komolyan aggódtunk, hogy a kormány tudatosan vagy akaratlanul államcsődöt idézhet elő, miután végletekig feszítette a húrt a nemzetközi szervezetekkel fenntartott viszonyában. Mostanság, amikor az államcsőd közvetlen veszélye talán elmúlt, akár megkönnyebbülést is érezhetünk, hiszen a csőd helyett a kormány manőverei „csak” ötven-, esetleg százmilliárdnyi többletkamat megfizetésével jártak, ami azért mégis csak jobb, de legalábbis biztosan kevésbé rossz, mint egy államcsőd okozta megrázkódtatás. Vagy vegyük a pénzügyi tranzakciós illetéket: a kormány első verziójában nem szerepelt felső korlát, így a bankok, a nagyvállalatok és a vállalatcsoportok pénzforgalmában akár abszurd méretű adófizetési kötelezettség is keletkezhetett volna, ami, ha pontosan nem is felmérhető, de egészen biztosan rendkívül súlyos következményekkel járt volna a bankrendszerre, illetve a vállalati szektorra nézve. Most, hogy a kormány és a bankok megállapodni látszanak a felső korlát tekintetében, megint csak örülhetünk, hiszen az érintetteknek mindössze 6000 forintot kell fizetniük tételenként, és ennek fényében a torzító hatás sem tűnik olyan tragikusnak,  amelyet ez az adónem (is) okozni fog a gazdaságban.

És most itt van a kormány legújabb tízpontos javaslata a munkáltatókat terhelő bérköltségek csökkentéséről. Két évvel ezelőtt (de már korábban is) a közgazdász-társadalom zöme az ilyen jellegű intézkedésekben látta a gazdasági válságból történő kilábalás egyik legfontosabb eszközét. Nem azért, mert önmagában munkahelyteremtő hatású lenne, hanem mert a válság idején mindennemű költségcsökkentés növeli a vállalatok számára a túlélés lehetőségét, és ezen keresztül – közvetve – a munkahelyek megtartásának esélyét.

E helyett a kormány annak idején az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése mellett döntött. Mára lényegében pártállástól függetlenül szakmai konszenzus van a tekintetben, hogy ez elhibázott lépés volt, amely nem javította, valójában inkább rontotta a válságkezelés esélyeit. Így aztán a kormány által most előterjesztett intézkedéscsomagot akár a jó irányba tett lépésként is üdvözölhetnénk. Akkor most örüljünk?

A viszonyítás okozta lélektani hatást leszámítva azonban sok örömre megint nincs okunk. Ez az a csomag, amelyet az angol too little, too late-nek nevez, vagyis az intézkedés túl kevés és túl későn jön ahhoz, hogy érdemi eredményt hozzon a válságkezelésben. Ráadásul immáron értelmes fedezet sincs a tervezett 300 milliárdos bevételkiesés ellentételezésére. Annak idején egy ilyen – vagy akár még ennél nagyobb léptékű – gazdaságélénkítő intézkedés alapul szolgálhatott volna egy IMF-megállapodás számára, azaz egy ilyen programot biztonságosan és a nemzetközi pénzpiacok támogatásával lehetett volna finanszírozni. Ám a kormány más utat választott. Az egykulcsos adóval óriási rést ütött a költségvetésen, elfecsérelte a magán-nyugdíjpénztári vagyont, és fenntarthatatlan adókkal terhelte a gazdasági növekedés szempontjából kulcsfontosságú ágazatokat. Így aztán a mostani helyzetben egy alapvetően jó  elgondolás végrehajtására megint csak rossz eszközök, a már megszokott „unortodox” lépések maradtak – az MNB és a kincstár műveleteinek megadóztatása, a növekedési prognózis megemelése, a tartalékok felszabadítása.

A továbbiak nagy biztonsággal megjósolhatók: a kormány újabb konfliktusok árán (az IMF-fel, az Európai Központi Bankkal, a pénzpiacokkal) valamilyen módosított formában áterőszakolja elképzelését, ami kevés előnnyel és sok hátránnyal jár majd. A kormány a kevéske eredményt győzelemként fogja ünnepelni, a hátrányokról mélyen hallgatni fog. Az ország pedig tovább forog saját keserű levében...

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.