A nép ópiuma: Kultúra a tévében

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1997/51. (12. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nyáron, amikor a Magyar Televízió elnöke elrendelte a kulturális műsorok "szüneteltetését", mindenki biztos volt benne, itt a vég, de totálisan. Van, ami tényleg eltűnt, egyikért kár, másikért nem, viszont illik észrevenni az újat is: néhány hete a Múzsa helyett - immár nem külső, hanem belső gyártásban - az AKT szolgál aktuális kultúrával napi tizenhárom percben, a Stúdió helyén pedig Publikum címmel látható heti félórás kulturális magazin.

Nyáron, amikor a Magyar Televízió elnöke elrendelte a kulturális műsorok "szüneteltetését", mindenki biztos volt benne, itt a vég, de totálisan. Van, ami tényleg eltűnt, egyikért kár, másikért nem, viszont illik észrevenni az újat is: néhány hete a Múzsa helyett - immár nem külső, hanem belső gyártásban - az AKT szolgál aktuális kultúrával napi tizenhárom percben, a Stúdió helyén pedig Publikum címmel látható heti félórás kulturális magazin.

Torma Tamás szerkesztő

Magyar Narancs: Hogy kerültél a kulturális hírműsor élére, és hogy illeszkedik ez a tévé hírfolyamába?

Torma Tamás: Amikor a Múzsa indult, szent borzadállyal néztem, hogy kultúráról így is lehet beszélni, de az idő igazolta őket: lehet és kell is. Amikor különböző délelőtti műsorokban dolgoztam, eszembe sem jutott, hogy kulturális híradót csináljak, de felkértek rá - ezen a szerkesztői szinten nem volt pályáztatás -, és láttam benne kihívást. A hírszerkesztőséget vezető Rudi Zoltán elfogadott koncepciójának varázsszava az integrált hírszerkesztés: tehát hogy minden mindenbe kerüljön át. A nagy, félnyolcas híradóba viszont nem fér be egy csomó terület, tudomány, kultúra, gazdaság, legyen ezeknek külön hírműsora. Az én feladatom az, hogy AKT címmel kulturális híradót csináljak. Ami ebből látható, az már nagyjából olyan, amilyennek elképzeltük, már saját műsorvezetőink vannak, de még nem a végleges díszletben, és egyelőre csak délben, negyed kettőkor megy, még nincs meg az esti helye. A napi híradófolyam nyolc kiadásból áll, nekünk a különböző időpontokban jelentkező híradókba kell szállítanunk kulturális anyagokat. A reggeli híradóba különösebb gond nélkül tudunk adni két-három előző napi anyagot, az esti félnyolcasba már nehezebb, egyrészt mert nekik igazából kis színes vagy nagy botrány kell - nem az, hogy bemutatták, hanem az, hogy nem mutatták be -, másrészt mert nekünk nincs arra kameránk, hogy ha a reggeli értekezleten fölmerül egy téma, azt meg tudjuk csinálni estére. A délelőtti ügyelethez kéne egy harmadik kamera - a kulturális és a tudományos rovatnak összesen két kamerája van, be vannak osztva jó előre, fejenként leforgatnak napi három-négy anyagot. Ez még nincs egészen összecsiszolódva.

MN: Az Arizona mulató jövőjéről szóló riport kiugrott a szokásos megnyitották, bemutatták, megjelent típusú hírek közül: ez lenne a megoldás?

TT: Máskor is akarunk ilyen nagyobb anyagokat csinálni úgy, hogy előre elkészítjük, és amikor kapcsolódik hozzá valami aktualitás, akkor azt hozzáforgatjuk. De nem állhat csak ilyenekből a kulturális híradó, a műfaj természete az, hogy a kulturális eseményekhez igazodóan sok rövid tudósítás alkotja.

MN: Milyen látványt képzelsz el a műsornak?

TT: Nem sikerült saját operatőröket szerezni, híradós operatőrök csinálják, ami nem feltétlenül rossz, de nyilván egész más az, ha valaki erre van ráhangolódva, csak ezt csinálja, és már a kliséi is kulturális klisék, nem általános híradós klisék. De egy kulturális híradó amúgy sem tud egységes képet adni magáról, csak nagyon vegyes lehet. Kékre lila jön, lilára zöld, jóra rossz, rosszra jó, vidékre Budapest, és így tovább. Saját sugallata nincs, nem lehet, maximum annyi, hogy jé, mennyi érdekes történik. Valamivel egységesebb képet akkor mutathatunk, ha majd elkészül az egész híradó díszlete, háttérrel, középen a főműsorvezető, tőle jobbra a kulturális, balra a gazdasági híradó műsorvezetője.

MN: Próbálsz tartani valamilyen arányt külföld és Magyarország, vidék és főváros, mainstream és szubkultúra között?

TT: Gondoltam mindezekre, de nem hiszem, hogy el kéne döntenem, hogy ebből kétharmad, abból egyharmad. Nyilván jó lenne minél több vidéki hír, persze csak olyan, ami érdekes, de ennek technikai korlátai vannak. Külön költségvetésen vagyunk, egy vidéki anyag egy másodperce, ha föllövik ide postán, 300 forint. Nem mindegy, hogy negyedórát lőnek fel - én ahhoz szoktam hozzá, hogy negyed-órás muszterből vágjuk össze azt a másfél-két percet, ami adásba megy -, vagy öt percet. Csesztet is a gyártásvezető, hogy túl sok a vidék, de kell lennie. Mainstream is kell, több is, mint ami az én sze-mélyes érdeklődésemből fakadna, direkt kérek is ilyen anyagokat, ami meg a külföldet illeti, ez elsősorban magyar kulturális híradónak készül, főként magyarok szerepelnek benne, adott esetben külföldön, de időnként nagyon jól tud jönni egy-egy külföldi képanyag. Hihetetlen mennyiségű kulturális esemény van, ha egyórás híradót csinálnánk, akkor sem férhetne bele minden. Az érdekesség dönt. Mindennapos kudarcként élem át, hogy mi minden nem kerülhet bele tizenhárom percbe.

MN: Mennyiben akarsz hasonlót vagy mást csinálni, mint a Múzsa?

TT: A mostani, kezdeti, átmeneti szakaszban látható műsor annyiban hasonlít a Múzsára, hogy a szokásos kulturális fogyasztás termékeit adja: bemutatták, megnyílt, megjelent - ebben híradás és ajánlat keveredik. A műsornak ezt az elemét, hogy megmondjuk, mi van, nagyon fontosnak tartom, főleg hogy hovatovább az emberek többségének már az maga a kultúra, amit a tévében láthat. Tehát abban a másfél percben egyrészt el kell mondani, hogy ez létezik, másrészt valami kedvet is kell hozzá csinálni. Ez megvolt a Múzsában, de hiányzott belőle az a fajta cover story, amilyen mondjuk nálunk az Arizonáról szólt, vagy a jegyüzérek újabb felbukkanásáról, de szerintem az is kulturális kérdés, hogy Tiszafüreden tetőtől talpig Coca-Cola-reklámba öltöztették a víztornyot, az ilyesmi is tárgya a kulturális híradónak. Szeretnénk majd adni egészen rövid, két-három mondatos híreket, toplistákat is, amikhez nem forgatunk külön, és időnként vendéget is hívunk majd a stúdióba. Ha ez a hármas felállás megvalósul, akkor lehet majd azt mondani, hogy nagyjából kész a kulturális híradó.

MN: Milyen elvek szerint sorolódnak egymás mellé a kulturális hírek?

TT: Nagyon egyszerűen és póriasan azt mondom, egy sima, egy fordított kell. Nem nagyon működik, ha tartalmilag vagy intellektuálisan egymás mellé rendelünk anyagokat, ezt a fajta belső logikát nem követi a néző. Valami nagy felütéssel kell kezdeni, az utolsóval jó szájízt kell magad után hagyni, közben pedig egy jó után akár le is ülhetsz egy rosszabbal, de egy rossz után rögtön föl kell jönnöd egy jobbal. De mondom, egységes, saját képet még akkor sem érhetsz el, ha a legjobb operatőrrel dolgozol. A kulturális híradó elsősorban friss kaleidoszkóp.

MN: Mikor kerül esti adásba az AKT erről a lehetetlen, déli negyed kettős időpontról?

TT: Ennek a műsorsávnak jelenleg 1,5 százalék a nézettsége, kulturális híradóra alkalmatlan. A célközönsége nyilvánvalóan valamikor este nézné. Eleinte úgy volt, hogy a kettesen lenne, az este tíz óra körüli sávban, hallottam olyat is, hogy délután hat és hét között lenne, aztán azt, hogy mégsem. Normális megoldásnak tartanám, hogy este tíz óra körül a kettesen felerészben új kulturális kiadást csinálnánk a déli negyed kettőshöz képest, ez megfelelne az integrált hírszerkesztés elvének is. Szerintem valami ilyesmi lesz, de biztosat nem lehet tudni. Az MTV 2 most olyan sajátos átalakuláson megy át, amiről senki nem tudja egyelőre, hova vezet majd.

Kopper Judit szerkesztő

Magyar Narancs: Milyen elképzelésekkel láttál neki a Publikumnak?

Kopper Judit: Az én elképzelésem - hogy mindent szeretnék bemutatni, ami ma Magyarországon és adott esetben külföldön, mondjuk egy cannes-i filmfesztiválon, egy Velencei Biennálén történik - nem fér bele heti harminc percbe, de hát ennyi van. Olyan műsort képzeltem el, amelyben egy-egy aktuális kulturális jelenségről elmélkednek, polemizálnak, ha jön egy híres-nevezetes külföldi művész, megszólaltatják. Olyan műsort, amely ott van a fontosabb könyv-, színházi és filmbemutatókon, de nemcsak a legismertebb nevekre figyel, hanem azokra is, akik ugyanúgy jelentőset alkotnak, bár nincs még akkora nevük. Korábbi munkáim során, akár a Fríz Produceri Iroda műsoraiban, akár a Médiamixben, nagy erőfeszítéseket tettem annak érdekében, hogy bekerüljön a köztudatba az a kultúra, amit sokan marginálisnak neveznek, de amiről én azt tartom, hogy mára mainstreammé lett.

MN: Mit felelsz azokra a kritikákra, hogy a Publikum nem figyel a magas kultúra jelentős eseményeire?

KJ: Ha csak a film-színház-muzsika szokásos köreivel foglalkoznánk, akkor meg azt kérdeznék, hol a tömegkultúra - vád mindenképpen éri az embert. Amikor elindultunk, arra jutottunk a Publikum leendő készítőivel, hogy új könyvek, színdarabok, filmek bemutatására is nagy szükség van, de a kultúra sokkal szélesebb ennél: kultúra mindaz, ami körülvesz bennünket, amivel a mindennapok során, újságokban, magazinokban, köztereken, középületekben találkozunk. Ahogy Finta József a negyedik adásban, a bevásárlóközpontok kultúrájáról szóló riportban megfogalmazta: a kultúra fogyasztásának rá kell épülnie a hétköznapi fogyasztásra. Ha tehát a kultúra csinálói nem ragadják meg azt az alkalmat, amit az olyan terek kínálnak, ahol ennyi ember találkozik, akkor hiába sírnak, hogy az ő alkotásaikat nem veszik, nem fogyasztják. Meg kell keresni a közönséget.

MN: Milyen hangvételre törekszik a Publikum?

KJ: Szaktanácsadóként mellénk szegődött Krasznahorkai László író, aki felhívta a figyelmünket arra, hogy függetlenül az egyes műsorok tartalmától, nagyon vigyázzunk arra, ne legyen a műsor kinyilatkoztató, ne akarja megmondani, mi a kultúra, ne kultúracsináló intézmény legyünk. Próbáljuk meg, amilyen szerényen csak lehetséges, azt mondani: a mai Publikumba ez fért bele, ezt választottuk ki a hét palettájáról. A korábbiakhoz képest teljesen megváltozott a helyzet. Már nem a Királyi Magyar Televízió Királyi Kulturális Műsora az egyetlen: több televízió van sokféle, rendszeres, aktuális kulturális műsorral. Nálunk az AKT (lásd másik interjúnkat - a szerk.), a kereskedelmi TV 2-n a Hét x hét, az RTL-en a Dóra jelenti, a TV 3-on a 72 óra, és akkor a Duna TV-ről vagy a regionális adásokról nem is szóltam. Tudomásul kell venni, hál´ isten, hogy ha mi valamit bemutatunk, nem arról fog beszélni az egész ország. Alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez, a versenyhez, amiről éppúgy nem lehet nem tudomást venni, mint az óriási bevásárlóközpontokról sem: a Publikummal egy időben ment például a TV 2-n a Kennedy űrbázis és a Mindent vagy semmit, a TV 3-on a Batman visszatér és az RTL-en is valami nézőcsalogató film. Ezekkel popularitásban felvenni a versenyt nem lehet. Az marad, hogy megpróbálunk karakteresen, a magunk ízlése mentén haladni. Mindenki dolgozik mások anyagaiban is, szeretnénk "szerkesztőséggé" válni. Egyelőre minden műsorunk másféle. Az volt a célunk, hogy olyanokkal dolgozzunk, akik a kultúra valamelyik ágában szakembernek számítanak: Bojár Iván András építészetről és képzőművészetről publikál, Kövesdy Gábor filmről ír, a Toldi moziban dolgozik, Szabó Stein Imre több nyelven beszél, színházzal is foglalkozik, Ozsda Erika színész, dramaturg szakon végzett, számítunk még az irodalomban járatos Orsós László Jakabra, a januári első adásban lesz az a film, amit Nádas Péter amerikai felolvasókörútján forgatott. A karácsony előtti adást Sebestyén Márta, a szilveszter előttit Geszti Péter vezeti.

MN: Milyenek a Publikum nézettségi adatai a Stúdióhoz képest?

KJ: Az első három adás átlagos súlyozott nézettsége, tehát azoknak a felnőtteknek az aránya, akik elejétől végig nézik, 6,1 százalék. A Stúdió ´97 átlagos súlyozott nézettsége pontosan ugyanennyi, 6,1 százalék volt január és a műsor júniusi megszűnése között, de akkor még nem voltak országos kereskedelmi tévék.

MN: Az egy-egy témát körüljáró blokkokhoz képest a viták még elég esetlenek a Publikumban.

KJ: Kiindulópontunk az volt, hogy szélsőséges véleményeket ütköztessünk, öt perc erejéig, vágatlanul. Eddig kultúrpolitikai témákról - az Új Színház igazgatói pályázatáról, a Cosmopolitan plakátjáról és a kulturális alaptörvény műkincsbehozatalra vonatkozó szabályairól - voltak viták. Az bizonyosodott be, hogy bármilyen jók a vitapartnerek, azok a nézők, akik nem ismerik ezeknek a dolgoknak a hátterét, nem tudnak kapcsolódni hozzá. Lehet, hogy érdemesebb lenne egy-egy műalkotásról ütköztetni véleményeket.

MN: A Médiamix sajátos vizuális nyelvet hozott a Magyar Televízióba. Átszivárog ebből valami a Publikumba?

KJ: A képi megjelenést nem lehet elválasztani a tartalomtól. Nem akarom ide áthozni a régi Videóvilág vagy a Médiamix egyetlen elemét sem. A Publikum nem avantgárd műsor, nem ifjúsági műsor, ne attól legyen újszerű, hogy a fejük tetején állnak a műsorvezetők. Nem szempont a gyors vágás, de a lassú sem. Be kell mutatnunk a jó értelemben vett konzervatív értékeket is. A Tolnai Ottóról készített hagyományos riportfilm legalább olyan értékes, mint a klipszerűen megvágott anyag az új üzletközpontokról. Megpróbálunk elegáns, kulturált és felnőtt műsort csinálni.

Szőnyei Tamás

(A Publikum januártól keddenként 22.30-tól látható az MTV 1-en.)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1997/51. (12. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...