A vasfüggöny suhogása (Sebők János)

szerző
Németh Róbert
publikálva
2002/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Mi inspirált arra, hogy kibővítve, új címmel jelentesd meg a

Magyar Narancs: Mi inspirált arra, hogy kibővítve, új címmel jelentesd meg a

Ha akad valaki, aki a zene mellett komolyan befolyásolta a mai magyar zenei újságírók szocializációját, az egyértelműen Sebők János. ´ összegezte először "belülről" a magyar és a nemzetközi rockzene helyzetét a hetvenes-nyolcvanas években, és ő kritizálta először, konfrontációktól sem visszariadva, a magyar popzene fonákságait. A közelmúltban jött ki Rock a vasfüggöny mögött címmel új könyve, a nyolcvanas évek elején megjelent Magya-rock című kétkötetes mű átdolgozott verziója. És már dolgozik a rendszerváltás utáni időszakkal foglalkozó kötetén.Magya-rockat?

Sebők János: Kis áttétellel gyakorlatilag Szőnyei Tamás. 2001 decemberében keresett meg, hogy egy hosszabb anyagot készít Erdős Péterről a Narancs részére, és olyan embereket szólaltat meg Hankiss Elemértől Bálint Péterig, akik a Péterrel személyes vagy munkatársi kapcsolatban voltak, így én is, aki Péterrel perben-haragban-vitában álltam, mondjak róla valamit. Elég hosszan beszélgettünk, adtam egy dokumentációt Erdős Péter második röpiratáról, ami soha nem jelent meg a nyilvánosság előtt, de én hozzájutottam, miután az a bizonyos Szennyhullám-vita lezajlott (Felszólalás a szennyhullám ügyében, Kritika, 1983/7. - a szerk.) Ez egyfajta önigazolása volt a Péternek, hogy miért tette, amit tett. Mindenki elmondta a véleményét, így alakult ki két Erdős Péter-kép. Amikor elolvastam a cikket, úgy éreztem, hogy jó írás, de nem tökéletesen fedi azt, ami számomra Erdős Péter személyével összekapcsolható. Ha pedig Erdős Péterről beszélünk, akkor a magyar popzenéről, rockzenéről kell beszélnünk, a műfajról, erről az egész miliőről, amiben ő Valaki, talán a legsúlyosabb egyéniség volt, ráadásul a hatvanas évek végétől regnált egészen a rendszerváltásig. Akkor döntöttem úgy, hogy érdemes lenne a magyar rocktörténetet Erdős Péter személyén keresztül újratárgyalni, lévén a Magya-rock megjelenésekor jó pár dologról nem, vagy csak kihagyásokkal lehetett beszélni. A könyvnek eredetileg Erdős Péter kurva anyád! lett volna a címe, kölcsönvéve a CPg együttes azonos című számát, amely sűrítette mindazt, ami a Péter személye körüli problematikusságot jelentette. A címet végül megváltoztattuk, hogy személyiségi és egyéb jogokat ne bántsak. Azért lett Rock a vasfüggöny mögött, hogy érzékeltessük, a rockzene miért kapott ilyen súlyt Magyarországon, miért lehetett generációk számára a szabadság szinonimája, és miért lehetett, hogy bizonyos emberek a maguk területén kiskirály-cenzor-pártbürokrata szerepkört is betöltöttek. Péter nemcsak a punkok ellen intézett támadásokat, hanem korábban a Fekete Bárányok ellen is, lásd Beatrice-ügy, Hobo-ügy, Kopaszkutya-ügy, és ahogy a helyzet fokozódott, ahogy egyre nyersebb hangvétel kapott teret a magyar rockzenében, úgy lett egyre idegesebb, és úgy lett a hatalom is, miközben egy külpolitikai váltás, a Szolidaritás megjelenése, az afganisztáni háború, ezt a helyzetet egészen a konfrontálódásig vitte. Világosan kiderült az utóbbi években, hogy a magyar rockzene veszélyes üzem volt a hatalom szempontjából. Képbe került egy, az első pillanattól viszonylag szabad műfaj, ahol bárki fölléphetett a klubokban a színpadra, és azt mondott a közönség előtt, amit akart. Ez akkor is problémás volt, amikor az Eötvös klubban nyolcvan-száz ember hallgatta az Omegát, de amikor a Szolidaritási Rockfesztiválon negyvenezer ember gyűlt össze, sokkal nagyobb súlya lett. A problémát mindig kezelnie kellett valakinek, és az aczéli vezetés részéről a rockzenéhez nem ereszkedtek le, ezért kiadták hitbizományba olyan embereknek, akik a műfajjal közvetlenül foglalkoztak. Erdős a Hanglemezgyárnál az egyik legbefolyásosabb személyisége lett a műfajnak, egyéni politikai ambíciója és a műfaj népszerűsége egy olyan kulcsfigura szerepkörét kölcsönözte neki, melyet aztán húsz éven keresztül meg tudott őrizni. A könyv tulajdonképpen erről szól.

MN: Miből lehetett tudni, hogy az adott táboron belül kinek mit szabad?

SJ: A rockzene speciális helyzetben volt, a direkt politika nem irányította úgy, mint a könyvkiadást, a filmet vagy a színházat, nem emelte az ún. magas kultúrába. Ugyanakkor tömeghatásánál fogva iszonyú politikai erő és felelősség volt, és nem kellett neki támogatás. A műfajt irányító intézményeknél számos olyan vezető került az élre, aki a régi erőszakszervezetek, a katonapolitika képviselőjeként bizonyíthatott újra - nemcsak a könyvkiadásba meg a Filmgyárba kerültek, hanem ide is. Az ORI-ban dolgoztak ex-BM-esek, lehet tudni, hogy volt verőlegények kísérték az Illés együttes turnéját 1968-ban. Voltak olyanok is, mint Erdős, akik a politikai pályáról csúsztak le erre a szerepre. A másik kádertípus azt mondta, itt zavaros, tisztázatlan és monopol a helyzet, ezen lehet jól keresni. Az ORI-nál, mint utólag kiderült, egyértelműen a korrupció dominált, az Interkoncertnél szintén, így tört ketté és így bontakozhatott ki sok zenekar és előadó karriere.

Ott volt a KISZ, amely komoly legitimációs válságba került a hetvenes évek végén, mert rájött, hogy a Révész Sándor-brigádok jobban kapálnak az építőtáborokban, mint a Kilián György-brigádok. A KISZ a párt és a tömegek között próbált közvetítő lenni. Erdősnek valamilyen szinten fel kellett ismernie Borssal és a többiekkel, hogy a rockot nem lehet leradírozni, hogy ez nem egy divatjelenség, tehát neki ki kell dolgoznia egy stratégiát a működésére. Az volt az alaptétele, hogy a mai megfontoltságaink jelentik a holnapi szabadságaink alapját. Erdős a húzd meg, ereszd meg taktikát alkalmazva a nemzetközi helyzet fokozódása során figyelt arra, hogy a radikálisabbak miket mondanak. Amikor pedig enyhült a helyzet, egy kicsit engedett. Példaként közöltük a könyvben Bánkúti Gábor fotósorozatát a híres-hírhedt Mozaik utcai CPg-koncertről, ahol látszik, hogy konkrétan nem több mint huszonöt ember nézte az együttest, és ebből kreáltak botrányt. Ha nincs tamtamverés, az egész elhalt volna, így viszont ország-világ megtudhatta. Ugyanakkor demonstrálni kellett az éberséget. Így késett három-öt évet egy Honfoglalás, így tarthatta Erdős előbb nacionalistának, pár évvel később pedig hazafiasnak. Erdős bevallotta, hogy nem ért a műfajhoz, tehát nem volt képes felismerni, hogy a rock generációnként újratermeli magát, mindig születik valami radikális. A generációs csúsztatással a korábbi generáció képviselőit már legendaként lehetett később kiadni. Az István, a király ezt a célt szolgálta a hatalom kezében, feszültséget vezetett le, kellett keresni egy olyan terepet, ahol ez működik. Itt derült ki, hogy az István, a király nem hagyományos popsiker volt, hanem össznemzeti siker. Az emberek nem a zene miatt mentek oda, hanem ezért a bizonyos nemzeti érzésért.

Erdősék fölismerték, és Bródy is, hogy - ahogy ezt Lévai Júlia írta - két verzió van: a zenészek vagy megemésztik az adott struktúrát, vagy valami új születik. Más útjuk nincs. Legfeljebb disszidálnak. Azt mondták, ne vegyünk tudomást a valóságról, mert akkor az nincs. Amíg monopolhelyzet volt, nem volt választás. Aztán a nyitás demonstrálásaképpen három ajtót nyitottak az egyetlen Hanglemezgyárban: volt a Krém, a Start és a Pepita, de mindhárom cégnél ugyanahhoz a főnökhöz kellett bemenni. Amikor fölvetődött a lehetősége, hogy független kiadók jöjjenek létre, a Ring meg a többi, abban a pillanatban az a filozófia, amit Müller Péterék hirdettek, hogy kérem, mi leszarjuk a struktúrát, különös fordulatot vett. Bálint Péter, a Ring igazgatója, az egyik volt MHV-kulcsember, aki ezekből a zenekarokból hiányt teremtett, Sexepilt, VHK-t kezdett kiadni. Erdős Péter dettó. ´ azt mondta, jöjjön a Popzene Menyhárt Jenővel és az Európa Kiadóval.

MN: Mondtad, hogy nem varrtad el a könyv szálait. Hol veszed fel újra a fonalat a következő könyvedben?

SJ: A vasfüggöny felemelkedik, és egy új előadás veszi kezdetét. A popzene a rendszerváltásig a szabadság megélésének vagy a kimondásának a lehetőségét biztosította. Ez a funkció ekkor megszűnt. Nem kellett kimondani, ott voltak erre a pártgyűlések. Elveszett az a tömeghatás, ami abból táplálkozott, hogy a koncerteken az ember szabadnak érezhette magát. Nálunk egy csomó zenész ebben az állapotban szocializálódott. Mint a partizánok, kiismerték a rendszert, és a csatornában működtek. Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy fel lehet jönni, de még mindig ugyanazt akarták játszani, és nem igazán tudtak kilépni ebből a körből. Másrészt az elnyomott lét valahogy mindenkinek befolyásolta a tudatállapotát. Ahelyett, hogy új műveket alkottak volna, inkább előszedegették és huszadszor digitalizálták a Honfoglalást, legendásították magukat, és elkezdtek különböző politikai áramlatokhoz csatlakozni. Éppolyan ideológiák szolgálatába álltak, amelyek ellen annyit tiltakoztak azelőtt, nevezetesen, hogy a rock ne legyen szolgálólánya semmilyen ideológiának.

De foglalkozni fogok azzal is, hogy mi történt a kulcsszereplőkkel, a nagyferókkal, az erdőspéterekkel, a borsjenőkkel, a wilpertimrékkel, mi lett az ORI-val, az IRI-vel, ahol iszonyú korrupciós botrányok pattantak ki, egyik a másik után, miért lépett vissza Erdős Péter a pártba, miért Bors Jenő lett az első magyar popkapitalista, aki az EMI-jal akart szerződni, mi lett Nagy Feróból, hogy kezdtek elágazni az utak Koltay Gábor kapcsán, Szörényi-Bródy, SZDSZ-MDF, hogy próbálta megőrizni a politikusságát a rockzene, mi lett a sorsa a független magyar kiskiadóknak, hogy mentek sorra csődbe, hogy rendezkedett be a magyar popkapitalizmus, hogy kezdtek működni a kereskedelmi rádiók, a kiadók.

Azokat a tömeghatású dolgokat, amelyeket a popzene képvisel, most a Big Brother vagy éppen az Orbán-féle nagygyűlések képviselik. Ugye a zenészek keresték identitásukat, hogy a maguk eszmerendszerének melyik politikai párt felel meg. Az egyik fél azt mondta, hogy az, amit a Kádár-rendszerben képviseltem, annak most az SZDSZ felel meg, és elmentek a pártgyűlésekre elénekelni, hogy "ha én zászló volnékÉ" A másik ember ugyanebből az ideológiai alapállásból azt mondta, hogy az ő eszmerendszerének inkább a Demokrata Fórum felel meg. Ahogy pörgött-forgott a politikai struktúra, most ott tartunk, hogy ugyanannak az eszmerendszernek a MIÉP is megfelel már, és látjuk, hogy elég szélsőséges arcok vannak ott, volt punkgyerekektől öreg rockerig, nyugdíjas bácsiig mindenki. Más részük felfedezte, hogy az identitástudata mennyire megegyezik a jelenlegi Fideszével, és akkor az ember megkérdezi, hogy ez az identitástudat bírja-e azokat a kanyarokat, amiket a Fidesz tett meg az 1989-es Nagy Imre-temetés óta a mostani választások előtti nyilatkozatokig. És akkor az ember azt kérdezi, hogy ezek az urak tényleg komolyan gondolják-e.

Bihari Balázs

Németh Róbert

Szőnyei Tamás cikke Erdős Péter két élete címmel jelent meg a Narancs 2001. december 20-i számában.

szerző
Németh Róbert
publikálva
2002/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...