"Ami közelebb hoz" (Víg Mihály)

publikálva
1998/37. (09. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Cigánydalok címmel népzenei feldolgozásokat jelentetett meg Víg Mihály a Bahia Kiadónál. Honnan ered a forrásuk, és merre csordogálnak - erről beszélgettünk.

Cigánydalok címmel népzenei feldolgozásokat jelentetett meg Víg Mihály a Bahia Kiadónál. Honnan ered a forrásuk, és merre csordogálnak - erről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Egy olyan lemezt készítettél, amely részben az édesapád gyűjtésén alapul, és amit az ő emlékének szentelsz. Ha igaz, amit hallottam, az apukádat egy ilyen gyűjtőútján veszítetted el - egy alkalommal nem tért haza.

Víg Mihály: Ez igaz. 1982-ben Esztergomba ment cigányokkal beszélgetni, ott esett össze az utcán. Agyvérzés végzett vele.

MN: Miért kellett tizenöt év, hogy ehhez az anyaghoz nyúlj?

VM: Lassú vagyok, és sokáig kell érlelnem magamban valamit, hogy meg tudjam fogalmazni, hogy tisztában legyek azzal, amit mondanom kell.

MN: De foglalkoztatott közben?

VM: Folyamatosan. A barátaimnak gyakran el is játszottam ezeket a számokat, bár azt nem gondoltam végig, hogy egy CD-re mit tennék rá közülük. 1982 után magam is gyűjtöttem, körülbelül ´88-ig bővült az anyag; azután derült ki, hogy melyek a kedvenc verseim.

MN: Addig sanzonokat, rockszámokat írtál. Honnan tudtad, hogy merre kell menni, kihez kell fordulni?

VM: Kezdetben videós munkán gondolkodtam, a Társulás Stúdió jóvoltából indulhattam útnak egy megbízólevéllel. Jártam a nyírségi Kótajban, ahol az oláh cigányoktól a legszebb dolgokat gyűjtötte az apukám; de beszélt a beásokról is (archaikus román nyelvet beszélő cigányok - a szerk.), ezért elmentem Somogy és Zala megyébe, hogy azt a területet is megismerhessem, ahol ő nem járt. Így kerültek Szabolcs és Somogy megyei dalok erre a lemezre.

MN: Ott hogyan fogadtak téged?

VM: Kétféle reakció volt. Egyrészt megörültek, hogy valaki érdeklődik a zenéjük iránt; azzal ők is tisztában vannak, hogy az egyik fő erényük a muzsika. De voltak rosszabb élményeim is. Pátkán külön osztályba jártak a cigánygyerekek, ótvarosak voltak valamennyien. Kimentem a cigánytelepre, a házak ablakán fólia, a padló helyén gödör, elképesztő nyomorúságot tapasztaltam. Az udvaron fát vágott egy ember, kérdeztem tőle, hogy egy filmsorozathoz énekelne-e valamit. Mire azt válaszolta: "Minekünk nincs kedvünk énekelni." Aztán megkerestem a kocsmát, hátha ott jobb kedvük van az embereknek, bejött egy Japán nevű cigány (ferde szeméről kapta a nevét a börtönben), és csendben mondta, hogy "most kimegyünk a kocsma elé, elveszem a fényképezőgépet, a magnót, és örülni fogsz, ha nem verlek meg". Ekkor benyomult a rendőrség az ajtón, az iskolából küldték őket rám, a Japán bemenekült a vécébe, onnan húzták ki, mert a szabadulólevele nem jogosította fel, hogy nyilvános helyen tartózkodjon. Nem tudtam mit csinálni, magam is munka nélkül, egy megbízólevéllel jártam az országot, gyorsan elmenekültem Pátkáról. Pálmajorban minden rendben ment nyolctól fél tizenkettőig, énekeltek, harmonikáztak, remek volt a hangulat, hanem amikor elfogyott a bor, hirtelen jégcsapos lett a levegő, zuhogni kezdett az eső, szigorúan ránk néztek - a Döncivel gyűjtöttem akkoriban -, úgyhogy le kellett lépni; az út mentén aludtunk hálózsákban.

MN: Az édesapád hatásán túl mi ragadott meg a roma folkban?

VM: A szövegek. Megdöbbentően mélyek és erősek, és nagyon belevilágítanak abba az elveszettségbe, amelyben élnek. Erre a lemezre olyan verseket választottam, amelyek engem személyesen is érintenek; amelyeket szerettem volna én megírni, ha akkora költő lennék, mint ők voltak.

MN: A feldolgozás során törekedtél arra, hogy hasonlítsanak az eredetihez?

VM: Ebben is személyességre törekedtem. Az esetek nagy részében óvakodtam attól, hogy ugyanazt a tájszólást alkalmazzam, nem akartam úgy csinálni, mint a cigányok. A hosszú idő miatt is a sajátjaimmá váltak ezek a dalok. Ismerek kétszázat, ebből rákerült tizenkettő, ezeket, ha nem akarom, akkor is meg kellett volna tanulnom. Ezek jutottak az eszembe, amikor a barátaimnak cigánydalokat énekeltem a házibulikon. Gondolom, ritka volt, amikor magától a szerzőtől hallottam; a cigányok is úgy tanulták valakitől. Végül is ugyanolyan személyességgel énekelem, mint ők. Remélem.

MN: Ezek a dalok beépülnek a Balaton-koncertek repertoárjába?

VM: Nem hinném. Sőt azt hiszem, hogy soha többet nem fogom eljátszani őket nyilvánosság előtt. Ezek megvannak már.

MN: Korábban azt olvastam, hogy Másik Jánossal közösen tervezted. Aztán egyedül maradtál.

VM: A történet úgy kezdődött, hogy a Cigányfúró című lap, Balogh Attila főszerkesztésével, jó másfél évvel ezelőtt esteket rendezett. Felkérték Ujj Zsuzsit, aki szólt Másik Jánosnak, a János pedig nekem. Gondoltam, ha cigánylapról van szó, használhatnánk ezekből a dalokból, amelyeket két-három ülésben bepróbáltunk. Később a Cigányfúró-esten Jánossal elő is adtunk nyolc jól sikerült számot. Szintén az apámtól tudtam, hogy úgy megy a dolog, hogy a lassú keserves után egy gyors mulatós jön, aztán amikor kitáncolták magukat, megint leülnek beszélgetni, mire valaki megint kitör egy keservesben, majd újra egy gyors következik... ezért négy ilyen párost választottam. Utána meghallgatta Tarr Béla, és nagyon tetszett neki, szerette volna videóra venni, de akkor már nagyon elfoglalt volt a János, úgyhogy erre nem került sor. Később, amikor kiderült, hogy ki lehetne adni, újabb telefonok következtek, de akkor sem ért rá, így végül otthon beszintetizátoroztam a komputerembe a harmonikát, mivel a lemeznek ki kellett jönnie a Szigetre. Én nagyon szerettem volna, ha János tud rá időt szakítani, de sajnos nagyon elfoglalt.

MN: Foglalkoztatott, hogy miért került ide egy szintetizátor.

VM: Egyrészt azért, mert nem tudok harmonikázni, másrészt ez nem autentikus zene, én nem vagyok roma; és ha nem autentikus, akkor hasonlítson egy kerthelyiségben megszólaló presszózenekarra.

MN: Az édesapád hogyan viszonyult a dolgaidhoz?

VM: Én az ő halála előtt nem sokkal kezdtem zenélni, úgyhogy erről nem sokat beszélgettünk. De hagyta, hogy csináljam a magamét. Elmondta a véleményét; kérdezte a fűről, hogy "ezt szívod?", Indiában látta, hogy a csendes elhülyüléshez vezet, az emberek vigyorogva az egyik oldalukról a másikra fekszenek, és nem érdekli őket semmi sem. Nagyon jól lehetett vele beszélgetni, érzékeny volt, és finom ember. Adott pár jó tanácsot. Mondta, hogy "jól tudsz írni, de ne tépd ki a lapokat egymás után, az papírpocsékolás. Figyelj oda, és írd le egyszerre rendesen!" Kérdeztem tőle, hogy mitől volt olyan eredményes a gyűjtőmunkája. Azt felelte, hogy amikor olyat hallott, ami nem tetszett neki, ami az alatt volt, ami belefér, kikapcsolta a magnót, és visszatekerte. Így látták az adatközlők, hogy nem babra megy a dolog, és összeszedték magukat, komolyabban vették a Rudi bácsit.

MN: Amikor elkészült a lemez, felmerült benned, hogy mit szólna hozzá?

VM: Persze, eszembe jutott. Bár egészen pontosan nem tudnám megmondani. Biztos azt mondaná, hogy "ennél jobban is összeszedhetted volna magad, fiacskám".

Próbáltam ehhez az anyaghoz olyan nagy tisztelettel és szeretettel közeledni, amennyire tőlem tellett, személyes ügyemnek éreztem, és elnézést kérek azoktól, akik úgy érzik, hogy ehhez nekem semmi közöm. Azt szerettem volna erősíteni, ami közelebb hoz, nem azt, ami eltávolít.

Marton László Távolodó

publikálva
1998/37. (09. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...