Aszkézis és szabadosság (Igor Kon szociálpszichológus)

szerző
Miklósi Gábor
publikálva
2002/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Ön a könyveiben és az előadásában is említette, hogy az orosz szexuális kultúrát hagyományosan egy furcsa kettősség jellemzi.

Magyar Narancs: Ön a könyveiben és az előadásában is említette, hogy az orosz szexuális kultúrát hagyományosan egy furcsa kettősség jellemzi.

A Centrális Galéria új, Szex és kommunizmus című kiállításának megnyitója alkalmából a napokban Budapesten járt Igor Kon professzor, a szovjet-orosz szexológia doyenje. A szexuális felvilágosítás érdekében újabban már tévés szerepléseket is mind gyakrabban vállaló társadalomtudóssal a Közép-európai Egyetemen tartott előadásának nyomán, elsősorban a szexualitás és a politika kapcsolatáról, orosz-országi történelméről beszélgettünk. Kon szerint az ortodox egyház, a cári udvar és a kommunista pártállam magánélethez való viszonyulásában nagyon sok a hasonlóság.

Igor Kon: Igen, bár valójában több ilyen ellentétpár is van. A legfontosabb a testi vágyak és a lelki vonzódás kontrasztja. A klasszikus orosz irodalomban például a szerelem előírásosan átszellemült és szemérmes. A 19. században még külön romantikus szerelmi nyelvezet is született, és a testi szerelem tekintetében a hangsúly mindig a lemondáson, az önmegtartóztatáson volt. Az orosz ikonfestészetben a meztelenség hiányában fejeződik ki a hagyományos szemérmesség, a testetlen spiritualitás. Ugyanakkor a beszélt nyelvet, a néphagyományt, a köznapi kultúrát a nyílt trágárság jellemzi. Az orosz erotikus mesékben, közmondásokban sok a szexuális kicsapongásokról szóló, meglehetősen naturalisztikus leírás vagy utalás, s kialakult egy nagyon gazdag, és mindenki által használt obszcén nyelv, a "mat". A "szeretkezés" szónak azonban nincs orosz megfelelője.

MN: Megörvendeztetné az olvasókat néhány tipikus mesefordulattal?

IK: Rengeteg ilyen van, általános például, hogy a poligám mesehős a saját céljaira tart otthon egy Csipkerózsika típusú, szende lánykát. Ha pedig hősünket csavargás közben elutasítják, jogosan vesz elégtételt nemi erőszakkal. A nemi aktusok természetesen mindig kellőképpen részletezettek.

MN: A nők mit szóltak ehhez? Jól sejtem, hogy nincsenek a férfiakat kiszipolyozó nőkről szóló mesék?

IK: A férfidominanciát, a kiszolgáltatottságot, sőt a verést az orosz nők a középkorban, de még később is a hitvesi szerelem kifejezésének tekintették. A folklór az évszázados patriarchátust, nemi egyenlőtlenséget tükrözi. És itt el is érkeztünk egy másik ellentétpárhoz, mert mindemellett az orosz kultúrában mindvégig jelen van az "erős nő" képe.

MN: Miért éppen Oroszországban maradt fenn évszázadokon át a testiség és a spiritualitás szigorú elkülönülésének hagyománya?

IK: Azt gondolom, az orosz történelem miatt alakult így. Az ország lakóinak évszázadokon át zajló áttérítése a kereszténységre elhúzódó és nagyon felületes folyamat volt. A hiedelmekben és rítusokban még sokáig éltek a pogány hagyományok, sőt gyakran beépültek a kereszténységgel felvett szokások közé, és maradványai egyes falusi közösségekben egészen a 19. század végéig fennmaradtak. A Jarovuka nevű rítus például abból állt, hogy a fiatalok összejöttek a menyasszony házában, és a mulatság után mind együtt aludtak. Ilyenkor magát a konkrét aktust kivéve minden intim játék megengedett volt.

MN: De miért segítette elő az ilyen szokások túlélése az aszkétikus, éteri szerelem és a testi öröm szétválását?

IK: A pogány szokások elterjedtsége, keveredése a keresztény tanításokkal régiónként változó volt. A nagy távolságok, a kezelhetetlen etnikai és kulturális sokszínűség miatt az egyház jobb híján kénytelen volt hallgatólagosan tudomásul venni a pogány rítuselemek fennmaradását. Hogy ellensúlyozzák a kényszerű engedményeket, az ortodox doktrínában túlhangsúlyozódott a spiritualitás és az aszkézis, és ezért alakult ki egy ennyire szélsőségesen ellentmondásos morális és esztétikai értékrendszer.

MN: Mindez a cári udvar és az alattvalók viszonyában is tükröződött?

IK: Az újkori modernizáció és szekularizáció, beleértve a test és a szexualitás fölötti társadalmi ellenőrzés új formáinak kialakulását, Oroszországban nem egészen úgy történt, mint Nyugat-Európában. Ott mindez elválaszthatatlan volt a tőkés társadalom fejlődésétől, a városiasodástól, a középosztály megerősödésétől, míg nálunk megkésve, a "nyugatiasítás" címkéjével zajlott. Az orosz abszolutizmus példátlan ereje miatt gyakran még az etikettet, a társadalmi érintkezés új szabályait is hatalmi szóval, szoros hatósági ellenőrzés mellett vezették be, nem várva meg, hogy az emberek önszántukból vegyék át azokat.

MN: Az erős külső kényszer hogyan befolyásolta a szokásokat?

IK: A folyamat kényszerű jellege és a középosztály hiánya vagy legalábbis gyengesége miatt a köz- és magánélet, és azok társadalmi ellenőrzése sokkal kevésbé vált szét, mint Nyugaton. A magánélet szentségét semmi sem garantálta, és általános volt az a nézet, hogy szigorúan szabályozni kell annak összes aspektusát, különösen a nemi életet. A totális ellenőrzés pszichológiai hatása az lett, hogy nem alakultak ki a szabályokhoz való individuális alkalmazkodás keretei. Maradt a teljes behódolás vagy elutasítás. A középkorban a nem hithű szexuális viselkedésminták nemcsak paráznaságnak, hanem eretnekségnek is számítottak, hasonlóképpen a cári és a szovjet Oroszországhoz, ahol züllöttségen és erkölcstelenségen felül politikai ellenállásnak is.

MN: Mikor került a szexualitás kérdésköre oda, ahova való - a magánéletbe?

IK: A szexualitás megítélése csak a 19. század legvégén változott, amikor a női emancipáció miatt a közbeszéd részévé vált. Ekkor jelent meg az igazi erotikus művészet, ám igen expresszív, szókimondó és ezért sokkoló formában, ugyanis a legtöbben nem tudták megkülönböztetni a kommerciális erotikától. A szellemet azonban nem lehetett már visszagyömöszölni a palackba: a szexuális felszabadulás iránti igény része lett az 1905-ös forradalmat megelőző társadalmi megújulási programnak, a forradalom bukását követően pedig az emberek érdeklődése természetszerűen fordult a magánélet és a szexualitás felé.

MN: Mi történt a bolsevik forradalom után?

IK: A 20-as években a bolsevikok a világ akkori legprogresszívebb szexuálpolitikai programjával jelentkeztek: a nők az élet minden területén egyenlő jogokat élveztek, ingyenessé vált az orvosi ellátás, legalizálták az abortuszt. Csakhogy a beindított folyamatok gyakran bumeránghatásúak voltak. Az egyházi házasság kötelékéből felszabadított nők szexuálisan kiszolgáltatottá váltak, a női munka elterjedése ártott a családi életnek és a gyerekek oktatásának, az abortuszok miatt pedig visszaesett a születési ráta. Mivel a szociális körülményeket nem sikerült javítani, az állam kénytelen volt megszorító szociálpolitikát folytatni. Ahelyett tehát, hogy az eredeti marxista elméletnek megfelelően a társadalmi feltételeket szabták volna az egyéni igényekhez, az emberek viselkedését, szükségleteit, sőt érzéseit igazították a meglévő szegényes vagy akár embertelen körülményekhez. Így lépett az egyéni szabadság helyébe a társadalmi kontroll, és a szexualitást alárendelték a proletariátus osztályérdekeinek.

MN: Hogyan lehet a szexualitást bárminek is alárendelni? Az ösztönös igények nem változnak parancsszóra.

IK: Alárendeltség alatt a szexualitás elnyomását, mesterséges elfojtását, a szexuális önkifejezés tilalmát értem. Az önfegyelmet a 20-as években a munkásosztály, a következő évtizedben a szovjet állam és a kommunista párt érdekeire való hivatkozással propagálták. Az ötvenes években aztán az állami-adminisztratív ellenőrzés átalakult morális-adminisztratív ellenőrzéssé, hivatkozással a család és a házasság védelmére.

MN: Ön az előadáson a kommunisták szexofóbiájáról beszélt. Mi állt a szextől való irtózás hátterében?

IK: A totalitariánus rezsimek az egyén irányíthatóságának fenntartása érdekében igyekeznek azt de-individualizálni, megfosztani a személyiségi jegyeitől. A szexofóbia éppen ezt a célt szolgálta, vagyis hogy a szexuális energiák fennköltebb célok érdekében hasznosuljanak: az állam és a vezető fanatikus kultuszát erősítsék. Mindezt megírta Orwell, de említhetném Bulgakovot vagy Zamjatyint is. Az ellenség lejáratásához viszont hozzátartozott a szexuális eltévelyedések vádja. Az új elit tagjai eközben a tanulatlanságuk miatt már nem tudták kifejezni a szexuális élményeiket, vágyaikat, sőt meg voltak győződve arról, hogy ilyesmire csak a perverz, dekadens elemek képesek.

MN: A sztálini diktatúra évtizedei jelentették a szexofóbia csúcsát?

IK: Igen. A 30-as években ismét kriminalizálták a homoszexualitást, betiltották a pornográfiát és az abortuszt. Az erotikus kultúra felszámolásával, a korábbi elit deklasszálásával azonban a köz- és a magánélet deszexualizálása helyett inkább csak primitivizálódást, vulgarizálódást értek el. A tilalom ugyanis azt eredményezte, hogy az erotika antikommunista jelképpé vált, és a vigyázó tekintetek sugarán kívül, a csoportos szállókon vagy vidéki táborokban rendszeres volt a csoportszex: mindenki igyekezett bepótolni a hétköznap elmulasztottakat. Sztálin halála után és még inkább a 60-as évektől ugyanazok a folyamatok indultak be a Szovjetunióban is, mint Nyugaton: a házasság előtti szex és együttélés elfogadása, a nemek kettős mércéjének gyengülése, a szexuális kielégülés felértékelődése, a szokatlan vagy deviáns magatartásformák növekvő elfogadottsága. Míg azonban ezeket Nyugaton nyíltan megvitatták, s így fokozatosan bekerültek a köztudatba, nálunk mindent a szőnyeg alá sepertek; a mélyreható változásokat szórványos devianciának, a dekadens nyugati hatás eredményének tüntették fel, a témában pedig egyáltalán nem folyhattak tudományos kutatások.

MN: Igazi változást csak a rezsim bukása hozott?

IK: A régóta zajló szexuális forradalom végre láthatóvá és kutathatóvá vált, a szexualitás a közösségi kultúra és az egyén életének fontos és elismert része lett. A gazdasághoz és a politikához hasonlóan azonban a szexuális szabadság is rögtön átalakult anarchiává, szabadossággá, és politikai spekuláció tárgyává lett.

MN: Mi leginkább csak a gazdag "újoroszok" kicsapongásairól értesülünk.

IK: Pedig más tanulságos dolgok is történnek. Az ortodox egyház lépett a kommunisták örökébe, ők hevesen ellenzik az iskolai felvilágosító programokat. Olyannyira, hogy még egy ENSZ által szponzorált felvilágosító akcióban is Oroszország elnéptelenítésére irányuló nyugati összesküvést, az Orosz Családtervezési Szövetségben pedig sátáni intézményt láttak. De segítségükre vannak azok a javarészt kommunista törvényhozók is, akik régóta igyekeznek korlátozni a szexuális jellegű termékek és szolgáltatások terjesztését, ami a bizonytalan törvényi meghatározás miatt az erotikus témájú művészeti alkotásokra is vonatkozhat. Eközben a kamaszok egyre hamarabb válnak szexuálisan aktívvá, nő az erőszakos nemi bűncselekmények száma, terjednek a nemi betegségek, és tombol az AIDS, a felvilágosításban pedig több évtizedes a lemaradásunk.

MN: Úgy tudom, önt személyesen is érték támadások.

IK: Régebben azzal gyanúsítottak, hogy Nyugatról pénzt kapok tevékenységemért. Aztán tavaly januárban a moszkvai egyetemen egy csoport fasiszta zavarta meg az előadásomat. Azzal vádoltak, hogy a homoszexualitás és a pedofília mellett kampányolok, petárdákat robbantottak, és megdobtak valami süteménnyel is. Pár napra rá a lakásom ajtaja elé is egy bombának látszó tárgyat helyeztek. Később kiderült, hogy nem volt a csomagban semmi. Mindez sajnos elég jól jelzi az uralkodó légkört: azért támadnak, mert a nevemet és az arcomat adom a különböző felvilágosító kampányokhoz.

Miklósi Gábor

szerző
Miklósi Gábor
publikálva
2002/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...