Tévésorozat

Hogy fagyizz a Fehér Házban?

Az alelnök

  • Baski Sándor
  • 2012. szeptember 10.

Film

Az HBO szatirikus szitkomjának főhőse az amerikai alelnök. Armando Iannucci megmutatja, hogyan működik a politikai cinizmus a gyakorlatban.

Az első, felületes pillantásra még akár úgy is tűnhet, hogy az HBO új szatírája Sarah Palinen élcelődik, vagyis egy olyan alternatív jelent vizionál, amelyben az alaszkai exkormányzó tölti be Amerikában az alelnöki tisztséget. A címszereplő, Selina Meyer (Julia Louis-Dreyfus – hibátlan minden rezdülése) inkompetens, felszínes, félművelt, de kiváló szónok – eddig stimmel a személyleírás. A radikális republikánusokat izgalomban tartó ideológiai kérdések ellenben nem különösebben érdeklik, mi több, még az sem derül ki róla, hogy melyik párt tagja. Lehetne akár a jelenlegi alelnök, Joe Biden női alteregója is.


Armando Iannucci, a széria kreátora eddigi munkássága során már kifejtette párszor, mi a véleménye a modern politikáról. Röviden: a kommunikáció maga a politika, amelyet nem az elvek vagy az értékek, hanem cinikus spin doktorok mozgatnak a háttérből, szervilis bürokraták és csinovnyikok közreműködésével. A BBC-n futó The Thick of It ezt a tételt még a brit belpolitikán illusztrálta, mozifilmes verziója, az Egy kis gubanc tágította a kört – ebben az angol és az amerikai kommunikátorok csaptak össze egy közeljövőben kirobbantandó közel-keleti háború kapcsán –, Az alelnök pedig már a washingtoni viszonyokat boncolgatja.

A skót Iannucci nyilván nincs annyira otthon a tengerentúli, mint a brit belpolitikában, de kiváló érzékkel találta meg azt az amerikai intézményt, amely a legideálisabb terepe a szatírának. Az alelnök elviekben az USA második legnagyobb hatalmú embere, egyetlen agyvérzésre az elnökségtől, a gyakorlatban viszont protokolláris fellépésekre van kárhoztatva. Magas tisztsége ellenére tulajdonképpen bukott politikusnak minősül, hiszen ő maga is az elnöki székre pályázott, csak kénytelen volt feladni a versenyt. A sorozatbeli Selina Meyer mosolya sem nevezhető éppen őszintének. Csalódott és frusztrált, kisebbségi érzés, féltékenység és irigység emészti, ennek köszönhetően viszont soha nem unatkozik – energiájának és munkaidejének nagy részét arra fordítja, hogy minderről a külvilág (vagyis: a média) ne szerezzen tudomást.

A politika képmutató és kicsinyes mivoltára rávilágítani 2012-ben nem számít éppen forradalmi aktusnak, nehéz elképzelni, hogy bárki is Az alelnökből értesül majd róla, hogy cinizmusra épül a rendszer. A közhelyet ellenben ilyen szellemesen ritkán szokás televíziós produkcióban illusztrálni. Iannucci sorozatának első évadából kiderül többek közt, hogy miként lehet az olajlobbi emberét bejuttatni a zöld munkahelyekkel foglalkozó bizottságba; mit kell tenni, ha az alelnök száját rasszistagyanús megjegyzés hagyja el; mire kell vigyázni twitterezés közben; milyen ízesítésű fagylaltot szabad nyilvánosan fogyasztani, és megéri-e sírva fakadni a kamerák előtt.

Minden valósághű vonása dacára Az alelnök mégis életidegen bizonyos szempontból: nehéz ugyanis elképzelni, hogy Washingtonban a négybetűs szitokszavakat mindenki kötőszóként használná a titkárnőtől az elnöki tanácsadóig bezárólag. A temérdek fuck persze nem ok nélkül repked – ott, ahol a politika egyenlő a szófacsarás művészetével, a kommunikációs stáb legfőbb feladata pedig a tények kreatív (újra)értelmezése, a trágárkodás az őszinteség egyetlen formája.

Kedd esténként az HBO-n

Figyelmébe ajánljuk