Czutor Zoltán: Ez nekem is csak utólag jutott az eszembe. Eredetileg az lett volna a lemez címe, hogy Tücsök nélkül - a borítóján hangyákkal... De mivel mostanában egy csomó lemezborítón rovarok vannak, elvetettük ezt az ötletet. A "Szeretet, béke van" sor egyébként a Mocskos hazugság című számunkban szerepel. A borítóra egy birkanyájat képzeltünk, csakhogy amikor kiment a fotós a terepre, nem volt nyáj, csak egy-két bogáncsos birka. Ebből fotózott le egyet, ez látszik a borítón.
MN: Ez a negyedik lemezetek. Miben különbözik az előzőktől?
CZ: A régi lemezeinkkel az a helyzet, hogy ma már nem tudom úgy hallgatni, hogy beleképzelem, milyenek voltunk, milyenek voltak a körülmények akkor, amikor készítettük. Mondjuk az előző lemez dalaival elégedett lennék, de annyira rosszul szól, hogy az elront mindent. Úgy gondolom, ez a mostani az első olyan anyag, amivel minden szempontból elégedettek lehetünk.
MN: Kimondottan slágerzenének tűnik.
CZ: Örülök, ha úgy gondoljátok. Mi ugyanis mindig popzenekar akartunk lenni. De úgy, ahogy egy Led Zeppelin vagy egy Blur is popzenekar. Különben meg, ha nagyon elengedem magam, akkor beleélem magam a gyerekkoromba, mert nekem azóta a Beatles a kedvencem. A szüleim nagy Beatles-rajongók voltak, azt hallgatták állandóan. Úgyhogy szégyellném például a külföldiek előtt azt mondani, hogy a Nyers alternatív. Magyarországon viszont alternatívnak tartanak bennünket, mert nem tartozunk bele a "top kettő" német trendbe.
MN: Sokat mondják azt, hogy te vagy a Nyers.
CZ: Én nem érzem így. Azért nem, mert a dobossal és a basszusgitárossal gyerekkorunk óta barátok vagyunk. Együtt nőttünk föl, együtt tanultunk meg zenélni. Aztán úgy alakult, hogy azokat a dalokat fogadtuk el, amiket én csináltam. Emiatt sokan úgy gondolják, hogy a Nyers egy autoriter zenekar, pedig nem. Nem arról van szó, hogy én kisajátítom a "szerzőséget". Boldog lennék, ha a többieknek is volnának ötletei. De nincsenek, nekik ez így kényelmes.
MN: Az első lemez idején azt mondtad, hogy a szövegek csak arra jók, hogy ne kelljen lalalázni. Úgy tűnik, változott a véleményed.
CZ: Régebben tényleg nem figyeltem a szövegre. Ebben benne van az is, hogy én egy ilyen fél-cigány gyerek vagyok, és a zenei feelinget illetően teljesen cigánynak érzem magam. Úgy hallgattam zenét, hogy csak az érdekelt, mit tud kezdeni a hangjával az énekes, hogy milyen a hangszeres tudás, a ritmus. Emlékszem, mutattak nekem Sziámit, ezt hallgassam meg, milyen jó. Meghallgattam, és néztem, hogy mi ebben a kurva jó. Most viszont figyelek a szövegre, és egészen más a véleményem. Azt hiszem, mindez Lovasi Andrásnak köszönhető. Vele sokkal hamarabb összebarátkoztam, mint hogy hallottam volna a Kispál és a Borzot, együtt pecáztunk. Mégis ő volt az, aki rádöbbentett, hogy Magyarországon sokkal fontosabb a szöveg, mint bárhol másutt. Nem tudni, miért, de így van. Azóta én is odafigyelek a szövegekre, de nem tartom magam jó szövegírónak.
MN: Fontos, hogy a te szövegeidre is ugyan- úgy odafigyeljenek, mint a Lovasi szövegeire?
CZ: Persze, szeretném, de sokkal fontosabb a zene.
MN: A kiadónak voltak elvárásai?
CZ: Szerencsére nem. A 1G Kiadó talán az egyetlen a multiknál lévő labelek közül, ahol teljesen szabad kezet adnak, úgyhogy szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Különösen, ha az előző kiadónknál elkészített lemezekre gondolok. Ott ugyanis megmondták, milyenek legyünk.
MN: A "magyar Red Hot Chili Peppers."
CZ: A multik csak olyat mernek bevállalni, ami beilleszthető a nagy nemzetközi vonalakba, vagy itthon már abszolút siker.
MN: A szövegekből úgy tűnik, eléggé zavar benneteket ez a helyzet.
CZ: Az nem zavar, hogy van Kozsó meg Zámbó Jimmy. Nekem igazából az a bajom, hogy a nagy nyilvánosság számára csak ez létezik. Teljesen normális dolog az emberek részéről, hogy nem töltenek sok időt azzal, hogy megkeressék a kedvükre valót. Varga Géza, a 1G igazgatója szokta mondani, hogy annyira örülne, ha megbukna valamelyik produkció. De a magunkfajta zenekarok még arra sem kapnak lehetőséget, hogy normálisan megbukjanak. A tévék, rádiók nem mernek kísérletezni, így aztán mi csak egy vékony hártya vagyunk, egy belterjes közösség. Vidéken még rosszabb a helyzet. Ott tényleg csak a Danubius Rádiót lehet hallgatni, meg azokat a helyi adókat, amelyek afféle "kis danubiusokként" működnek.
MN: Szegeden éltek.
CZ: Hiába telepítették ide a kolozsvári egyetemet, érződik a város hangulatán, hogy nincsen meg az a kontinuitás, ami a hagyományokkal, kulturális múlttal rendelkező városokban megvan, vagy legalábbis én úgy látom, hogy megvan. Ez a dolog iszonyú súllyal nehezedik Szegedre. Semmi olyasmi nem történik, ami valamennyire értékelhető lenne. Csak a parádék, népünnepélyek. Azt hiszem, Ady érezhetett valami hasonlót az akkori Magyarországról. Pedig azokban az időkben valóban komoly kulturális élet lehetett vidéken is.
MN: Tizenegy éve működik a Nyers. Mi az, ami ennyi idő után is lelkesíteni tud?
CZ: Erről sokat szoktunk beszélgetni. Aztán mindig arra lyukadunk ki, hogy csináljuk, mert azt érezzük, tök jó. És az meg nem lehet, hogy akkor ne legyen belőle semmi. Tényleg csak ennyi az egész.
Greff András
Legát Tibor