"Csak elképzeltem három személyt" (André Téchiné filmrendező)

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2002/18. (05. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Két világ, három szereplő, szerelem, barátság, kalandvágy hármas egysége köti össze filmjében Serge, Said és Sarah sorsát. Az igazi főszereplőnek mégis leginkább a mai Marokkó, azon belül is Tanger számít. Mi újat, mi aktuálisat mondhat számunkra ez az európai álommal megfertőzött arab világ?

Magyar Narancs: Két világ, három szereplő, szerelem, barátság, kalandvágy hármas egysége köti össze filmjében Serge, Said és Sarah sorsát. Az igazi főszereplőnek mégis leginkább a mai Marokkó, azon belül is Tanger számít. Mi újat, mi aktuálisat mondhat számunkra ez az európai álommal megfertőzött arab világ?

André Téchiné, ez a halk szavú, visszahúzódó rendező nemrégiben előcsalogatta magából a megszállott dokumentaristát. Távoli utazásra invitál minket két világ, két kultúra határán a Francia Filmnapok keretében bemutatott és a magyar mozik műsorán is szereplő Angyalok: végállomás című filmjében. A rendezővel még a francia filmek Párizsban megrendezett európai találkozóján beszélgettünk.

André Téchiné: Manapság, amikor annyit beszélünk, annyi álmot, vágyat, tervet szövünk, szövet velünk az élet a népek, nemzetek, országok közötti megbékélésről, szükségesnek érzem kitágítani a saját kis szűk horizontjainkat. A legégetőbb problémának, kérdésnek azt tartom, hogy választanunk, döntenünk kell most és mindenkor: az elhatárolódás vagy a közeledés - csúnya szóval élve - politikáját kívánjuk-e folytatni. Én az utóbbi mellett voksolok.

MN: Hogyan került érdeklődése fókuszába Tanger, az ottani emberek, a jobb élet reményében Európába, Franciaországba sóvárgó fiatalok élete?

AT: Elég volt elolvasnom Mrabet A citrom című regényét, amely Tangerben játszódik. A mai Tanger láttán született meg bennem a film ötlete. Ez a város igazi határvidék. Egyszerre kelti egy modern kori Bábel benyomását, nyelvek útkereszteződését, mint az arab, a spanyol, a francia, az angol, a nigériai; egy nyüzsgő, eleven, kozmopolita város. Másfelől sok afrikai táplál magában reményteli jövőképet, vágyálmot arról, hogy emberibb, jobb életkörülmények fogadják majd Európában. A filmet forgatva, vagy korábban ismeretlen arcokat, szereplőket keresve magam is tapasztaltam, láttam olyanokat, akik ócska panziókban, menedékhelyeken, az óváros utcáin várják, hogy útra kelhessenek. A maradás vagy az útra kelés dilemmája ebben a közegben rendkívül kiélezett. Ez a konfliktushelyzet sok esetben olyan hangsúlyos, hogy családok, barátságok, szerelmek látják kárát.

MN: Az európai közönség számára a hely szelleme, képi világa óhatatlanul társul egyfajta egzotikummal. Hogyan sikerült elkerülnie ennek az egzotikus jellegnek a csapdáját?

AT: Örülök, ha így látja. Mindez talán abból adódik, hogy amikor filmezek, mindig hús-vér személyekből, megélt, átérezhető emberi sorsokból indulok ki. Nem tettem mást, mint hogy elképzeltem három személyt, akik teljesen más környezetből származnak. Elképzeltem a lányt, Sarah-t, aki anyja halálát gyászolva azon töpreng, hogy engedjen-e bátyja hívásának, és elköltözzön-e Kanadába. A maradni vagy elmenni dilemmája éppúgy érinti Serge-t, a kamionsofőrt, aki számára rebellis természete és kockázatvállalása is nagy kihívás: Franciaország és Észak-Afrika között ingázva munkájánál fogva szembekerül a bűnözés problémájával, a kábítószer-kereskedelemmel. És harmadikként ott van Said, aki mindent egy lapra tesz fel: számára maga az álom, hogy kerékpárjával, Serge segítségével, Európában érjen partot. Nem törekedtem másra, mint hogy a lehető legrealistább módon, dokumentumszerűen meséljem el ezt a történetet, mutassam be ennek a két világnak az ellentmondásait és a találkozási pontjait. Nem állt szándékomban folklór jellegű képet nyújtani, sokkal inkább élő, realista lenyomatát adni két, örök mozgásban lévő világnak, ahol az elszakadás vágya éppoly erős, mint a sodródás lehetősége.

MN: Akár az egyiket, az elszakadást, akár a másikat, a sodródást vesszük alapul, az ön filmjének az egzotikuma éppen a fordított nézőpontban rejlik. Elvégre nem egy európai, hanem egy arab, Said szemszögéből láttatja a történetet.

AT: Igen, Said olyasvalaki, aki nem ismeri Európát, soha nem járt ott, mi viszont nagyon is látjuk, mert európaiak vagyunk. Éppen ezért képesek vagyunk lemérni, hogy mennyire őrült álom a részéről, hogy egyszerűen átjön Európába. Ugyanakkor messzemenően megérthetjük a helyzetét, elvégre a szabadság terminológiája magában foglalja a szabad mozgás lehetőségét. Mindez számunkra, európai emberek számára, akik demokráciában élünk, nem kérdéses. Természetes állapot. És ezen a ponton elérkeztünk a legfőbb motivációhoz, amiért ezt a hármas történetet filmre vittem. Azt kívántam megmutatni, hogy létezik egy úgynevezett világburzsoázia, egy kultúrréteg, amelyik bárhol otthon érezheti magát a világban. Ez a kérdés leginkább a globalizáció korában nyer különös értelmet.

MN: Nem félt attól, hogy az embercsempészet és a drogkereskedelem olykor kalandmozi ízű bemutatásával ellentéteket szít Európa és az arab világ között?

AT: Az ellentéteket soha nem a fikció szüli. Az ellentétek, a feszültségek mindenütt fennállnak, ahol a határokat válaszfalként, gátként értelmezik. Én az emberi sorsok bemutatásának érzelmi erejére, minőségére, jelenvalóságára, kölcsönhatására, ütközéseire, konfliktusaira fókuszáltam. Kétségtelen tény, hogy van mit tanulnunk egymástól, akár önmagunk kárán is. Egy világban élünk, legyen szó Európáról, Afrikáról vagy Amerikáról. Minden mindennel összeér, nem mondhatjuk azt, hogy nem érint minket közelről, ami a világban zajlik. A bumeráng előbb vagy utóbb visszaüt ránk.

MN: Más szóval nem személyes vonzalmon múlik, hogy kitüntetett figyelmet szentel az arab-francia kapcsolatoknak?

AT: Mindig is nagyon érdeklődtem ez iránt. Több filmemben szerepeltek arabok, akik a francia valóságban beilleszkedési problémákkal küszködnek. Az Angyalok: végállomás az első filmem, amelyben olyan arabokról szólok, akik a hazájukban élnek. Összességében mélyen foglalkoztat a vándorlás, a beilleszkedés, a nomád lét kérdése. És fontosnak tartom hangsúlyozni, nem azok az emberi sorsok érdekelnek, ahol az asszimilálódás kérdése merül fel, hanem ahol integrációról van szó. Ha valaki könnyen beilleszkedik, belesimul a társadalomba, annál fennáll a veszélye, hogy feladja az identitását.

Szentgyörgyi Rita

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2002/18. (05. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...