Gonosz, akár egy angyal (Willem Dafoe színész)

szerző
Nagy Elisabeth
publikálva
1999/41. (10. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Utoljára 1997-ben találkoztunk, Az angol beteg című film premierje alkalmából beszélgetett velünk. Onnan a Speed 2-re vitte az útja, ezenkívül számos kisebb, ám jelentős mellékszerepben gonoszkodott. Mai apropónk David Cronenberg EXistenZ című filmje, mely a most futó Titanic Fesztiválon látható nálunk először, de a híresztelések szerint benne marad a honi forgalmazásban. Willem nem könnyű interjúalany, ám a régi emlékek felidézése jó hatással volt rá.

{k199941_27;b}Utoljára 1997-ben találkoztunk, Az angol beteg című film premierje alkalmából beszélgetett velünk. Onnan a Speed 2-re vitte az útja, ezenkívül számos kisebb, ám jelentős mellékszerepben gonoszkodott. Mai apropónk David Cronenberg EXistenZ című filmje, mely a most futó Titanic Fesztiválon látható nálunk először, de a híresztelések szerint benne marad a honi forgalmazásban. Willem nem könnyű interjúalany, ám a régi emlékek felidézése jó hatással volt rá.Willem Dafoe: ", azt már el is felejtettem. Ja, értem, mire vonatkozik a kérdés, valóban, tényleg nehéz kérdéseket feltenni, pláne jókat. Az újságírónak ugye megvan az elképzelése, és nagyon számít valamiféle együttműködésre. Rá kéne érezni a másikra, és minden előzetes ismeret dacára kíváncsinak kéne maradni az interjúalanyra. Nem könnyű. Nem cserélnék veled, de téged is lebeszélnélek arról, hogy cserélj velem.

MaNcs: A Cronenberg-filmben te választottad magadnak a szerepet?

WD: Nem. Adott volt a szerep. David felhívott, s kérdezte, kell-e. Mit mondjak, kellett. Ami a dologban nagyon tetszett, hogy amit felvettünk, az többé-kevésbé bele is került a moziba.

MaNcs: Az EXistenZ a képzelet világában játszódik, hallatlanul passzív szereplőkkel. Látszólag a színésznek nincs semmi dolga. Mennyire van egy ilyen elképzelés kedvére a színésznek?

WD: Attól függ. Ezen még nem gondolkoztam. Az a lényeg, hogy mit kéne elérnem a szerepemmel, hogyan tudok előkészülni rá. Bár van egy ennél vonzóbb lehetőség. Elengeded magad, és csak reagálsz a történésekre. Más színészek nevében nem tudok mit mondani, de ez a benzinkutas azért mégsem egy egészen passzív szerep. Nagyon szimpla, de erős. Én egy cselekvő csávó vagyok különben. Úgyszólván protagonista. Mihelyt feltűnök, tudod, mi a dörgés.

MaNcs: A sztori Cronenberg bevallása szerint Salman Rushdie után van mintázva. Nem lehet az, hogy amikor a Krisztus utolsó megkísértésében játszottad a főszerepet, ehhez hasonló élményeken mentél keresztül?

WD: Igen, meglehet, igazad van, bár Rushdie-val össze sem hasonlítható az én helyzetem, de valóban egy darabig bodyguardok kísértek. Viszont kurvára nem éreztem veszélyben magam. Nézd, én New Yorkban élek. Amerika ugyan nagyon puritán ország, és működik is egy hatalmas konzervatív keresztény blokk, viszont pont New Yorkban az emberek eléggé nyitottak.

MaNcs: Filmjeidben mintha mindig Amerika sötét oldalait kutatnád.

WD: (Énekel) Joy have to go to the dark side to get to the light!

MaNcs: Akár elmenne egy musicalben is, nálad megfelelőbb bonvivánt kívánni sem lehetne. Ez csak nőkkel szembeni módszered? Jut eszembe, módszer. A szálloda másik sarkában pont most nyilatkozik Nicolas Cage is, akiről köztudott, hogy a módszer (methodacting - a szerk.) híve. Neked mi a módszered?

WD: Attól függ. Szerintem az én speciális módszerem az, hogy minden film alkalmával megpróbálok valami új módszert keríteni magamnak. Semmi bajom, az Actors Stúdió voltaképpen Sztanyiszlavszkijtól eredeztethető a gyakorlatával, de azt gondolom, hogy emberként a változásoknak vagyunk alárendelve, és az a dolgunk, hogy reagáljunk az életre. A színészkedés szimpla tettetés. Ha lehetőségünk van, igyekszünk valami olyasmit találni, ami magával ragad, és olyan fokú koncentrációra kényszerít, ami már egyfajta kegynek számít. Az ilyen érzés nem szükségszerűen természetes, és távolról sem mondható reálisnak, de ha elfog bennünket, akkor olyan, mint hogyha tényleg máshol lennénk, valahol távol, talán az elektronikus világban. Keresni kell tehát az utat, ahol megtalálod az önbizalmadat, önnön igényedet a tettetésre, és ez vagy jön magától, vagy megszerezheted egy hosszasabb felkészülés végén. Ugyanakkor az is előfordul, hogy hosszas igyekezet után sem jutsz semmire.

MaNcs: Mi igaz abból, hogy nagyon szereted nézni magadat a vásznon?

WD: Hát igen, voltaképpen ez nem okoz gondot nekem. Az általános színészi gyakorlat az, hogy hah, látni sem bírom magamat a vásznon. Lehet, hogy szégyellni kéne, de nekem ez nem jelent semmi gondot. Nem biztos, hogy tetszik, amit látok, de simán végignézem.

MaNcs: Azt is hallani, hogy ha színházban játszol, nem szereted látni a közönséget. Hogy is van ez?

WD: Pont így. Nagyon fontos a rendes megvilágítás. Az első sort sem szabad érzékelnem. Teljesen absztrakt energiákra van szükségem, az mozgatja a játékomat. Ha kialakul a fejemben egy kép a közönségről, az egy rohadt csábító kísértés, onnantól kezdve arról szól a világ, hogy mindenáron tessek nekik.

MaNcs: Bocsánat, de az ilyenkor elkerülhetetlen kérdés következik. Mennyire fontos a színház a filmezés mellett?

WD: Na látod, ez az alapvetően rossz megközelítés. Ezer éve játszottam színpadon, és a filmezésről még csak nem is álmodhattam. A színház nem a filmezés mellett történik. A színház az első számú munkám, emellett még játszom filmekben is. Ez a helyes sorrend. Érted, mit akarok mondani? Utálom, ha azt mondják, hogy a színház amolyan edzőterem a film számára, de nem így van. Két külön dolog, csak van közük egymáshoz.

MaNcs: Neked mit nyújt a film, és mit nyújt a színház?

WD: Nézd, a Wooster Grou társulatával nem keresek pénzt, azt a filmekkel keresem. A hírnevet sem a társulat tagjaként szereztem, hanem a filmekben eljátszott szerepekkel, hisz nyilvánvalóan azokat összehasonlíthatatlanul többen látták. Másfelől a filmezés sokkal kalandosabb dolog. Egzotikus országokba utazom, és a széket is alám tolják, szendvicset hoznak. Persze a munka is más. A filmekben egy jelenetben elszórakozol egy napig, ám soha többé nem látod viszont. A színházban minden este visszatérsz ugyanahhoz a jelenethez, újra meg újra. És ez hihetetlenül csábító a színházban. Találsz egy utat a karakter megformálásához, és élvezed, hogy napra nap mennyi-mennyi elágazás köszön rád. Ráadásul a társulatodnál hosszú idő óta ismered a kollégákat, és nem mindig ismeretlenekkel dolgozol, mint akkor, amikor mozit csinálsz. Van egy bejáratott kontroll. Hasonlóságok és különbözőségek, és jön a fiú, aki melletted sminkel, és elmondja rólad a véleményét. Nagyon bírom, nekem ez az életem.

MaNcs: Most kezded forgatni az Amerikai Psychót. Úgy hírlett, igen-igen problematikus volt a film előkészítése.

WD: Nem nagy ügy. Van egy jó forgatókönyvünk, ami egy filmhez kiváló. Amióta megjelent, nem olvastam el a könyvet. Alig hinném, hogy a forgatás kezdete előtt erre még sort keríthetnék. Semmi közöm ahhoz, mennyire fontos adaptációja egy regénynek. Én eljátszom a detektívet, amennyire tőlem telik, már valóban hallottam arról harangozni, hogy ez a szerep valamelyest eltér a könyvtől.

MaNcs: Mennyire zavart az, hogy az előkészítés során egy csomó színészt lecseréltek mellőled?

WD: Természetesen nagyon fontos, kivel játszom együtt, a kollégák inspirálnak, némelyikük maga a kihívás. Velem viszont az a helyzet, hogy az esetek számottevő többségében iszonyú korán leszerződtetnek egy mozihoz, és ilyenkor jóformán dunsztom sincs, kikkel lesz majd dolgom. Viszont ha előre ismerem a szereposztást, az se túl jó, mert túl okos leszek, és az egészből kitalálom, hogy mi a bánatot akarhat a rendező.

MaNcs: Hogy érzed magad Hollywoodban?

WD: Az az igazság, hogy valószínűleg nincs pontos képem az egészről. Néhány hollywoodi filmben elértem ilyen-olyan sikereket, de alapjában véve én teljesen kívülálló vagyok. New Yorkban élek, dolgozom egy színházban, és, ha lehet, a színház a legmarginálisabb kultúra egész Amerikában. Én sohasem voltam nagymenő. Bár az is igaz, hogy sohasem voltam kinn a játszmából. Hollywood nem szereti az egyenletességet. Nagy durranásokat és jelentős comebackeket akar. Én piszkosul nem vagyok része az életüknek. Manhattanban lakom, barátaim festők, táncosok, zenészek, sőt néha nálam ebédel a sarki fűszeres, nincs közeli kapcsolatom filmsztárokkal. Ha megnézed a filmjeimet, fel kell hogy tűnjön, hogy alig is akad köztük kőkemény stúdiófilm. Ha bejön egy ilyen, az a rendező kívánságára történik. Te is tudod, minden stúdiónak megvan a listája a húzónevekkel. ´ket kell alkalmazni, ha segít a dolgokon, ha nem. Én sehol nem vagyok egy ilyen listán, csak akkor jutok eszükbe, ha nyilvánvalóan egy sablonos gonoszt keresnek. Ilyenkor nagyon észen kell lenni, hogy megtaláljam a helyes arányt, mit fogadjak el ezekből, és mit utasítsak vissza. Lugossy Béla ideje lejárt. A szokványos gonoszból nem lehet karriert csinálni.

MaNcs: Volt olyan filmed, amit megbántál?

WD: Nem. Az ilyesmi úgyszólván magánügyed. El kell fogadni, amit csinálsz, s hinned kell abban, hogy az egészből talán kisül valami. Félre ne értsd, nem azt mondom, hogy a rossz film amolyan edzés lenne a jó filmekhez, hanem abban hiszek, hogy a kudarcot ugyanúgy fel kell dolgoznia az embernek, mint a sikert. De gondolj bele, manapság annyi minden függ a csomagolástól és az időzítéstől, hogy egy mozi, amit ma te is, én is, rossznak gondolunk, öt év múlva egész jónak fog tűnni, bár fordítva ennek sokkal nagyobb a valószínűsége.

MaNcs: Emlékeim szerint a leggonoszabb szereped a Veszett a világ című filmben volt.

WD: " igen, az egy speciális gonosz volt. A természet ereje fakadt ki belőle. Olyan gonosz volt, akár egy angyal. Annyira tiszta volt, tiszta gonosz. Jól emlékszem, a fogsoron múlott az egész. Többet ért az a legszörnyűbb maszknál. Ha a színész valami olyasmit ölt magára, ami megváltoztatja a külsejét, akkor borul minden. Megváltozik a járása, a gesztusai, de még a gondolkodása is. Belenéztem a tükörbe, és nem ismertem magamra.

MaNcs: Az EXistenZ végén azon sajnálkozol, hogy milyen hamar kiestél a játékból. Ezt te mondod vagy az általad alakított hős? Ha belegondolunk, mégiscsak rengeteg időt töltesz a vásznon.

WD: Nem, ez nem az én kitalációm, benne van a forgatókönyvben. Bár az is igaz, hogy David akkor írta bele, amikor már biztos volt abban, hogy én játszom a szerepet. Apró kis insider-joke.

MaNcs: Egyre több film készül CGI (Computer Generate Images) technikával. Színészként mit szólsz ehhez?

WD: Előbb-utóbb munkanélküli leszek, nemdebár? Tudod, engem nem érdekel ez az egész. Engem a technika nem irányít sem fizikailag, sem mentálisan. Alig nézek tévét, nincs komputerem. Kézzel írom a leveleimet. Van egy faxom, de most rossz. A technika jelenléte, illetve hiánya engem ugyan semmiben nem korlátoz. Persze tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha született jó fej lennék, de ez az igazság. Ami a filmszakmát illeti, teljesen nyilvánvaló: a nézők embereket akarnak látni a vásznon. Gyűlölni akarjuk a gonoszt, és meg akarjuk kívánni a hőst. Az animált sztorikkal nem jutunk semmire. Persze a fene tudja. Emlékszel, amikor minden háztartásba tévé került, azt mondták, hogy a mozinak befellegzett. Azt´ mi lett belőle. Nem érdemes ezen gondolkodni. Én színész vagyok, hogy bámuljanak, te meg újságíró, hogy meghatározd a trendeket.

Nagy Elisabeth

* Projections 7: Acting is Belleving - Frances McDormand and Willem Dafoe, Faber and Faber, London, 1997

szerző
Nagy Elisabeth
publikálva
1999/41. (10. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...