Magyar Narancs: A Ratos de Porao már húsz éve létezik. Hogyhogy csak most jutott el elõször Magyarországra?
Mauricio Alves Fernandez: Európába mindig szívesen jövünk, nagyon jó itt a közönségünk, különösen délen, Portugáliában, Olaszországban. Egy idõ óta azonban kicsit unalmas visszatérni ugyanazokba a városokba, így a mostani turnéra olyan helyeket is kiválasztottunk, ahol még nem jártunk korábban. Ennek az útnak én most minden napját élvezem, minden napnak és koncertnek megvan a sajátos hangulata, amit elraktározhatok magamban.
MN: Mostanában feltûnõen sok brazil hardcore-zenekart hallanni. Mitõl olyan népszerû nálatok ez a mûfaj?
MAF: Ez mindig is így volt, csak most váltak ismertté ezek az együttesek, fõleg az internetnek köszönhetõen. Korábban marha sok levelet kellett írni, rengeteget kellett telefonálni, hogy megszervezzünk egy turnét, baromi szenvedés volt az egész - most mindez egy klikknyi távolságra került. A lemezek terjesztése is sokkal kifizetõdõbb, s így az emberek lassan rádöbbentek, hogy milyen jók a brazil zenekarok. A nyolcvanas évek óta persze változtak a stílusok, de a legtöbb brazil zenekarnak erõs egyénisége, sajátos hangulatvilága van. A brazil stílus már-már referencia.
MN: A Ratos de Porao szinte a kezdettõl ismert Európában és az USA-ban. Talán mert jó barátságban vagytok a Sepulturával?
MAF: Ez a barátság még a nyolcvanas évek elején kezdõdött, amikor a metál- és a hardcore-színtér sokkal jobban összeért. Nagyon jó csávók, mindig is jó kapcsolatban voltunk, de ennek nem sok köze van ahhoz, hogy egy idõben gyakran együtt léptünk fel. Utoljára talán 1997-ben.
MN: Látsz különbséget a metál és a hardcore között?
MAF: Talán csak annyit, hogy a metál közönsége mindig is nagyobb volt. De nincs köztük szigorú határ. Brazíliában egy csomó underground thrash metal zenekar létezik, nagyjából a húsz évvel ezelõtti stílust nyomják, de a közönségükben ott vannak a hardcore-rajongók is.
MN: Szerinted milyen jövõje van a hardcore-nak?
MAF: A Ratost egy dolog tartja össze igazán: hogy nincs semmilyen tervünk. Soha ne készíts terveket, hagyd a dolgokat folyni a maguk medrében. Ha tervezgetsz, csak ideges leszel. Ugyanazt csináljuk, mint amit évekkel ezelõtt. Lemezeket veszünk fel és turnézunk, de nem tervezzük, hogy valami óriási világjáró útra induljunk, csak megyünk a széllel. Addig fogjuk csinálni, amíg megvan bennünk a lelkesedés az ilyen zene és a koncertezés iránt. Én ezt a gyors hardcore-zenét szeretem hallgatni és játszani, egyszerûen ez érdekel. Korábban hallgattam dzsesszt is, szerepeltünk olyan fesztiválon, ahol még a The Cure is fellépett, de engem ezek a dolgok nem nagyon izgatnak, bármilyen jók is legyenek. Másnap lemegyünk egy pincébe, és egy névtelen HC-bandával lépünk fel, ennyi.
MN: A honlapotokon végignéztünk egy rakás képet. A közönségetek ezek alapján elég heterogénnek tûnt. Az egyik képen anarchista szimbólumok, máshol egy IRA-terrorista pisztollyal. Mi egyezik ebbõl a Ratos de Porao szellemiségével?
MAF: Mi nem vagyunk politikus együttes, nem húzunk fel semmilyen zászlót. A Ratos leginkább egy punk-metál-hardcore csapat, vagy valami ilyesmi. Bár a szövegeink nagy része politikai vagy társadalmi kérdéseket is érint, nem akarunk prédikálni semmi mellett. Ha engem kérdezel, én inkább anarchista vagyok, megvannak a magam nézetei, amin keresztül a társadalmat látom, de ezt általában magamban tartom. Mindannyian másképp gondolkodunk a politikáról, néha nem is értünk egyet egymással, de azt mindig el akartuk kerülni, hogy politizáló együttesnek tartsanak. Nem vagyunk anarchista vagy kommunista banda. A Ratos egyszerûen egy HC-együttes.
Bremzay Ádám
Kiss Tibor
Süss Fel Nap, november 9.
